Szórakozás

Rövid időn belül kétszer vitte el a főnyereményt egy amerikai nő

Samuel Corum/Anadolu Agency/Getty Images
Samuel Corum/Anadolu Agency/Getty Images
Kétszer is összejött az egymillió dollár két és fél hónapon belül.

Christine Wilson tíz héten belül kétszer is megütötte az egymillió dolláros főnyereményt két különböző szerencsejátékban – írja a Daily Mail.

Az Egyesült Államok Massachusetts államában található Mansfieldben élő nő először a Lifetime Millions sorsjegy egymilliós jackpotját szerezte meg februárban, majd két és fél hónappal később a 100X Club kaparós sorsjeggyel nyert újabb egymillió dollárt.

A nő mindkét esetben úgy döntött, hogy egyben kéri a nyereményt, ami (adózás előtt) nyereményenként 650 ezer dollárt jelentett számára – a helyi szabályok szerint ugyanis a nyertesnek csak akkor fizetik ki a teljes összeget, ha azt részletekben, éveken át folyosíthatják számára. Christine az első főnyeremény bezsebelésekor úgy nyilatkozott, hogy az adózás után megmaradt pénz egy részét egy városi terepjáró költi, a második alkalommal pedig már arról beszélt, hogy a nyert összeg megy a megtakarításai közé.

Kapcsolódó
Ötöslottó: a páratlan számok felé keresgéljen, aki szeretné elvinni a rekordnyereményt
Megnéztük a kihúzott számok statisztikáit – biztos recept nincsen (vagy ha lenne, nem osztanánk meg), de az adatokból elég érdekes dolgok rajzolódnak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik