Szórakozás

Az egyik legismertebb pornószínész elárulta, mi volt az a kérés, ami után egyszer kisétált egy forgatásról

Michael Stewart / Contributor
Michael Stewart / Contributor
Traumatizálta az eset a nőt.

Az 52 éves Lisa Ann az egyik legismertebb amerikai pornósztár, aki ma már visszavonult a felnőttfilmek világától. 1997-ben lépett a szakmába, rövid időre felhagyott vele, 2006-ban pedig ismét kamerák elé lépett.

Sejthető volt eddig is, hogy az iparágnak nem igazán volt jó híre az évek során, és Lisa Ann korábban azt nyilatkozta a LADbible nevű bulvárújságnak, hogy van egy sötétebb oldala is annak, amit a képernyőn látunk.

Azt mondja, gyakran megesett, hogy kisétált forgatásokról, mert a rendezők kérése ütközött az ő vallási meggyőződésével:

Még mindig több randevúról sétáltam el, mint pornóforgatásról. De tényleg sokról leléceltem. Emlékszem, egy alkalommal megkért egy rendező, hogy csináljak valamit egy kereszttel, és én nem is akartam vele erről beszélgetni, összepakoltam a cuccaimat, és mentem. Majd jött utánam a parkolóba, hogy hová megyek. Elmondtam neki, az a tény, hogy nem tisztel egy vallást, azt jelenti, én nem adom a nevem a filmjéhez, nem tudok vele dolgozni emiatt.

A volt pornósztár azt mondja, traumatizálta ez az egy eset, annyira kényelmetlen volt számára már a kérdés is, hogy nem tudott könnyen túljutni rajta.

A lapnak hozzátette, intézkedéseket kell hozni annak megakadályozására, hogy a fiatalabbak hozzáférjenek a felnőtt tartalmakhoz.

A 90-es években 18 év alatt nem lehetett pornót nézni. Ma a gyerekek már 10 évesen elkezdenek pornót nézni, így 18 éves korukra függők. Nem tudják, de azok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik