Szórakozás

Ázsia Expressz: Varsányi Réka közölte Alekosszal, hogy többé nem tart igényt a társaságára

Kiadta a görög celeb útját.

Az Ázsia Expressz keddi adásában felcserélődtek a párok: amíg a Kecskés EnikőAlekosz duó és a KafiVágner Réka csapat alig bírták ki egymás mellett a 24 órás együttműködést, Varsányi Réka és Kucsera Gábor nagyon jól érezték magukat együtt, előbbinek egyebek mellett az is imponált, hogy végre nem neki kellett cipelnie minden táskát.

Miután a párok visszarendeződtek, a szerdai adásban Alekosz ismét számon kérte Varsányit, csókolózott-e Kucserával, akivel egyszer szemtanúja volt, hogy kézen fogva távoztak egy feladat helyszínéről. Utóbbiak ekkor azzal viccelődtek, nézze vissza az adást, ha ennyire érdekli a dolog.

Amikor a vagyonőr stoppolás közben arról panaszkodott, hogy Kecskés Enikő nőgyűlölőnek nevezte, Varsányi jelezte, hogy szerinte esetében nem a nők szeretetével van probléma, hanem a megbecsülésükkel. A görög nem igen figyelt a válaszra, miután viszont szóba került, mennyire jól érezte magát Varsányi, miközben Kucsera Gáborral teljesített feladatokat, Alekosz ismét a csók-kérdést kezdte feszegetni – majd arról érdeklődött, mit beszéltek róla a nap folyamán.

Rólam mi volt? Engem az érdekel. Én hogy kerültem szóba? Én, én, én, én! Nem a gyerekek, nem az Enikő! Én!

fejezte ki türelmetlenségét a vagyonőr, majd azt kezdte sérelmezni, hogy Varsányi azt mondta Kucserának, ők ketten barátok, nem említve az általa kedvelt „speciális kapcsolat” jelzőt.

Miután szállást találtak, tovább folytatódott a vita.

Éles volt most a különbség, amit ma átéltem, ugye, hogy együtt dolgoztunk a Kucsival, és aközött, hogy amikor veled megyek, akkor viszek mindent én…

– mondta Varsányi, mire Alekosz a szavába vágott.

Tehát akkor eddig ennyire értékeltél engem, hogy most egyszer odakerülsz valakihez, és már ekkora a kontraszt. Eddig ennyire tartottál engem. Ennyit ért a barátságunk, a bizalom közöttünk, a mit tudom én, milyen érzelem közöttünk, hogy egy nap alatt benned így megváltozik. Hát kösz szépen azért!

– jelentette ki a vagyonőr, majd arról kezdte faggatni a nőt, hogy otthon, Magyarországon miért ment át hozzá rendszeresen, ha nem érezte magát jól vele.

Szó szót követett, míg végül a görög celeb ultimátumot adott Varsányinak, hangsúlyozva, döntse el, akarja-e a társaságát, és ha igen, vállalja azt minden velejárójával, amennyiben pedig nem, felejtsék el egymást.

Jó. Nem akarom

érkezett a rögtöni válasz, mire Alekosz felkelt az ágyból, közölve, hogy „hát akkor vége”.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik