Szórakozás

Mandela és II. Erzsébet haláláig minden fontos hírt ő jelentett be a tévében – most börtönbe kerülhet pedofil képek miatt

Dan Kitwood / Getty Images
Dan Kitwood / Getty Images
Huw Edwards 40 éven keresztül volt a BBC legismertebb és legnagyobb tekintéllyel bíró híradósa, karrierje azonban szégyenteljes véget ért az idén, amikor pedofil képek birtoklásával vádolták meg, ő pedig elismerte a bűnösségét. Titokban azonban egy másik ügyben is letartóztatták.

Egészen tavalyig Huw Edwards volt a BBC bármikor bevethető riportere, akire rá lehetett bízni a legnagyobb horderejű események bejelentését. Egyesek pályafutása csúcsaként tekintenek arra, amikor a történelmi pillanatban, 2022-ben ő jelentette be a világnak, hogy II. Erzsébet királynő meghalt.

Leghíresebb közvetítései közé tartozott III. Károly koronázása, II. Erzsébet többnapos búcsúszertartás-sorozata, Vilmos herceg és Katalin hercegné esküvője, a kiemelkedő nemzetközi események közül pedig Barack Obama amerikai elnök beiktatása, illetve Nelson Mandela dél-afrikai elnök halálának bejelentése.

Arra azonban csak múlt évben derült fény, hogy kiemelkedő szakmai tevékenysége mellett a magánéletben erősen kifogásolhatóan viselkedett, szexuális visszaéléssel és a pedofil képek birtoklásával is megvádolták. Utóbbi ügyben akár tíz év börtönre is ítélhetik.

Az első vádak

A brit Sun 2023 júliusában címlapon számolt be a történetről, melyben egy édesanya azt állította, a BBC egyik vezető arca több tízezer fontot fizetett a fiának explicit fotókért cserébe. A nő azt mondta, a viszony három éven át tartott, és a kezdetekor a gyereke csak 17 éves volt. A tévés nevét ekkor nem fedték fel, ami ahhoz vezetett, hogy a sajtóban és a közösségi médiában heves találgatás indult, kiről is lehet szó.

A BBC ekkor már tudott az ügyről, amibe a rendőrséget is bevonták. A gyanúsított híradós kilétéről szintén volt tudomásuk, ezért

Edwardsot felfüggesztették a munkavégzés alól, miközben továbbra is biztosították számára fizetése teljes összegét.

Tették mindezt annak ellenére, hogy a Sun cikkének megjelenését követően több hasonló panasz is érkezett a riporter ellen, egyebek közt három jelenlegi és korábbi munkatársa is azt állította, hogy olyan üzeneteket kaptak tőle, „amiktől kellemetlenül érezték magukat.”

A nyilvánosság akkor értesült arról, ki a szexuális visszaéléssel vádolt BBC-s műsorvezető, amikor Edwards saját kérésére felesége, Vicky Flind megnevezte őt. Közleményében azt írta, ezt „elsősorban a férfi mentális jóléte miatt” és öt gyermekük védelme érdekében teszi, ugyanis

Huw súlyos mentális problémákkal küzd. Az elmúlt napok eseményei jelentősen rontottak az állapotán, újabb súlyos depressziós állapotot szenvedett el, és most fekvőbeteg-ellátásban részesül. Amint elég jól lesz hozzá, szándékában áll reagálni a megjelent sajtócikkekre.

Edwards azóta sem nyilatkozott az ügyben.

Ezzel egy időben a rendőrség bejelentette: a nyomozás során arra jutottak, nem történt olyan törvénysértés, amely büntetőeljárást vonna maga után. A BBC közölte, hogy folytatja a belső vizsgálatot, aminek eredményeit azóta sem hozták nyilvánosságra.

James Manning / PA Images via Getty Images A BBC londoni székházában egy kivetítőn Huw Edwards arcképe látható, miután a műsorszolgáltató felfüggesztette őt.

Titokban letartóztatták egy másik ügyben

November 8-án Edwardsot súlyos bűncselekmények gyanújával letartóztatták, miután egy – az előző ügytől független – nyomozás során lefoglalt telefonon bizonyítékot találtak arra, hogy üzenetváltása volt egy Alex Williams nevű férfivel, aki szexuális jellegű tartalmakat küldött neki 2020-tól kezdődően 16 hónapon át.

Ez idő alatt Williams 377 fotót és videóklipet továbbított Edwardsnak, köztük 41-et kiskorúakról. Utóbbiak közül hét kép a legsúlyosabb besorolásba tartozik, kettőn egy körülbelül hét és kilenc év közötti gyerekkel való szexuális visszaélés látható.

Edwards letartóztatását akkor nem hozták nyilvánosságra, arról csupán a BBC néhány magas beosztású vezetőjét tájékoztatták.

Alex Williams idén márciusban 12 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, miután bűnösnek vallotta magát pedofil képek birtoklásában és terjesztésében. Nem sokkal később Huw Edwards felmondott a BBC-nél (ekkor már majdnem egy éve nem volt képernyőn), a hivatalos indoklás szerint „orvosi tanácsra”, de feltehetően azért, mert számított rá, hogy hamarosan őt is megvádolják. Végkielégítést nem kapott.

Edwards ellen június végén emeltek vádat három rendbeli, gyerekekről készült szeméremsértő képek készítése miatt. A rendőrség csak júliusban, pár nappal a tárgyalás megkezdése előtt erősítette meg nyilvánosan a letartóztatás és a vádemelés tényét.

