Szórakozás

Devinek több mint negyven éve tartó házassága alatt nem sikerült teherbe esnie, a gyerekek mesterséges megtermékenyítés révén fogantak. A 64 éves apa örömének adott hangot a késői gyermekáldást követően. Devi hivatalos iratai szerint 1944. május 21-én született, ezáltal ő a legidősebb nő a világon, aki hármas ikreket hozott világra. Az asszonynak harmadik próbálkozásra sikerült teherbe [...]
A hétfői szöuli lapok szerint a szurkolók először az utcákon ünnepeltek. Csak a fővárosban 200 ezren parádéztak a győzelem után. A boltokban pedig rengeteg ital fogyott, de jól kerestek az utcai kifőzdék is. De nem csak a belvárosi boltok kaszáltak nagyot, hanem a lakóövezetekben is jól jártak a kereskedők. Az emberek ugyanis a meccsekre rendesen [...]
2010. 06. 14. 08:34
Lady Gagát provokáló stílusa miatt sokani Madonnához hasonlítják, aki fiatalon szintén mindent megtett, hogy botrányival magára irányítsa a figyelmet. “Nagyon bosszantja, hogy Lady Gaga úgy veti be a divatot és a színpadi trükköket, hogy az emberek mindenképpen Madonnához hasonlítsák. Olcsó húzásnak tartja, hogy az ő hátán akar népszerű lenni, főleg úgy, hogy Madonna szerint erre [...]
2010. 06. 14. 07:51
Az egyik sportcsatorna kérte fel Tomot egy reklámspotra, aki a paparazzik nagy örömére a felvételre készülve az utcán dobta le magáról a textilt. Tom Cruise összekötötte a kellemest a hasznossal, s a reklámfilmet egyúttal új filmje, a Knight and Day című, titkos ügynökös kalandmozi népszerűsíté­sére is felhasználta. A reklámfilm témája ugyanis a film alapsztoriját dolgozza [...]
2010. 06. 14. 07:40
“Nick Nolte a Dornstetten-Hallwangenben lévő klinikán fekszik. Vele van a barátnője is. Várhatóan Nick heteket fog a klinikán tartózkodni.” – állítja az egyik klinikai alkalmazott a Bild című lapnak. A hollywoodi sztár, aki korábban nemcsak alkoholt, de drogot is fogyasztott, azt mondja, már tiszta.
2010. 06. 12. 21:52
Gaga kisasszony ahogy meglátott egy sportfotóst aki lencsevégre kapja, két középső ujjával melegebb éghajlatra küldte, majd azonnal gyors öltözésbe kezdett, és magára kapta ismerőse kabátját. A 24 éves énekes azonban nemcsak öltözködésével botránkoztatta meg az embereket, hanem azzal is, hogy a lelátón barátnőjével csókolózott.
2010. 06. 12. 21:02
A közönség alig hitt a szemének, amikor egy díjkiosztón John Goodman közel 100 kilóval kevesebb testsúllyal jelent meg. Goodman remekül festett fekete szmokingjában, hogy már nem kellett hatalmas pocakját is alágyömöszölnie. A módszerét senkinek sem árulta el.
2010. 06. 12. 19:03
A sármos arc szinte teljesen eltűnt a bozontos és őszülő szakálla alatt, amely meglehetősen zorddá és ápolatlanná teszi kinézetét. Pittet legközelebb ősszel láthatják a filmvásznon a rajongók egy Sean Penn-nel közösen készített fantasydrámában, és remélhetőleg legalább emiatt megszabadul szakállától.
2010. 06. 12. 17:18
Első hallásra furcsának tűnhet, de mégis egy teljes család elfér abban az autóban, amely egy Salzburghoz közeli településen áll. A Voglreiter Auto Residence energiatakarékos megoldással épült és működik. A fényszórók valójában a hálószobák ablakai, és bár a képeken nem látszik, a kipufogó helyén hátul egy grillsütő is helyet kapott.
