Megfejtetted az Európai Parlament működését? Donáth Anna meghívására Strasbourgban jártál, aztán Cylaként gyártottad a tartalmat az Instagramra.

Nem megfejtettem, tanultam róla én is.

Mesélj!

Az volt a lényege ennek az egésznek, hogy tulajdonképpen nulla ismeretünk van az Európai Unióról, és szerettem volna valamennyire bemutatni a követőimnek az EP működését. Emlékszem, amikor 2004-ben csatlakoztunk, rengeteg olyan műsor ment a tévében, amelyek az EU működését taglalták. Bemutatták, hogyan működik, volt bennük ismeretterjesztés, lehetett érteni, hová tartozunk, mit jelent ez a közösség. És mennyire pozitív dolog egyáltalán egy nagy, európai családhoz tartozni. De hát az utóbbi időben patás ördög lett minden, ami európai.

A köztévéről hiányolod ezeket a műsorokat?

A köztévének objektív tájékoztatás volna a feladata, egyúttal erősíteni az emberekben az európai hovatartozás érzését. Ott ma azt mutatják, milyen rémes az Európai Parlament, mennyire támadja a magyarokat. Azt persze elfelejtik megemlíteni ezekben a műsorokban, hogy az EP-ben ülőknek nem a magyar néppel vannak fenntartásaik.

Úgy érzed, nem így van? Ezért mondtál igent Donáth Anna meghívására?

Nem is tudom. Inkább azt érzem, hogy akinek jelentős számú követőbázisa van, az felelősséggel tartozik irántuk. Az én feladatom az, hogy átadjam, amit ott láttam és tapasztaltam. Talán ezt nevezik influálásnak. A média nagy része…, hogy is mondjam finoman…, szabályozva van.

Nem akarok én semmiféle pártpolitikába belemenni, nem is feladatom. Csak jó volna megértenie mindenkinek, hogy ez nem rossz dolog: az európai közösséghez való tartozás mindig is a vágyunk volt. Minden magyar ember vágya volt, hogy megszabaduljunk a kelettől, a szocializmustól, és egy nyugati kultúrához, világhoz tartozzunk. Most más a retorika, de én bízom abban, hogy a magyarok józanok, tudják, hogy nekünk mi az irányunk. Ettől eltávolodni – mindegy, milyen kampányok zajlanak – nagyon nagy hiba.

Deutsch Tamás nemrég azt nyilatkozta, szerinte Magyarországtól lesz hangos az EP a következő plenáris ülésen, merthogy „a dollárbaloldal arcai kinyitják a szájukat.” Hallottál hangos szót?

Nem nagyon. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is udvarias hangot ütnek meg a másikkal. De erről egy egészen más dolog is eszembe jut. A napokban Görög Ibolya protokollszakértőnek hallgattam egy beszélgetését arról, milyen szörnyű állapotban van a közbeszéd. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy akiknek példát kellene mutatniuk – akik vezetik az országot és hatással vannak a társadalomra –, olyan elképesztő módon kommunikálnak, és olyan hangnemet ütnek meg, ami után nem csoda, ha az utca embere ezt átveszi. A közbeszéd ott tud eldurvulni, ahol nincsenek szabályok, mert a vezetők úgy kommunikálnak, ahogy nem szabadna. Ezek a kifejezések, hogy dollárbaloldal, hazaáruló, sunyi, vidéki róka – nem volna megengedhető kulturált emberek közt.

Az összes követődnek tetszett a strasbourgi tanulmányi út?

Szerintem 99 százalékban sikere volt. Hálásak is voltak azért, hogy kaptak egy pici betekintést az EP-ben folyó munkálatokba. Persze kaptam olyat üzenetet, hogy „átálltál a hazaárulók mellé, a patkányokhoz”. Így nem beszélünk a másik emberrel, sem a honfitársaddal. Nekünk, választópolgároknak nem feladatunk ugyanolyan ellenséges viszonyt fenntartani egymással, mint amit az ellenzék és a kormány mutat sok esetben. Állampolgárok vagyunk, ugyanúgy magyarok; csak én a túrós tésztát szeretem, te a palacsintát, de ettől nem vagyunk egymás ellenségei. Az ilyen üzenetek azt mutatják, hogy az emberek mennyire ki tudnak vetkőzni önmagukból, sokszor feljogosítva érzik magukat, hogy így beszélhetnek bárkivel. Vagy csak azzal, aki kicsit kritikus. Erre rásegít egy nagy lapáttal a lakájmédia, ahol olyan színvonalú újságírás folyik, amelybe belefér közönséges nyelvezettel sértő dolgokat írni bárkiről. Én például az Origo szerint a legszánalmasabb celeb vagyok, aki egy öltöztető.

A Donáth-féle meghívás után az foglalkoztatta a sajtó bizonyos részét, hogy téged honorált-e valamilyen módon a Momentum az útért és az arról készült tartalmakért cserébe. Ha jól tudom, állták a repjegyet és a szállodai szobádat.

Alapvetően onnan indult a meghívás, hogy láttak tőlem egy tartalmat, amikor bemutattam az Országházat, és jött az ötlet: mi lenne, ha az EP-t is bemutatnám? Ekkor kerestek fel a Momentumtól, én meg boldogan vállaltam. Külön nem honoráltak, de igen, a fapados jegyem és a hotelszobám árát ők állták. Két alkalommal a vacsorát is fizették! Ha ez lenne a legnagyobb közpénzköltés az elmúlt tizennégy évben Magyarországon, akkor itt semmiféle probléma nem lenne, egy virágzó gazdaságban élnénk. Ez van: költöttek rám, ha ez jó kifejezés. Ha már nem sikerült honvédségi gépen mennem!

De Deutsch-csal találkoztál.

Bizony. Volt, aki azt kérdezte utána, egyáltalán hogy tudok neki köszönni. Tisztázzunk valamit: nekem nincs személyes problémám Deutsch Tamással; miért kezelném ellenségként? Miért van ennyi düh és gyűlölet egymás iránt a magyar társadalomban? Deutsch egy politikus, aki odalépett hozzám, kezet nyújtott, én pedig udvariasan elfogadtam, tisztelettel viseltettem iránta. Ő ugyanígy tett.

Miért állsz bele közéleti ügyekbe? Érzelmi alapon, netán ideológiát képviselsz?

Azoknak, akiket sokan ismernek és követnek, kötelességük volna kiállniuk olyan értékek mellett, amiket magukénak éreznek.

Mik azok?

Vitathatatlan, hogy nem szeretem a kirekesztést, nem tetszik a homofóbia, a karaktergyilkolás – ezek pedig megtörténnek ma Magyarországon.

Én a kapitalista versenyben, a demokráciában, az élni és élni hagyásban hiszek.

Rendszerjobbító céljaid akadnak a tartalomgyártással?

Ha ez egy rendszer, azt csak azok tudják jobbítani, akik életben tartják. Valljuk be, soha, semmi nem tart örökké. Senki nem hitte, hogy egyszer összeomlik majd a cári Oroszország. A nácik az ezeréves birodalomban hittek, és a kommunizmus is öröknek tűnt. Szeretném, ha az emberek szeme egyszer kinyílna, ami viszont nehéz és hosszú folyamat. Mondjuk ki: ahol propaganda működik, ez évtizedekig elhúzódhat. A folyamatos dezinformálásnál mindig csak az éppen regnáló hatalom hangját hallják az emberek. Ez minden rendszernél így volt. Az nagyon félelmetes, hogy ideológia is épül ezek mentén, ami veszélyes, mert az tovább fennmarad, mint maga a rendszer. Az ilyen rendszerek a létező vagy szinte már alig létező ellenzéket mindig próbálják elhallgattatni, kő alatt tartani, és a legkevesebb lehetőséget biztosítani a megszólalásaikhoz. Szomorú, hogy Budapest főpolgármesterének az egyetlen kommunikációs felülete a közösségi oldala. Tágabban nézve pedig nincsenek viták, romlik a közbeszéd. Bízom abban, hogy ez majd változik.

Mi ebben a feladatod?

Kimondott nincs. Vállalom a saját véleményem, de azt se túl gyakran. Nem célom politikával foglalkozni.

Lehet úgy vállalni, hogy közben nem foglalsz állást egyik oldal mellett sem?

Mutass egy olyan hatalmat, amelyik szereti az önálló és szabadon gondolkodó embert! Én szabad gondolkodású, liberalizmusban hívő világpolgár vagyok, akinek soha nem fog tetszeni, ha egy adott hatalom megmondja, merre van az előre, és hogyan gondolkodjon. Nekem jobban tetszik a nyugati gondolkodás, ahol már gyerekkorban megtanítják a kicsiket vitatkozni, álláspontot megvédeni, felelős döntést hozni. A volt posztkommunista országokban az ellenkezője látszik: megmondják, mit gondolj, folyamatosan ellenségképet mutatnak, és ez megad nekik egy képzelt összetartást. Ők egy karizmatikus vezető mögé beállva érzik magukat biztonságban. Vannak, akik Brüsszelt egy bácsinak képzelik, hogy összefogott ellenünk a Brüsszel Jóska meg a Strasbourg Géza.

Ezt kitől hallottad?

Egyszer mondta nekem egy néni, hogy a Brüsszel milyen rossz ember. Az az igazán fájdalmas ebben az egészben, hogy minden rendszert később ítélnek meg az emberek, legtöbbször a bukása után, mikor a felelősök eltűntek; aki pedig valami mellett elköteleződik, utólag nagyon nehezen mondja, jó, tévedtem. Az mindig szörnyen rossz érzés.

A beismeréshez nagyfokú intelligencia kell. A mi társadalmunk immunis a többmilliárdos korrupciókkal szemben, azt mondják, mindenhol van mutyizás, fel is mentik az elkövetőket azzal, hogy inkább ők lopjanak. Mintha a lopás erkölcsileg elfogadott tény lenne.

Ezek a korrupciós ügyek olyan számrendszerben vannak ráadásul, ami egy átlagember számára felfoghatatlan. Ennek következtében pedig az összefüggést sem látja a saját élete és az eltüntetett milliárdok között.

Mindenki lop, egyik sem jobb a másiknál – tudsz még hasonlókat?

Ők jobbak, mint a kommunisták! Azok elloptak mindent! A köztévében a mentében ülő, kackiás bajszú urak ezt tudományosan megbeszélik, hogy minden ma ismert bajért, inflációért, benzinár-emelkedésért a kommunista cégek a hibásak, amik a hetvenes években kilopták a szemünket. Tehát a hetvenes évek dolgai tehetnek 2024-ről. Ezt olyan tudományosan megbeszélik, hogy én magam hajlamos lennék elhinni, ha nem lennék tájékozott. Valójában nem haragudhatunk a honfitársainkra, mert ők ebben a valóságban élnek. Az már érdekesebb, hogy semmi nem ingatja meg őket: sem az anyagi nehézségek, sem a létbizonytalanság, sem az oltári korrupció, sem az egészségügy vagy az oktatás helyzete. Szét lett zilálva a társadalom: ha háborognak az oktatás miatt a tanárok, az egészségügyiek nem állnak melléjük. Hogy nincs társadalmi összefogás, abban nagyon sok év munkája van. A társadalmunk csoportokra lett szaggatva ahelyett, hogy lenne egy nemzeti egység egészséges hazaszeretettel, nem pedig dölyfös, arrogáns nacionalizmussal. A kettő nekem nem ugyanaz.

Valójában senkit nem érdekel az előző kormány, ami tizennégy évvel ezelőtt volt.

Egy felelős hatalomnak lett volna lehetősége az elmúlt tizennégy évben megteremtenie egy egészséges társadalmat, előtérbe helyeznie az elfogadást, az európai értékeket, nem beszélve a létbiztonságról, erős gazdaságról, versenyképes piacról. Azzal jönni, hogy bezzeg a Gyurcsány, nekem ez nem áll össze. Azt is imádom, hogy: „hagyjuk, ne politizáljunk!” De hát hogy a fenébe ne politizálna az ember, amikor beleteszik a politikát az arcába! Tizennégy éve óriásplakátokon politizál szinte mindenki, aki tud olvasni. Az egyik plakáton nem úgy ugrálunk, a másikon meg az áll, be kell vonulnom a hadseregbe – minden percben belenyomják az arcomba a politikát. Ja, és úgy csinálnak, mintha bárkit érdekelne a véleményem, mikor megjön a nagy nemzeti konzultáció a teljesen abszurd kérdésekkel.

És ezek után azt mondják, hogy egyébként ne politizálj?!

Annyi nevet említettél már: nálad mi egy jó politikus ismérve?

A politikust félretéve, én egy olyan országvezetőt tudok elképzelni, aki nem él vissza a hatalmával, még akkor sem, ha megteheti; aki megadja a nemzeti összetartozás érzését az egész társadalomra nézve, nem kirekesztve abból másokat. Nem hergeli a különböző társadalmi csoportokat a másik ellen, ugyanakkor patrióta is, de semmiképp nem nacionalista. Azt feltételezem egy jó politikusról, hogy nem bontja le a demokrácia alappilléreit, nem betonozza be magát a hatalomba, tesz valamit a közjó érdekében, és ha azért áldozatokat kell hozni, akkor meghozza azokat. Nem a közvetlen környezetében osztja a vagyont. Mindegy, hogy jobb- vagy baloldal, nyilván elkerülhetetlen valamennyi korrupció.

Látsz ilyen karaktert itthon?

Látok, de tudod, mi a baj? Nem lehet konkrét nevet mondani, mert soha nem tudhatjuk, hogyha az ember bekerül egy ilyen közegbe, vajon mennyire részegíti meg a hatalom.

Őszintén megmondom, 1998-ban boldog Fidesz-szavazó voltam. Rájuk szavaztam. Imádtam Orbánt, Deutsch Tamást. Tökös fiatalok voltak, akik változtatni akartak, hittek a demokráciában és a nyugati világban. Ebből már semmit nem látok.

Nagyon fontos, hogy nekem egyáltalán nincs problémám azzal, hogy tizenöt éve ugyanaz a párt kormányoz. Hozzáteszem, nem gond, hogy nem kell megtanulnom új neveket. Tudom azt, hogy örökös miniszterelnökünk Orbán Viktor. Tudom, hogy a belügyminiszter Pintér Sándor már tizenöt éve. Tudom, hogy Rogán Antal felel azért, mit és hogyan kell gondolnunk. Ezzel az égadta világon semmi bajom nem volna, ha ezt az országot ez a vezetés jómódban tartaná. Mint ahogy Albert herceg Monacót.

Frei Tamáshoz hasonlóan neked is van nizzai kötődésed: ő nemrég arról beszélt, úgy veszi észre, Orbán Viktorral azonosítják Magyarországot. Mi a te tapasztalatod?

Sajnálják Magyarországot, a magyarokat. A legtöbb európai ember számára a magyar emberek és a magyar vezetés nem ugyanaz.

Miután egy-egy ilyen vélemény után jön a gyűlöletcunami a veled egyet nem értőktől, azt hogyan tudod kezelni? 

Nem tudom, mit kezdjek velük. Nem lehet jól vagy rosszul kezelni. Vannak azok a helyzetek, amikor nem szólalsz meg, hisz nem lehet minden kommentre reagálni. A közösségi médiának az a lényege, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. Itt visszautalnék a közbeszéd állapotára, mert az emberek csak a vezetőik rossz példáját viszik tovább. Ha azt látják, hogy lehet buzizni, libsizni, ócsárolni a másikat, mert a vezetőjük és a lakájmédia ezt teszi – feljogosítva érzik magukat ugyanerre.

Élvezed, hogy szélsőséges reakciókat váltasz ki?

Nem. Csak azt sajnálom, hogy szélsőséges megnyilvánulásokig mennek el az emberek. Azt érzem, hogy vállalnom kell a véleményemet, az álláspontomat. Ha nem tenném, úgy saját magammal kerülnék szembe. A nagymamám azt mondta, „csak soha többé ne kelljen félni, a félelemnél rosszabb és szorongatóbb érzés nincsen; az embernek ki kell állnia az igazáért, magáért – és ha kell, másokért”.

Én így akarok élni. Nem elbújni, fülem-farkam behúzva eljátszani a nagy véleményvezért, miközben elvtelenül élek, és bármit megteszek a pénzért, mint azt láthatjuk sok közismert embernél.

A nyáron Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc jachtozásának Monte Carlo-i megállójába a nézőid is belecsöppentek. Meséljük el: egészen a kikötőben rostokló Rose d’Or-ig mentél, hagytál ott lekvárt, felkiáltottál, hogy „Andi, le tudtok jönni?” Ez is csak tartalomgyártás volt?

Nagyon viccesnek találtam, hogy ráakadtam egy jópofa applikációra, amivel lehet követni különböző jachtokat, így az Aranyrózsát is – és akkor így történt. Nem volt ebben tudatosság, és nem is volt bántó sem a tartalom.

Árthat neked a politika bármilyen módon?

Biztos mindenkinek árthat. Úgy érzem, van egy határ, ami után azt mondják, ezt már nem tűrik. Itt egy jó példa: két évig ígérgetett nekem a TV2 egy műsort.

Kitalálom: a Next Top Model Hungaryt, ami idén indul. 

Bingó.

Mi a teljes sztori? Kiraktak belőle?

Megkerestek, hogy elsőként vállaljam el a Nicsak, ki vagyok? című showműsort, és azzal építhetjük kicsit a tévés karakteremet. Mondtam, hogy ebben nem szeretnék szerepelni, viszont valamilyen modelles műsorban szívesen. Elkezdtünk dolgozni egy olyanon, lett is munkacíme: Modellügynök bevetésen – tehát nem a Next Top Model Hungary, mert az egy licensz, utána vették meg. Nyáron kétszer vagy háromszor bent voltam a TV2-ben, a kollégáimat megkérték, hogy küldjünk szakmailag hiteles neveket, akikkel együtt kéne dolgozni, akik lehetnek zsűritagok, akikből felépülhet egy stáb. Aztán valahogy elmaradtak a telefonhívások.

Szerződést nem írtatok?

Egy szándéknyilatkozat volt régebbről.

Nesze semmi, fogd meg jól. Van benned sértettség?

Nincs. Szerintem tök jó döntés, hogy egy államilag szabályozott tévé nem engem akar. Gondolj bele, hogy nézne ki, ha két migráns- vagy EU-ellenes hirdetés közt én jönnék fel a műsorajánlóban! Amit végtelenül sajnálok, az az emberi része. Lehet tévesen, de elvárom azt, hogy legalább sms-t küldjön az, akivel előzőleg szóban megállapodtam. Tudjuk, hogy mindenki félti az állását. Persze ez jellembeli kérdés is.

Mit szólsz a zsűrihez? Merő Péter divattervező, Tombor Zoltán fotográfus, Axente Vanessa divatmodell és a mostanság Novák Katalin oldalán is dolgozó üzletasszony, korábbi modell, Tomán Szabina. 

Remek a zsűri. Pontosan olyan szakmailag, mint amilyenre szükség van a tévének egy ilyen színvonalú műsorhoz. Van modell, divattervező, fotós. Mi több kellene?! A lényeg, hogy mindenki illik a csatorna arculatához. Ha nem is szakmailag, de más szempontok alapján igen.

Ha nincs az ígéret, hogy lesz modellműsor, a Nicsak, ki vagyok?–ot sem vállalod?

Nem hiszem.

Nem akartad, hogy a TV2-höz kössék a neved?

Ezt így nem mondanám. Számos kiváló szakember dolgozik a csatornánál, de engem túlzottan nem érdekel a jelenlegi televíziózás.

A lehetőségek nem tetszenek? Néhány évvel ezelőtt azt nyilatkoztad nekünk, „kizártnak tartottam, hogy kereskedelmi tévék által felfuttatott senkikkel szerepeljek együtt.”

Picit erősen fogalmaztam. Az, hogy senkik lennének, nem igaz. Mindenki valaki. De én továbbra sem érzem, hogy elmennék kereket pörgetni Kasza Tibihez. Bezárhatnának egy konténerbe. Mehetnék táncolni, gazdálkodni. Nagyon sokszor el kellett mondanom ilyen megkeresések alkalmával, hogy nem szeretnék dehonesztáló helyzetekbe belemenni. Azokra tényleg megvannak az emberek.

Rubint Réka is elment táncolni a DWTS–ba, majd kiesett az első adásban. Nem látni, hogy megsínylette volna a píárja. Talán ilyen félelmeid voltak?

Nem. Én pusztán nem látom magam előtt, hogy Ördög Nóra kritizálja a szambámat. Vagy hogy főzésnél egy centire a fejemtől ordítson valaki, hogy „hogy vágod a hagymát, te szerencsétlen.”

