Szórakozás

„Sosem azon gondolkozom a munkáim közben, hogy éppen a csúcson vagyok-e, hanem azon, hogy a tőlem telhető legjobb minőségben oldjam meg a feladatot! Most éppen televíziós pályafutásom legnagyobb feladata előtt állok. A Megasztár mind népszerűségében, mind minőségében hihetetlen nagy lehetőség. Most csak erre koncentrálok, és ez könnyen megy, mert alapban mindig a jelenben élek, és [...]
2010. 08. 11. 14:44
A kitüntetett 1909-ben született. Dolgozott modellként – már jó ideje abbahagyta -, utána Nebraska állam három kormányzóját szolgálta titkárnőként, az utóbbi 26 esztendőben pedig bírósági teremőrsegédként szorgoskodik még mindig aktívan. “Hajdan modell voltam, most T-modellnek érzem magam” – mondta a matróna a Ford cég autómatuzsálemére, a legelső szerelősoron gyártott amerikai “népautóra” utalva. Gordon hozzátette, hogy [...]
2010. 08. 11. 13:24
Az ausztrálok „futballja”, egy a rögbihez hasonlatos játék valódi sztárjának számított Lovett, aki tavaly karácsony előtt kissé elvetette a sulykot. Miután egy bárban iszogatott a csapattársaival, közösen elhatározták, hogy barátjuk lakásában csapnak egy fergeteges bulit. Az ünneplésnek azonban rossz vége lett. A gyanú szerint Lovett alkoholmámorában kétszer megerőszakolt egy, az ágyában alvó, amúgy ruhát nem [...]
2010. 08. 11. 13:11
Ryan Murphy, a sorozat agytrösztje elmondta: a 28 éves énekesnőnek egy teljes részt szentelnek majd, így több dalát is eléneklik majd a szereplők, illetve Spears is megjelenik az epizódban. Murphy hozzátette: a rész csak Britney zenéjéről szól majd és magánéleti botrányairól nem tesznek benne említést, így “majd kesztyűs kézzel bánnak az énekesnővel.” A sorozat kitalálója [...]
2010. 08. 11. 12:46
A versenyre nevezők bemutatták az énekesnő leghíresebb korszakait: egyikük a Telephone-ban látott szőke parókában, szűk, szakadt farmerben jelent meg, volt aki vörös parókát választott fekete miniruhájához és olyan lány is akadt, aki bevállalta az úszódresszt neccharisnyával. Az ezüstszínű, futurisztikus ruhában és sisakban érkező 22 éves Anne Marie Boyer lett a leghitelesebb hasonmás: ő a két [...]
2010. 08. 11. 12:30
A felvételen jól látszik, hogy az autót vezető sofőr egyáltalán nem lassított le a gyalogátkelő előtt, és telibe találta a babakocsit. A másfél éves kislány az ütközéskor kirepült a kocsiból, és pár méterrel odébb egy virágágyásban landolt – írja a Manna.ro. A kétségbeesett anyát és a kislányt maga mögött hagyva a sofőr megpróbált továbbhajtani. Néhány [...]
2010. 08. 11. 12:17
Köztudott, hogy a magyarok leginkább a hazánkhoz közel eső Veneto és Friuli-Venezia Giulia tengerpartját látogatják. Igaz messzebb, az olasz csizma sarkában is találni kalandvágyó magyar turistákat. Magyarokhoz hasonlóan a németek és osztrákok is Jesolo, Lignano Sabbiadoro és Bibione partját szeretik. Ide szorultak, miután az általuk évtizedeken át látogatott Emilia Romagna strandjait az oroszok foglalták el. [...]
2010. 08. 11. 11:55
„Heti egy alkalommal a reggeli kétórás Jamet vezetem, ahol a napi aktualitásokkal foglalkozunk. A témák összeállításában én is segítek majd a szerkesztőknek. Szintén egyszer hetente pedig az esti műsorban nagyobb lélegzetvételű kérdéseket boncolgatok majd szakértőkkel” – nyilatkozta a volt politikus a Blikknek. A mérnök és közgazdász végzettséggel rendelkező Kuncze Gábor nem zárta ki, hogy később [...]
2010. 08. 11. 11:33
„Remélem, ha huzamosabb ideig távol leszek, az emberekben ismét az tudatosul, hogy Lothar Matthäus a sporthoz, nem pedig a celebek világához tartozik. Mostantól más életet akarok élni” – mondta a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. Matthäusnak négy felesége volt, de igazából egyik házassága sem sikerült – a legutóbbiról nemrégiben derült ki, hogy megcsalta.
2010. 08. 11. 11:18
A szomszédasszony oldalán más színű a kerítés. A sasszemű nő először hatalmas patáliát csapott, majd kihívta a rendőrséget. Amikor azok csengettek, az ajtót nyitó férfi először azt hitte viccről van szó, de nem látott sehol rejtett kamerát, a rendőrök pedig komolyan fenyegetőztek. Mint mondták, ha nem fizeti ki a 80 fontos – 24 ezer forintos [...]
2010. 08. 11. 11:07
Az autó vezetője, a macska gazdája nem sütéshez készítette elő az állatot, hanem büntetésből kente be chilivel, olajjal, erőspaprika-őrleménnyel, mert a macska – mint mondta – szeszélyes. Az 51 éves férfi ellen eljárás indult állattal szembeni kegyetlenség miatt. A macskát elkobozták és örökbefogadásra ajánlják.
2010. 08. 11. 10:32
A 11 éves tacskó gazdája összeesett a házában, mire a kutya átszaladt a szemben lévő ház kertjébe, melynek tulajdonosa éppen kertészkedett. A férfi hiába mondta Missynek – ez a kutya neve -, hogy eredjen haza, az eb nem tágított, a férfinak pedig gyanús lett viselkedése. Elindult, hogy hazakísérje a kutyát és felfedezte ájult szomszédját. Mentőt [...]
2010. 08. 11. 09:08
A sajátos “viszonttüntetés” Ohio államban, Warsaw városban zajlott le: az örömlányok bikiniben ücsörögtek kempingszékeken a templom előtt. Mindez válasz volt arra, hogy a templom gyülekezete a lelkész vezetésével hétvégenként rendre átvonul a szomszédos város, New Castle örömtanyája elé, hogy zavarja a vendégforgalmat. Hangszórókon keresztül hallatva hangjukat elítélték a szexipart, és videokamerákkal filmre vették a bordélyhoz [...]
2010. 08. 11. 08:15
Evan Sellers gondolt egy nagyot, és felment a 40 méter magas Vulcan Monument emlékmű tetejére, hogy egy laza 70 méteres dobással kápráztassa el a világot. A kamera által megörökített sikeres találat természetesen szintén felkerült a netre, így a texasi fiú világhírű lett egy csapásra. Az elképesztő produkciót több ezren nézték már meg, és mindenki hitetlenkedve [...]
2010. 08. 11. 07:58
Az Achilles-ínsérülése után lábadozó 35 esztendős angol labdarúgó egy Los Angeles-i parkban múlatta az időt gyermekeivel, a 11 éves Brooklynnal, a hétéves Romaóval és az ötéves Cruzzal, amelyet egy paparazzi is megörökített. Szemtanúk elmondása szerint Beckham a játék közben folyamatosan tanácsokkal látta el fiait, hogy mikor kell cselezni, mikor-hova kell passzolni, helyezkedni.
2010. 08. 11. 07:51
Az Oscar-díjas amerikai művész nyolcvanéves korában, 2004-ben hunyt el. Hamvait a családtagjai és a legjobb barátai között osztották szét. Így a fia, Christian Brando is kapott egy keveset egy mini urnában. Christian 2008-ban – állítólag AIDS-betegségben – meghalt, és most a családtagok el akarják venni egykori barátnőjétől, Donna Lopez Geontól az „ereklyét.” Anna Kashfi, Christian [...]
2010. 08. 11. 07:33
Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint ha a mediátor segítségével megegyezésre jut Stohl András és Kaincz Pál, akkor az eljárást megszüntetik a színész ellen. – Akkor szokott mediátor közvetíteni a felek között, ha azok nem tudnak megegyezni, még ügyvédi közbenjárással sem. Ilyenkor vagy az ügyészség/bíróság rendeli ki, vagy egyszer a nyomozás során kérhetik a felek is, [...]
2010. 08. 11. 07:21
Szemfüles lesifotósoknak sikerült lencsevégre kapniuk az amerikai énekesnőt, amint fehér bikiniben és nagy pocakkal élvezte a napsütést és a tengert Dél-Franciaország partjainál. Az énekesnő néhány napja ment férjhez partneréhez, a producer Swizz Beatz-hez. A pár 2008 óta van együtt.
2010. 08. 11. 07:14
Olvasói sztorik