A minap derült ki, hogy Kiara Lord is versenybe száll Stohl András szívéért a hamarosan induló Nagy Ő új évadában. Az egykori felnőttfilmes nemrég a Ripostnak adott interjút a szereplés kapcsán, melyben egyebek mellett azt is kijelentette: nem barátkozni érkezett a műsorba.
Kialakítottam a saját kis buborékomat. Részint Stohl András miatt, részint a szereplésért, a műsorért jöttem
– mondta a Farm VIP tavalyi évadát is megjárt nő, aki az interjú során arra is kitért, hogy nem lát versenytársat a többi szereplőben.
Magabiztosan vágott neki a realitynek
Amikor megláttam a játékostársaimat, nem lepődtem meg. Pontosabban meglepődtem, mert volt elvétve egy-két helyes nő. De alapvetően konkurenciát nem, csak rózsáért tülekedő amatőröket láttam.
Kiara Lord úgy véli, hogy a nézők most egy egészen új oldalát ismerhetik majd meg: sokkal jobban kitárulkozik a realityben, és bevállalósabb is lesz a főnyeremény megszerzése érdekében.
Kapni fognak belőlem a nézők egy olyan oldalamat, amit még nem láttak. Kijön majd belőlem a féltékeny nő, de itt eltökéltebb is leszek, ott lesz bennem majd a versenyszellem. Sokkal jobban beleálltam a dolgokba. Úgy vagyok vele, hogy bármikor meghalhatok, ezért minden egyes nap igyekszem minél több mindent kihozni magamból és a helyzetekből
– jelentette ki, hozzátéve: nem érdekli, ki mit suttog a múltjáról, ő ugyanis a kamerák előtt is őszintén játszik.
Az egykori felnőttfilmes stílusában is megújult A Nagy Ő forgatására, a Farm VIP tavalyi évadában még egész más külsővel láthatták a nézők:




