Március végén közös irodaházba költöznek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ágazatai, a korábbi irodabérleti szerződések felülvizsgálatával 25 millió forintos megtakarítást ér el a társaság - közölte a BKK Facebook-oldalán.
Korábban azt hitték, az édesanya az egyik áldozat, majd felröppent hír, hogy az édesapa veszett oda a tűzben. Mostanra kiderült, egy idős férfi holttestét találták meg.
Kész megegyezni a fővárosi önkormányzattal a Fővárosi Vízművekről a francia Suez Environnement és a német RWE, azonban elvárják, hogy jogaikat és befektetéseiket tiszteletben tartsák.
A Demokratikus Koalíció szerint a kormány az új személyszállítási törvénnyel a vasúti járatok számának drasztikus mértékű csökkentését készíti elő, mely a győri járatokat is érintené.
A vizsgált tűzcsapok ötöde megbukott a katasztrófavédelem tesztjén, ez már jogalap lehet a vízművek teljes visszavételére. Úgy tudjuk, erről lesz szó a zárt közgyűlésen.
A 2012. évi költségvetési javaslatot 299,5 milliárd forint bevétellel, 377,7 milliárd forint kiadással és 78,2 milliárd forint hiánnyal terjesztik a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése elé.