Szórakozás

Gergő gazdánál bepróbálkozott az egyik hazaküldött jelöltje, amíg Kírával nyaralt

A sógorán keresztül próbálta meg felvenni vele a kapcsolatot.

Múlt héten ért véget a Házasodna a gazda, ahol Gergő gazda is megpróbálkozott a párkereséssel. Mint kiderült, választottjával, Kírával már öt hónapja együtt vannak, a forgatások óta pedig össze is költöztek.

A pár ma a Reggeliben adott interjút, ahol elmondták, jól érzik magukat egymással, a beszélgetés során pedig a gazda azt is elárulta, hogy amíg Kírával nyaraltak, egy korábban hazaküldött jelöltje megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot.

Az egyik lány felkereste sógoromat, hogy adja meg nekem az ő telefonszámát. Mondta sógorom, hogy egyedül vagyok? Mondom nem, de mondja, mert úgyis el fogom mondani Kírának

– idézte fel az esetet Gergő, aki közölte a sógorával, hogy nem kíváncsi a lány közeledésére, aki egyébként azt szerette volna, ha a gazda felhívja, miután hazatért a Kírával közös nyaralásukról.

Kapcsolódó
Gergő gazda elárulta, együtt vannak-e még Kírával
A gazda a műsor végén azt mondta, beleszeretett a lányba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik