Szórakozás

A színésznő filmszerepek híján valóságshow-t forgat izgalmas életéről, így eshetett meg, hogy Az It’s Complicated címet viselő szappanopera legutóbbi részében Denise fedetlen keblekkel napozott a strandon, míg meg nem zavarta őket egy fotós. A színésznő barátnőivel szeretett volna eltölteni egy nyugodt délutánt a strandon, napozás közben pedig levette a felsőjét. Pár perc múlva a közelben [...]
2010. 08. 17. 13:18
Tiszteletbeli katona lett a kétlábú kutyus, akinek az a feladata, hogy segítsen a sérült katonákon. A videóban a labrador a hátsó lábain ugrándozik és katonai dzsekit visel. Ezt viseli akkor is, amikor a kórházakban és a bázisokon meglátogatja a sérült katonákat. Faith egyik első lába már a születésekor hiányzott, a másik pedig annyira deformált volt, [...]
2010. 08. 17. 13:11
Talán tanultak honfitárs kollégáik hibájából, akik egy hónappal ezelőtt viszont kihagyták egy záróvonal egy részét döglött borz miatt. Az az állat is az úttest közepén hevert, és azt sem volt kedvük odébb tolni a festőknek, viszont befesteni sem, így csaknem méter hosszan nem volt kettős záróvonal az A338-as számú főúton Downton városának közelében több napig. [...]
2010. 08. 17. 13:06
Whoopi Goldberg nem igazán járatos az angol etikettben, legalábbis erre enged következtetni legutóbbi tette, mely szerint hívatlanul kopogott be a brit elnöki rezidencia, a Downing Street 10 ajtaján. A színésznő éppen Londonban tartózkodik, ahol az 1992-es nagy sikerű filmje, az Apácashow színpadi változatában szerepel. Goldberg egyik szabadnapján a nyakába vette a várost, hogy megnézze London [...]
2010. 08. 17. 12:29
Hatodik házát vette meg Nicole Kidman és férje, Keith Urban. A színésznő és Keith ezúttal egy manhattani ingatlant vásárolt magának, aminek két terasza van, és az egyik a Hudson folyóra néz. A pár tízmillió dollárt költött az álomotthonra, ami több mint kétmilliárd forintnak felel meg. A szerény házikóban még a pár autójának is liftje van, [...]
2010. 08. 17. 12:11
Az eset Mississippi államban, Bruce városában történt. A vendég festetni akarta a haját és persze szépíteni frizuráját, ám éppen amikor már rákerült a festék, váratlanul “elment” az áram, a hajszalon elektromos vízmelegítője pedig nem adott több vizet. A festék hamarosan leégette a nő hajának javát, ő pedig megérkezéséhez mérten sem szebben távozott a fodrásztól. Mint [...]
2010. 08. 17. 12:01
Nicolae Stelian a három fő vádpontból egyet sem tagadott. A férfit kiskorúak megrontásával, gyermekpornográfia előállításával és birtoklásával vádolják. A volt segédedző megbánást tanúsított a vizsgálat során. A gyulafehérvári Unirea futballklub vezetősége azt mondta, nem is gyanították a férfi valódi szándékait, amikor masszőrnek jelentkezett az ifi csapathoz.
2010. 08. 17. 11:21
A híresség és partnere – David Burtka celebséf, alkalmi színész – ősszel lesznek szülők, de azt nem tudni, hogy örökbefogadás vagy béranya révén. Harris a Twitter közösségi portálon tette közzé a hírt, amelyet szóvivője is megerősített. A 37 éves színész és partnere nagyon örül a hamarosan érkező gyermekáldásnak.
2010. 08. 17. 11:06
Úgy látszik, a francia elnök már ügyesebben tud rejtőzködni a lesifotósok ellen, mint 2009-ben, mert ezúttal nem sikerült a lesifotósoknak olyan közel férkőzni hozzá, hogy jó felbontású képet tudjanak készíteni róla. Az elnöki pár mindenesetre rendre Franciaország déli tengerpartját választja a nyaralás helyszínéül. Így tett Sarkozy és felesége idén is.
2010. 08. 17. 11:01
Már több millióan nézték meg az interneten azt a videót, amelyen a gólt szerző csapat horgászjelenetet játszik el. A pantomimjátéknak akkora sikere lett, hogy a játékosoktól azóta újabb produkciót követel a közönség, amire nem is kellett sokat várni. A focisták ezúttal egy idegenben elért 5-0-ás győzelem után alakítottak nagyot: először úsztak, majd hajóba ültek. Ajánlott [...]
2010. 08. 17. 10:43
Sarka Katánál már a múlt héten is jelentkeztek a jóslófájások, Péter nem egyszer rohant is vele a kórházba, de a kisfiú még nem volt kíváncsi a külvilágra. Így volt ez hétfőn is, ismét csak hazaküldték Hajdúékat. A kismama összecsomagolt pakkja visszakerült lakásuk bejárati ajtaja mellé, a két nagymama is váltakozó ügyeletben van, hiszen valamelyiküknek vigyázni [...]
2010. 08. 17. 09:44
A képek egy részén a két világháború közötti stílust idéző frizurában, szexi estélyikben látható Beyoncé, míg a többi fotó a 60-as, 70-es évek hippikorszakát idézi. „Beyoncé nemcsak jó énekes és színésznő, de most bebizonyosodott, hogy profi modell módjára pózol a kamerák előtt, és szebb, mint valaha” – mondta büszkén a People magazinnak édesanyja, Tina Knowles. [...]
2010. 08. 17. 08:29
A brit játékos egy algériai örömlánnyal csalta meg menyasszonyát, pár nappal később pedig a Francia Riviérán flörtölt több hölggyel is. Peter menyasszonya, Abbey Clancy először nagyon elkeseredett, elképzelése sem volt, mit tegyen, de pár nap alatt összeszedte magát. A modellként és tévés műsorvezetőként dolgozó hölgy a munkaterápiát választotta. Abbey épp egy új realityt forgat, és [...]
2010. 08. 17. 08:17
David Beckham állítása szerint, mindig is támogatta családját anyagilag, éppen ezért nem érti, hogyan fordulhatott az államhoz 38 éves nővére, akinek most kukákat kell tologatnia a segélyért cserébe. Valószínűleg szerepet játszik a dologban, mint azt korábban megírtuk, hogy a háromgyermekes Lynne legújabb élettársa alkoholista.
2010. 08. 17. 07:47
Habár még nem írták meg a zárójelentést, egy forrás szerint a színésznő orvosai egyetértenek abban, hogy Lindsay pszichiátriai problémái korántsem olyan súlyosak, mint azt korábban gondolták, ezért nem szorul bentlakásos ellátásra. Ezen kívül a gyógyszer és drogfüggősége sem annyira súlyos, mint hitték. A forrás szerint „nagyon is lehetséges”, hogy Lindsay még a héten búcsút int [...]
2010. 08. 17. 07:37
A V8 Hotel Stuttgartban van. Az ágyak autók, de nem kell bennük kuporogni, mivel kényelmes ágyakká alakították át őket, ám meghagytak valamennyit a kocsikból is. Az autómosószobában például egy fehér Mercedes-ágy van. A kocsinak nagyjából a fél motorháza maradt meg, természetesen az első fele, azaz a lámpás. Még rendszám is van rajta, a franciaágy fejvégénél [...]
2010. 08. 17. 07:18
A 93 éves Gábor Zsazsa férje, Frederick von Anhalt herceg papot hívatott vasárnap, hogy a kórházban feladja az utolsó kenetet feleségére. Gábor Zsazsa az elmúlt hónapot túlnyomórészt kórházban töltötte, miután június 17-én tévénézés közben leesett az ágyáról és csípőtörést szenvedett. Az asszonyt szerdán, három heti kezelés és egy csípőprotézis beültetése után hazaszállították, de pénteken visszavitték [...]
2010. 08. 17. 07:09
Hendrix a hatvanas években élt a brit főváros Mayfair nevű környékén. Londonban is halt meg, 1970. szeptember 18-án. A gitáros lakásának szomszédságában a XVIII. században George Frideric Handel zeneszerző élt, Hendrix egykori otthona ma a Handel House Museum része. A múzeum Hendrix emlékének szentelt kiállításába a sajtó munkatársa már hétfőn bepillantást nyerhettek, a tárlat augusztus [...]
2010. 08. 17. 07:05
A Földközi-tenger partján fekvő település tűzoltóságának jelentése szerint a parttól mindössze 70 méteres távolságban figyeltek fel egy “körülbelül két méter hosszú, fehér hasú és hosszú hátuszonyokkal rendelkező” vízi állatra. A tengeri kutatók szerint feltehetőleg egy óriáscápáról vagy egy ördögrájáról lehet szó, amely azért úszkálhat a partok közelében, mert beteg vagy sérült, viszont épp ezért nagyobb [...]
2010. 08. 17. 07:05
A 42 éves Spencer Conway 34 országon haladt keresztül, és összesen csaknem 60 ezer kilométert motorozott, másfélszer körbemehetett volna az Egyenlítőn. Kilenc hónapos útja nem volt unalmas: Kenyában banditák lőttek rá – nem találták el -, Egyiptomban megdobálták kövekkel dühödt falusiak, Namíbia és Angola határán kirabolták. Volt hogy heteket vesztegelt vízumgond miatt és mert alkatrészre [...]
2010. 08. 16. 17:54
Szerencse a “péntek 13-i” szerencsétlenségben, hogy a fiú megúszta a villámcsapást apróbb égési sérülésekkel, és gyorsan gyógyul. Esernyő volt a kezében, amikor Suffolkban lesújtott rá a villám csakúgy, mint két másik embernél, akiket szintén villámcsapás ért a környéken. A három eset húsz percen belül történt.
2010. 08. 16. 17:02
Olvasói sztorik