Bűnösnek vallotta magát

Július 31-én volt Edwards első meghallgatása a londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága előtt, ahol az ügyész addig nem ismert részleteket is közölt az ügyről. Mint kiderült, a híradós egy WhatsApp-csevegés során kapta meg a képeket és videókat Williamstől, aki először a közösségi médiában vette fel vele a kapcsolatot. A képek – az alkalmazás alapbeállítása révén – automatikusan mentődtek Edwards telefonjára.

A híradós többször felszólította a férfit, hogy hagyjon fel az „illegális” képek küldésével, ennek ellenére továbbra is fogadott „legális pornográf képeket” a feladótól – mondta az ügyész. Mivel az illegális képek fogadása szigorúan büntetendő bűncselekménynek minősül Nagy-Britanniában, a vádlott Williamshez intézett kérését nem veszik figyelembe a bűnösség megállapításakor. Talán ez lehet az oka annak, hogy Edwards nem próbált harcolni a vádak ellen, hanem elismerte a bűncselekményeket.

JUSTIN TALLIS / AFP Tüntetők a londoni bíróság előtt Huw Edwards meghallgatásakor 2024. július 31-én.

Védelmében az ügyvédje elmondta:

Edwards úr nem őrzött meg egyetlen képet sem, nem küldte tovább azokat senki másnak, és nem keresett hasonló képeket sehol máshol.

Megerősítette a híradós feleségének azon korábbi állítását is, miszerint védencének „mentális és fizikai” egészségügyi problémái vannak.

Az Edwardsra maximálisan kiszabható büntetés 10 év börtön, de előfordulhat, hogy a bíró szabadságvesztés helyett szexuális bűnelkövetők kezelési programjában való részvételre kötelezi a műsorvezetőt. Jogi csapata természetesen az enyhébb büntetésért küzd, ennek érdekében ügyvédje a bíróságon kiemelte, Edwards a bukásáig „nemcsak jó jellemű, de példamutató ember” volt, és „megbánta a tettét”.

Az ítéletet szeptember 16-án hirdetik ki.

A botrány a BBC hírnevén is csorbát ejthet

A BBC megdöbbenéssel értesült a bíróságon ma napvilágot látott részletekről. Ilyen visszataszító viselkedésnek nem lehet helye, és gondolataink az érintettekkel vannak

– mondta a közszolgálati műsorszolgáltató szóvivője a meghallgatás után.

A BBC már év az elején bocsánatot kért, és elismerték, hogy gyorsabban kellett volna cselekedniük, amikor az első vádak felmerültek Edwards ellen. Ennek ellenére továbbra is fizetést adtak az exhíradósnak, még öt hónappal a letartóztatása után is.

Ráadásul a közszolgálati műsorszolgáltató legutóbbi éves jelentéséből kiderült: az egykori sztárriporter – aki valaha a BBC legjobban fizetett híradósa volt – közpénzből finanszírozott keresete még növekedett is az elmúlt évben.

Ezt a BBC azzal magyarázta, hogy az emelésről még a vádak felmerülése előtt állapodtak meg, és az részben a természetes bérfejlesztésnek, részben pedig az olyan „kibővített felelősségvállalásnak” köszönhető, mint például a jelenlegi uralkodó tavaly májusi koronázásának közvetítése.

Lisa Nandy, az Egyesült Királyság kulturális minisztere felszólította Edwardsot, hogy fizesse vissza a letartóztatása és a felmondása között keresett 200 ezer fontot. Ezt a meghallgatás után a BBC is megtette, arra hivatkozva, hogy a volt műsorvezető „rosszhiszeműen járt el”, amikor őrizetbe vétele után is felvette a fizetését.

Megfosztották tisztségeitől

A BBC most azon munkálkodik, hogy amennyire lehet, kiradírozzák Huw Edwardsot a történetükből. A műsorszolgáltató archívumából elkezdték eltávolítani egyes szerepléseit, kezdve a családi és a szórakoztató tartalmakkal. Egyebek mellett törölték a Ki vagy, doki? egyik 2006-os epizódját, melyben hangja egy elképzelt tudósításban hallható.

A BBC szerint minderre azért van szükség, hogy „megóvják a jövőbeli közönséget Edwards legjelentősebb híradós és állami alkalmakkor, például Fülöp herceg és II. Erzsébet királynő temetésekor végzett munkásságának zavaró ismétléseitől” – tudta meg az Observer.

Bár a BBC archívumából általában nem törlünk tartalmakat, mivel azok történelmi jelentőséggel bírnak, az anyagok további felhasználását és újrafelhasználását eseti alapon mérlegeljük

– fogalmazott a BBC szóvivője az üggyel kapcsolatban.

Származása révén Huw Edwards nagy köztiszteletben álló személy volt Walesben: arcképét a nemzeti könyvtár programjainak népszerűsítésére használták, és más szervezetek híres támogatója volt. A történtek után Steve Jenkins festőművész átfestette a róla készített falfestményét a riporter szülővárosában, Llangennechben, ahol egy jótékonysági szervezet és egy közösségi központ is törölt minden, Edwards munkásságára utaló jelet. Cardiffban eltávolították a várból a tiszteletére állított emléktáblát, a Cardiffi Egyetem pedig felülvizsgálja tiszteletbeli professzori címét.

Nemcsak több évtizedes pályafutása ért csúfos véget, de brit lapok beszámolói szerint harminc év házasság után szakított feleségével, öt gyereke anyjával is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik