Közélet

Megkaphatja a jogsit a robotsofőr?

Amerikában az autonóm autókat vezető MI is „úrvezetőnek” számít majd. Már, ha levizsgázik.

A Reuters híre szerint az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági hivatala (NHTSA) úgy döntött, hogy a Google sofőrnélküli autóit irányító mesterséges intelligencia (MI) ugyanúgy „autóvezetőnek” számít, mint egy ember.

„A Google által tervezett gépjárművek esetében az NHTSA nem a jármű utasait, hanem az autonóm vezetési rendszert fogja »járművezetőként« értelmezni – írta február elején kelt levelében a hivatal. – Egyetértünk a Google-lel abban, hogy az általa fejlesztett autonóm autónak nem lesz a szónak abban a hagyományos értelmében vett »sofőrje«, ahogy azt az elmúlt száz-egynéhány évben értettük.”

A hatóság döntése jó hír a keresőcég számára, hiszen más gyártókkal együtt már jó ideje próbál egy olyan szabályozást keresztülverni, amely elismeri, hogy a sofőr nélküli járművek esetében maga az autó a járművezető. Az Alphabet tulajdonában lévő cég illetékesei korábban többször is elmondták, hogy olyan autókat szeretnének gyártani, amelyekbe nem kell volánt és pedálokat beépíteniük.

Kaliforniában egyébként már javában dolgoznak a szakértők egy olyan jogi keretrendszeren, amely a sofőrnélküli autók használatát szabályozná. Egy közelmúltban benyújtott törvénytervezet szerint „az autonóm járművek irányítóinak autóvezetői vizsgát kell tenniük, és rendelkezniük kell egy, a DMV (az állami gépjármű-felügyeleti hatóság, a szerk.) által kiállított jogosítvánnyal.”

Az NHTSA levelében elismerte, hogy az MI alkalmas lehet arra, hogy biztonságosan vezesse a sofőrnélküli autókat, ami nagymértékben megkönnyítheti, hogy ezek a járművek a közúti forgalomban is megjelenjenek. „A következő kérdés az, hogy hogyan fogja a Google bebizonyítani, hogy önvezető rendszere megfelel a hagyományos autók számára előírt biztonsági előírásoknak” – írta az NHTSA.

A hatóság nem közölte, hogy pontosan milyen feltételeknek kell majd megfelelnie egy autonóm járműnek ahhoz, hogy forgalomba állíthassák; lehetséges, hogy az emberekhez hasonlóan az MI-nek is forgalomban kell majd vizsgáznia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik