fidesz
Párttársai szerint elveszthette a kapcsolatát a valósággal és egy párhuzamos világban él a Fidesz alelnöke.
2014. 11. 24. 19:08
Komoly vereséget szenvedett vasárnap a kormánypárt, de a frakció szóvivője szerint számítottak erre.
2014. 11. 24. 15:04
A vasárnapi újpesti fideszes vereség után Veszprémben lesz a sorsdöntő szavazás.
2014. 11. 23. 20:50
Béremelési program indul, a kormány 44 milliárdot biztosít rá a jövő évi költségvetésben.
2014. 11. 23. 16:56
Újpesten a magyar belpolitika szeme vasárnap. Sok múlhat a Kiss Péter halála miatt tartott választások eredményén.
2014. 11. 22. 21:12
Vagy nekünk. A nagyobbik kormánypárt visszatért kedvenc vesszőparipájához: Gyurcsányt vizionálják a tüntetők mögött. Azért mert beszélt róluk.
2014. 11. 22. 15:38
Egy befolyásos emberi jogi szervezet konkrét javaslatokkal állt elő az amerikai kormány számára, aminek egy részét úgy tűnik, meg is fogadták.
2014. 11. 19. 11:12
Nem kis összegek kerülnek Fidesz-közeli civilszervezetekhez a Nemzeti Együttműködési Alap pénzeiből. A CÖF-ös Csizmadia László elnökölte testület jövőre még több pénzből gazdálkodik.
2014. 11. 18. 12:06
Háttérhatalomról, megvezetett emberekről és demokráciáról beszélnek a parlament folyosóján a kormánypárti képviselők, mialatt az ülésteremben Kövér László vörösnek nézi az EU zászlaját.
2014. 11. 18. 11:34
A Fidesznek nem volt választási programja, hárommondatos társadalmi szerződéssel nyerte el a választók bizalmát – közölte a szervezet.
2014. 11. 17. 08:42
Az MSZP szerint a kormánypárt a kétharmad mögé bújik a korrupciós ügyekben is, de ez elvehető tőle. Az LMP Orbánnál kopogtat információkért.
2014. 11. 16. 20:10
Az ellenzéki párt szerint a kormányoldal mai vészjóslónak szánt közleménye, amelyben Gyurcsányt azzal vádolták, hogy Orbán megbuktatásán dolgozik, inkább groteszk lett.
2014. 11. 15. 17:44
Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese jutott erre a következtetésre.
2014. 11. 15. 13:59
Vessék be tekintélyüket annak érdekében, hogy a Fideszt letérítsék a korrupció, a hazugság és a demokrácia lebontásának útjáról – ezt kéri a párt.
2014. 11. 14. 14:42
Szun-ce mondotta: körülzárt seregnek biztosítsunk egérutat, végső szorultságban levőket ne nyomorgassunk tovább.
2014. 11. 13. 13:13
Élelmiszerlánc-felügyeleti díj címén jelentős adóteherrel sújtják a nagyáruházakat, az intézkedés a CBA-nak fog kedvezni – vélik a szocialisták.
2014. 11. 13. 13:03
Vezető kormánypárti politikus ismerte el: azért emelik a csatorna által fizetendő adót, mert a csatorna a Fidesz vezetőinek és családtagjainak ügyeivel foglalkozik.
2014. 11. 13. 09:19
Számonkérték a facebookozók a forintosításról szóló ígéreteket. A hozzászólások köddé váltak Kósa Lajos oldalán.
2014. 11. 12. 19:41
A fideszes politikus, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára meg is magyarázta, hogy miért nem.
2014. 11. 12. 16:57
A kormánypárt szerint a DK-nak arra kellene használnia külföldi kapcsolatait, hogy Amerika olyan nagykövetet küldjön Magyarországra, aki kellő súllyal tudja képviselni az USA érdekeit.
2014. 11. 11. 17:44
A tévés hirdetési pénzek szinte teljes egészében a kormánypárti TV2-höz mentek. A Fidesz-közeli Pesti Srácokon is fut a kampány, de erre vonatkozó szerződést nem küldött a Miniszterelnökség az Átlátszónak.
2014. 11. 11. 14:50