2010. 06. 11. 14:48
Az egyik kínai üzem vasalófiúja úgy tűnik mindent tud a géppel. Jobb kezéből bal kezébe pörgeti a szerkezetet úgy, hogy közben még bukfencet is vet a zsinóros vasaló. Szinte követni is nehéz, hogy a hatalmas gőzben hogyan dobálja a tűzforró vasalót a fiú. Technikája mindenesetre lenyűgöző…
2010. 06. 11. 14:45
Jennifer Lopez férjével, Marc Anthony-val vett részt egy jótékonysági eseményen New Yorkban, amikor is a rendkívüli esemény történt. Az amerikai énekes beszédre készült, ám előtte még úgy döntött keresztbe teszi a lábát. A mozdulat pechére olyan körívesre sikeredett, hogy egy paparazzinak sikerült megörökítenie, amint J Lo bugyija ha csak egy pillanatra is, de kivillant.
2010. 06. 11. 14:41
Szerencsére nem végződött tragédiával az életveszélyes mutatvány, pedig könnyen az lehetett volna belőle. Persze az is elképzelhető, hogy nem is a tragédia előidézése, hanem a szórakozás vagy szórakoztatás volt a célja annak a fiatalnak, aki egy kamerát helyezett el a sínek közé, majd hasra feküdt és felvette, ahogyan keresztülmegy rajta a vonat. A férfi szerencsére [...]
2010. 06. 11. 14:12
Az eset Arizonában történt, amikor is a 94 éves Dale Warren Grahamot rajtakapták, amint éppen más garázsában egy pórszívóval hepajkodott. Az önkielégítést végző öregurat a szomszédok jelentették fel a rendőrségen. A férfiről az őrizetbevétel után kiderült: két esetben is molesztált gyerekeket, így pedofília vádjával minden esély megvan arra, hogy 94 évesen bíróság elé álljon.
2010. 06. 11. 13:28
Az 57 éves Lance Pedersen 14 éve dolgozott targoncásként, ám egy idő után áthelyezték a csomagoló részleghez. Mivel a munkaköri változás orvosi vizsgálatot igényelt, a férfit elküldték üzemorvosi vizsgálatra, ahol alkalmatlannak minősítették a munkára. A cég azt mondja, kövéren nem volt vele semmi baj targoncásként, hiszen ott ülnie kellett, viszont a csomagolóosztályon nem fogja bírni [...]
2010. 06. 11. 12:50
Rowen Fernandez (32) kapust korábban már kizárta a keretből Carlos Alberto Parreira (67) szövetségi kapitány, mert tilalma ellenére nőket fogadott a május 27-én, a Kolumbia ellen 2-1-re megnyert barátságos meccs után a hotelszobájában. A történteket a szálloda beépített kamerarendszere rögzítette, így Parreira a saját szemével láthatta, mit műveltek a labdarúgói. Merthogy a kapus nem egyedül [...]
2010. 06. 11. 11:11
A lábtörlő Washington államban tűnt el egy fémtechnológiai cég bejárata elől. A vállalat tulajdonosai annyira dühösek lettek, hogy 190 ezer forintnyi jutalmat tűztek ki annak, aki a 4 ezer forintot sem érő lábtörlő tolvajának a nyomára vezet. A cég emberei tartanak attól, hogy esetleg ipari kém vitte el a lábtörlőt, bár erre nincs megdönthetetlen bizonyíték, [...]
2010. 06. 11. 10:30
A debreceni Csapó és Pacsirta utca kereszteződése nehezen belátható, ráadásul egy forgalmas gyalogosátkelő is található itt, amelyet a figyelemfelkeltés miatt, más veszélyes gyalogátkelőkkel együtt, már korábban piros-fehér színűre festettek. A napokban a kereszteződéstől 50 méterre olyan piros, csúszásgátló útburkolatot fektettek le, amely segít az autósoknak, hogy már messzebbről láthassák a gyalogátkelőt. A burkolaton megállni is [...]
2010. 06. 11. 10:15
Olvasói sztorik