Az eszedbe jutott, hogy talán az ehhez hasonló tévés szereplésekkel járó honorárium olyan, amit nem szívesen utasítanak vissza? Anélkül, hogy a zsebedben turkálnék, lehet, hogy te könnyebben tudsz nemet mondani ezekre a szabad egzisztenciád miatt.

Mindenkinek jól jön a pénz, csak azt kell eldönteni, hogy mit szeretnél. Ez menedzsmenti kérdés, én ebből élek. A mi szakmánkban van egy mondás: létezik presztízsmunka kevés pénzért, és van gagyi meló sok pénzért. Nekem ezek nem fizetnek annyit, hogy megérje. Az már egy másik kérdés, hogy a média csak ennyit tud felmutatni, te viszont ebből kell megélj.

Apukád jómódú katonacsalád sarja, édesanyád nagypolgári művészcsaládból jön. Ebből a fúzióból hoztad magaddal a jó menedzsmentkészséget?

Sokat segített, hogy a szüleim két különböző világszemléletből jönnek. Apukám családja nagyon konzervatív, nagyon keresztény volt. Az apai nagymamám nagyon vallásos volt, a Horthy-tiszt nagyapámat nem ismertem, mert korán meghalt. Antikommunisták voltak, üldözték őket. Viszont nagyon konzervatívak voltak, és ezzel szemben anyám családja pedig egy nagyon modern és nagyon felvilágosult család volt. Anyukám családja a harmincas években menekült emigrációba Franciaországba a Horthy-rendszer elől. Az apukám családja 1945 után a kommunisták miatt került kiszolgáltatott helyzetbe. Figyelve a két családot meg a különbségeket, én nagyon tudtam azonosulni az anyukám felmenőivel. Mondok erre egy jó példát. Mikor huszonöt voltam, kérdezte az apai nagymama, hogy mit akarsz csinálni: majd rávágta, hogy nahát, hiszen micsoda munka az a modellszakma, emberekkel kell kereskedni?! A másik nagymamám meg azt kérdezte: apukám, ebben hol van a profit? Elmagyaráztam, és bátorított.

Vallásos neveltetést kaptál?

Jártunk hittanra, de mindig vitatkoztam a pappal. Mint egy verselemző, elemeztem a Miatyánkot, de nem nagyon értettem. Na, és akkor elég hamar rájöttem, hogy én értem, tiszteletben tartom mindenkinek a hitét, a vallását, de nem érzem azt, hogy a mindennapjaimban szükség volna erre.

Állatorvos akartál lenni, ha jól tudom.

Nagyon sokáig, és össze is barátkoztam egy állatorvossal az egyetemen, ám, amikor láttam ezeket a traumatizált kutyákat meg állatokat, amiket vittek be folyamatosan, rájöttem, hogy ez nem az én utam. Ennél én sokkal érzékenyebb vagyok.

Folytassuk a Kajdi-életrajzot: PR- és kommunikáció szakon végeztél, igaz?

Így van.

Majd a Magyar Televízióhoz kerültél. Ott mit csináltál?

Az én feladatom az volt, hogy öltöztetnünk kellett a műsorvezetőket. 1999 környékét írjuk. Csak hát akkor még annyira nem viselték úgy a szívükön a Magyar Televíziót, mint most, úgyhogy a dolgozók sosem voltak kifizetve. Innen kerültem egy modellügynökséghez.

Melyik volt ez az ügynökség, és mi volt a feladatod?

Image volt a neve, már megszűnt. Booker voltam, mert jól beszéltem nyelveket: angolt, franciát, portugált. Fölvettek ügynöknek, és akkor úgy gondolkodtam, mint minden fiatal, hogy én ezt tudnám jobban is csinálni – még az év tavaszán megalapítottam a saját ügynökségemet.

Jött egy égi jel, hogy hopp, van szemed ehhez?

Nagyon pokróc módjára bántak velem. És akkor azt mondtam, én ezt egyedül sokkal jobban tudnám csinálni.

Bárkiben meglátod a címlapfotó lehetőségét?

Nagyon kell, hogy érdekeljen a szakma, figyelned kell a trendeket. Ha visszagondolok a kezdeti bénázásaimra, felvettem olyan lányokat, akiket mai szemmel alig értek. Az érzék idővel alakul ki, lassan lesz hozzá szemed. Ez alkalmazott művészet és kőkemény biznisz egyben.

Kiktől tanultad ki a jó trükköket?

Volt egy francia ügynök, Marylin Gautier, akitől rengeteget tanultam. Még a kezdetekben aláírtunk egy szerződést New Yorkra és Párizsra is. És valami öt százalékon ment a huzavona. Marylin leült és azt mondta: figyelj, állapodjunk meg, nem múlhat a dolog ennyin. Ha mi kötünk egy jó üzletet, utána mindegy, hogy Réka, Sári, Ilona – mi együtt fogunk dolgozni. A modellek jönnek-mennek, de mi itt leszünk egymásnak. Az ilyen beszélgetésekből sokat tanultam.

A modellkedésről nem nyilatkoztál mindig pozitívan. Korábban azt is mondtad, szörnyecskéket gyártotok.

Kétfajta modell van szerintem: az egyiknek az a motivációja, hogy szép, és erről kell neki egy visszaigazolás. Illetve vannak azok a lányok, akik nehéz körülmények közül jönnek, kiugrási lehetőséget látnak a szakmában. A szörnyecske jelzőt úgy értsd: feljön a kislány vidékről, azt sem tudja, merre van előre, majd pillanatok alatt nagyon elhiszi magáról, hogy övé a világ. Azt gondolja, ez az ő nagy eredménye. Mármint a siker. Holott a szép külső egy kapott dolog. A legtöbb fiatal lány elfelejti, hogy a topmodellek nem a semmiből születnek, hanem komoly menedzsmenttel építik fel őket. Sokszor találkoztam azzal, hogy a lány elkezd modellkedni, majd egy múlva közli velem, hogy már fel sem ül a repülőre, ha nem business class osztályon utazhat. Ilyenkor az is a feladatom, hogy közöljem, muci, gyere már vissza a földre.

Egyszer felhívott egy New York-i ügynök, hogy a modellem két órája késik a Victoria’s Secret castingjáról, és ez elfogadhatatlan. Hívom a csajt, hogy hol tekeregsz már, erre közli: te nem vagy itt, te nem tudhatod, New Yorkban hogy mennek a dolgok…, majd a csaj felhívja a New York-i ügynököt, hogy mi is akkor a probléma. Az pedig közli, hogy semmi, nincs gond, szívem. Egyszerűen nem mondják meg a tutit. Félnek, hiszen az első számú versenylovuk megsértődik, így inkább rám, a közvetlen menedzserre hagyják a konfliktushelyzetet. A modellügynöknek persze megmondja a magáét, de a modellel nem konfrontálódnak. Látom azokat a személyiséget megváltoztató problémákat, amik a modelleknél előjönnek.

Miért nincs több Palvin Barbara vagy Mihalik Enikő?

Nem könnyű az övékhez hasonló karriert felépíteni. Magyarországon egyébként is kevés igazi szupermodell volt az elmúlt évtizedekben. Az első ilyen lány Cseh Annamari volt, de beszélhetünk még Tóth Melindáról, Vámosi Vikiről is. Csakhogy ők közel sem értek el olyan karriert, mint például Ebergényi Réka. Mihalik egy topmodell, de például Palvin Barbara inkább celeb kategóriában van most már, miután hozzáment egy ismert Disney-gyerekszínészhez. Nem jut eszembe a neve.

Dylan Sprouse.

Igen!

Az Instagram mennyire hígította fel a modellszakmát?

Teljesen. A feje tetejére állította. Ebergényi Réka a saját idejében, 2000 környékén a csúcson volt topmodellként. Lancome-kampány, Armani, minden. De nem volt közösségi média, nem kellett személyiséget mutatni. Most összerakni azt, hogy legyen személyiséged, jól tudj kommunikálni, szép is legyél, az adottságaid is meglegyenek – nagyon nehéz. Ma a közösségi médiában elért követőszámod a meghatározó. Ha Ebergényi ma akarna modellkedni 800 követővel, és mellette ott volna egy sokkal rosszabb adottságú lány 280 ezerrel, utóbbi csinálja meg a világkampányt.

Szakmai körökből soha nem érkezett olyan visszajelzés, hogy a könnyedebb tartalomgyártásod rossz fényt vethet az ügynökségedre?

Az elején igen. De az ügynökség és én külön vagyunk. Van a Visage és van Cyla, utóbbi egy karakter a közösségi médiában. Idővel ezt is tudatosan külön kellett választanom. Egyébként nem nevezném influenszernek magam. Ha az az influenszer, amit ma látunk, akkor én nem akarok ehhez a közeghez tartozni. Köllő Babett például influenszer, aki egy partvisnyéllel táncol a konditeremben?

Színész-műsorvezető, nem?

Biztosan remek színész, bár én még nem láttam az Othellóban Desdemona szerepében vagy a Bánk bánban Gertrudisként. Persze ez nem jelent semmit. Ellenben láttam a luxusfeleséges műsorban és egy celebes műsor zsűrijében. Nemzetközi jelenség ez az egész, hogy mindennek esett a színvonala. Volt egy modellem annak idején, Müller Attila, akit felvettek a Cool tévébe műsorvezetőnek. Beszédtechnika tanártól kezdve, mindenfajta képzésre járnia kellett. Most meg kikerül a ValóVilágból Nádai Anikó, és műsorvezető lesz. Majka dettó, ő a legértékesebb celebünk.

Majka képezte magát hosszú évekig, mire vezető arca lett a kereskedelmi tévécsatornáknak.

Nagyra is értékelem az utat, amit bejárt. Viszont abban is hiszek, hogy aki ilyen magasságokba eljut, mint ahogy ő, mindenképp képezhette volna magát, például az érettségi megszerzésével. Megértem, hogy fiatalon nem volt lehetősége tanulni, de akkor utólag pótlom eme hiányosságom, hiszen rengeteg fiatal követ. De simán lehet, hogy én vagyok túl pragmatikus és ódivatú. Nincsenek már alapvető elvárások. Én a saját modelljeimnek is azt mondom, előbb érettségi, aztán egyetemre jelentkezés, és halaszthatsz egy évet, míg kipróbálod a modellkedést.

A kissé kritikus meglátásaid után kitalálom magamtól is: Kajdi Csaba nem celeb.

Nem.

Kérek néhány példát, ki számít annak!

Zimány Linda, bár ő mostanában már jogtudós titulussal ül a reggeli műsorokban. Hunyadi Donatella klasszikus celeb. Schobert Norbi Jr, aki volt a Farm VIP-ben, majd ment a Sztárboxba. Érdekes ez a vetésforgó is: van 150 ember, akik elmennek a farmra, be a ringbe, vissza a konyhába, a Hal a tortánba, és a végén mindenki pörget egyet a Szerencsekerékben. Azt is érdekesnek tartom, hogy a televízió nem kérdezi meg, kit akar a néző látni, csak beteszik Tóth Gabit, aki finoman szólva sem a legnépszerűbb ember ma Magyarországon. Vele nincs problémám amúgy, talán csak a Tóth Gabi-jelenséggel: hogy szembemész önmagaddal, nem megtalálva a saját utad. Ez a templom padlóján csúszkálok óriáskereszttel a nyakamban, ami belóg a csöcseim közé, miközben két, aranytányér méretű fülbevaló lóg a fülemből – hát mi ez, de tényleg?! Nem lehetne ízlésesebben?

Ízléses volt, mikor a Szerencsekerék szerencselányáról, Sydney van den Bosch-ról azt jegyezted meg nemrég, hogy felesleges a műsorban a szerepeltetése, de „neki is kellett munkát adni”?

Mit találtál abban ízléstelennek? A kritikát? Őszintén: mi ott a feladata? Régen Prokopp Dórának meg kellett fordítania a betűket. Sydney van den Bosch odaérinti a kezét a digitális kijelzőhöz. Sárga platformos cipőben catwalkozik. Valószínűleg azért van erre szükség, hogy visszaidézzük a kilencvenes évek minden pillanatát. Isteni az is, mikor utazási utalvány a nyeremény, fordul a színpad, a napernyő alatt meg üldögél a fiatal pár fürdőruhában. Hatalmas retró! Na, de egyébként tényleg nem arról van szó, hogy savanyú lenne a szőlő, és Cyla bácsi ül otthon, megkeseredve, mert nem pörgetheti a kereket. Simán csak kimondom, amit valójában mindenki gondol. Viccesen tálalva, amit a követőim szeretnek. Nota bene, el is várják. Ha pedig valaki vállalja a szereplést, tűrje a kritikát is.

Én csak az Instagramra csinálok videót, de megkapom, hogy hazaáruló patkány vagyok. Vállaltam a szerepléssel, ez van.

Ugyanígy vállalták ők is.

Több interjúban felvetették neked, hogy te is olyanná váltál, mint akiket korábban kritizáltál. Azt vettem észre, mindig elhessegeted ezt a kritikát.

Nincs így, akkor nem olvastál jól a sorok közt. Én általában amiatt kritizálok celebeket és influenszereket, mert nincs meg az egészséges arány az igazi influálás és a reklámposztok közt. Például Hódi Pamela megállás nélkül cumisüveget, babakocsit reklámoz, miközben semmilyen más tartalom nincs, maximum annyi, hogy „Nati, gyere, itt vannak a kacsák!” Rosszak az arányok.

A marketingesek aligha figyelik ezt: nekik az fontos, hogy az általuk hirdetett termék megjelenjen több százezer követő előtt.

Kulcsár Edina téged mire influál? Hogy vegyél babakocsit? Ajánlott ő valaha könyvet, színdarabot? Tudja, mikor van a Magyar Kultúra Napja? Mutatott valaha József Attilától versrészletet? Épp néztem nemrég egy hasonló influenszert, Párizsban volt, és mondta: brutál szép téren vagyunk. Úgy, hogy az a Place Vendome volt, ami egy nagyon ismert tere Párizsnak.

Az lehet a gond, hogy túl sokat vársz az influenszerektől. Vagy a szó jelentéstartalma egészen más itthon, mint más országokban.

Ha te igazán jó influenszer vagy, influálnod kell azokat, akik követnek. Nálam ez azt jelenti, hogy ajánlasz egy könyvet, például George Orwelltől az Állatfarmot, hogy azt okvetlenül olvassák el, és később visszajeleznek, tényleg milyen klassz volt. Innentől hiteles leszel abban is, hogy amikor használsz egy arckrémet, bíznak benned, miután azt mondod, az milyen hatásos. Ha mindenben hiteles tudsz maradni, akkor vagy jó influenszer.

Honnan tudod, hogy Kulcsár Edinával nem adtak el több babakocsit?

Nem tudhatom, de ettől még nem gondolnám, hogy ő influenszer. Nem kapok tőle pluszt. De itt most kifejezetten a saját benyomásaimról beszélek. Lehet, hogy emberek százezrei isszák a szavait.

Mi a titulusod, ha nem celeb és nem is influenszer?

Szereplő a médiapalettán. A címkéket nem is szeretem.

Márpedig abból kijutott mostanság. Elmentél villamosozni Karácsony Gergellyel, meg is kaptad, hogy az ellenzék új tartalomgyártója lettél.

Ezt nem hallottam. Gondolom, olyan portál írta, ahol pozitív hangvételű anyag soha nem jött le rólam. Vajon akkor is azt mondták volna, ha a Deutsch Tamással ülök fel a villamosra? Akkor az lennék, aki elárulta a baloldalt. Ha engem Rogán Antal fölkérne, hogy beszélgessünk, én belemennék. Csak jobbról nem beszélnek senkivel. Én amiatt beszélek Donáth Annával, mert hajlandók mondani valamit, kínos kérdésekre is válaszolnak. Megkérdeztem tőle, igaz-e az, hogy folyamatosan az ellen szavaznak az Európai Parlamentben, hogy Magyarország ne kapjon az Európai Uniótól pénzt. Ilyesmiről nem kérdezhetem Rogán Antalt, maximum kijelenthetem, hogy napról napra azt érzem, frissebb a zöldség, egyre jobb helyzetben van az ország.

Bontsuk ki azt a Parlament-látogatást, amit korábban említettél! Hadházy Ákos meghívására elmentél az Országházba, ahol a miniszterelnöki irodáig jutottál. Vityóztál is egyet. Ezek mennyire előre tervezett jelenetek?

Tök spontán volt. És ez is nagy bajom az influenszerekkel: megosztó dolgokról nem hallod őket beszélni.

Azzal megosztanák a saját rajongótáborukat is. Mi értelme volna? Sok esetben ők jelentik a fő megélhetésüket.

Nem osztanák meg a rajongóikat, sokkal inkább hatással lehetnének az emberekre, ezáltal változna a gondolkodásuk bizonyos kérdésekben. De ha megosztó valami, én azt is vállalom.

Ezek szerint nincs mit féltened.

Mindenkinek van, és mindenkin lehet fogást találni. Ott van példaként Nagy Ervin: kiállt a tanárok mellett, hiszen érintett a pedagóguskérdésben, mert vannak gyerekei. Mellőzték innen-onnan, miközben az egyik legtehetségesebb színészünk. Sok esetben a hűséget többre értékelik a tehetségnél. Azt látom, hogy a valódi tehetségek sokszor háttérbe szorulnak, miközben lehetőséget kapnak a tehetségtelenek, ám de hűségesek. Erről Márai 1940-ben írt verse jut eszembe:

Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van…

A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!

Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.

És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.

Volt olyan, hogy valakivel privátban rúgtad össze a port az Instagramon, mert mondtál rá valamit, ő pedig felkeresett üzenetben?

Volt bizony, valamilyen Rebeka.

Tippelek: Kárpáti Rebeka, modell, influenszer, színésznő.

Ő bizony, de nem is róla beszéltem. Meghívtak a Játékszínbe, ahol ő is játszik. Elmondtam utána, hogy inkább nem véleményezem az előadást, de kedves követő-rajongó, ha kulturálódni akarsz, ne erre ülj be. Emiatt írt nekem, hogy szégyelljem magam.

Szégyellted?

Visszaírtam, hogy, muci, ez arról szól, hogyha meghívnak egy influenszert véleményezni egy előadást, mondhat jót és rosszat is. Én nagyon szívesen mondok jót, a Pintér Béla-előadásokról például tök jókat tudnék. Azt is érzem, van egy ilyen közösségtudat az emberekben, hogy hiába rémes egy darab, tapsolni kell, mert azt szoktuk meg. Párizsban kifütyülik.

Félsz attól, hogy Cyla unalmassá válhat?

Nem félek. Ha így is lesz, azt észreveszem majd. Egyelőre viszont az van, ha két napig nem jelentkezem be, már őrjöngenek, hogy mi történt, merre vagy.

Mihez kezdenél, ha holnap búcsút kellene mondanod a közösségi médiának?

Kezdenék egy új életet. Két évvel ezelőtt ellopták az Instagramomat. Akkor azért már volt 180 valahány ezer követőm. Ott értettem meg igazán, hogy ez a platform nem a tiéd. Csak vendégségben vagy, és megengedik, hogy szerepelj. Én csak vendég vagyok, ugyanúgy, mint mindenki más.

Nagyon sok interjút végignéztem veled, és mindig a szakmai sikereidről esik szó, hogy van-e még valami, ami hiányzik. De engem nem ez érdekel most: láthatóan rendben vagy magaddal, kijutott a szakmai sikerekből, van egy jó egzisztenciád – vágytál valaha arra, hogy legyen gyereked?

Igazán soha nem vágytam gyerekre, de a barátaimét imádom. Egyszer volt egy párkapcsolatom, ott a barátomnak volt két fia, és jött egy ilyen gondolat, hogy ideköltözne Magyarországra. Ő egy monacói francia fiú volt, és mondtam neki, ha egyszer úgy alakulna az élete, hogy szeretné, ha közösen nevelnénk a gyerekeket, szívesen vállalnám. Miatta. De pusztán azért, hogy gyerekem legyen – úgy nem hiszem. Így is teljes az életem. Valakinek a teljes élethez elengedhetetlen a gyerekvállalás, de én nem ez vagyok. A nagynénémtől, Marsovszky Évától – aki egy nagyon elfeledett képzőművész – kérdeztem egyszer, hogyhogy nem lett gyereke. Azt felelte: amikor a legaktuálisabb lett volna a gyerekkérdés, éppen a háború zajlott, és utána meg már elment az idő. Nem minden életben fontos az, hogy legyen gyerek.