Szórakozás

Horányi Juli a családalapításról: Miattam nem történik meg, vannak félelmeim

YouTube / Palikék világa by Manna
YouTube / Palikék világa by Manna
Kilenc éve vannak együtt a férjével.

Legutóbb Horányi Juli énekesnő-jelmeztervező volt Palik Lászlóék vendége a Három Igazság című műsorban. A beszélgetés során Horányi a házasságáról is mesélt: férjével, Dénes Viktorral kilenc éve vannak együtt, négy évvel ezelőtt volt az esküvőjük. Mint mondja, boldog házasságban élnek a színésszel, aki mindenben támogatja őt, ám elárulta, hogy sok munka van a kapcsolatukban, volt ugyanis példa arra is, hogy a sűrű munkahelyi elfoglaltságaik miatt eltávolodtak egymástól, és a válás is szóba került közöttük.

A 39 éves énekesnő azt is megosztotta a nézőkkel, hogy a párjával mindketten szeretnének már családot, ám ő egyelőre ellenáll.

Ez miattam nem történik meg, mert nekem vannak ezzel kapcsoltban félelmeim. Ezek nyilván hülyeségek, nem kellene ilyen dolgoktól félni, de felmerül, mi lesz akkor a karrieremmel, hogy fogom én ezt tovább csinálni. Mert nyilván, ha már édesanya vagyok, akkor édesanya akarok lenni, az fontos, abban ott kell lenni

– magyarázta Horányi, aki úgy véli, a saját édesanyja oldaláról jó mintát hozott, de mivel igen sok munkája van, nem látja maga előtt, hogyan tudná összeegyeztetni mindezzel az anyasággal, ami 0-24-es jelenlétet igényelne tőle.

Ez az, ami miatt én húzom az időt. Mindig kérdezi a Viktor, hogy mikor, én meg midig mondom, hogy jaj, de most még ezt megcsinálom, meg még bejött az, még ezt be akarom vállalni.

A téma kapcsán hozzátette, reméli, a férje nem un bele a várakozásba, bízik továbbá abban, hogy hamarosan el tudja majd engedni a családalapítással kapcsolatos félelmeit, ugyanis az ellenérzései ellenére vágyik arra, hogy anyai örömök elé nézhessen.

A teljes interjút ide kattintva lehet megnézni.

Kapcsolódó
Horányi Juli férjhez ment
Az énekesnő a közösségi oldalán mesélt a nagy napról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik