Szórakozás

KKevin a Sztárboxról: Tisztelettel és alázattal vagyok, és amúgy voltam is, de ez egy showműsor

RTL
RTL
Azt mondja, férfiasan viseli a vereséget.

KKevin vasárnap este Brasch Bencével csapott össze a Sztárbox ringjében: a rapper korábban azt üzente a színésznek, elég lesz egy menetre készülnie, annak is inkább csak a felére, de végül Brasch volt az, aki kiütéssel győzött a harmadik menetben.

Az eredményhirdetés után a színész magához ragadta a mikrofont, beszédében pedig úgy fogalmazott, neki nincs drága órája vagy autója, amiről sok mai előadó rappel, de felkészült a meccsre és a győzelmével egyelőre elérte az elsődleges célját. Megszólalása után többen fújolni kezdtek a szurkolók közül, majd KKevin jóbarátja, G.w.M is kifejezte irányába nemtetszését a közösségi oldalán egy neki címzett üzenettel. A színész később az elmondottakkal kapcsolatban tisztába tette, hogy a szavai nem feltétlen az ellenfelének szóltak.

KKevin a meccset követően a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében summázta a ringben történteket. Biztosította rajongóit, hogy minden rendben van vele, köszönetet mondott továbbá azoknak, akik szurkoltak neki. Odaszúrt viszont azon kommentelőknek is, akik a teljesítményét kritizálták.

Aki meg most károg meg erősnek érzi magát, annak üzenem, hogy kapja be a faszomat!

– mondta akkor a rapper, hozzátéve: könnyen formálnak róla véleményt azok, akik sosem lesznek olyan helyzetben, mint ő.

A rapper most ismét az Instagram-oldalán szólt követőihez a Sztárbox kapcsán. Mint mondta, hálás azért, mert részese lehetett a műsornak, aminek köszönhetően végre nem a bulizás, hanem a sport körül forgott az élete. Mint mondta, régi vágya volt az is, hogy ringben próbálhassa ki magát, ami szintén valóra vált.

Szeretnék férfiasan gratulálni az ellenfelemnek. Ember volt, erős gyerek volt, nagy gyerek volt, több ideje volt felkészülni, és ott tudott maradni fejben

– üzente Brasch Bencének.

Bevallotta, az edzéseken tanultakra csupán az első menetben támaszkodott, utána ugyanis ösztönből verekedett, amit némileg sajnál.

A második menettől elkezdtem azt, ami szívből meg vérből jött, hogy egy nagy jobb csapottal le akarom ütni. Sajnos ez ki is jött, ő meg megtudott fogni. Ennek ellenére úgy gondolom, nem volt egy rossz meccs.

Az összecsapás előtti magatartásával kapcsolatban úgy fogalmazott, minden máshoz is úgy áll hozzá az életben, hogy vagy győz, vagy nem, de mindig hisz magában. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Sztárbox egy showműsor.

Ez van gyerekek. Férfiasan viselem a vereséget, megyünk tovább. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki szurkolt, kurvára szeretlek titeket és gratulálok minden résztvevőnek. Ezt előtte is elmondtam. Én tisztelettel és alázattal vagyok, és amúgy voltam is, de ez egy showműsor. Tisztában vagyok vele, hogy mennyi erős ember van, és azzal is, hogy milyen ez a sport. Sajnos a ringben nem tudtam fejben ott maradni, viszont azt gondolom, komoly pofonokat kiálltam férfiasan, amiknek a nagy részét azok, akik magyaráznak, biztos, hogy nem tettek volna meg. Egyrészt mert be sem mentek volna egy ország előtt a ringbe, szóval hajrá gyerekek!

– zárta gondolatait.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

KK🦈 (@kkevin.official) által megosztott bejegyzés


Kapcsolódó
Brasch Bence a győzelmi monológjáról: Nem feltétlen a Kevinről szólt, hanem sok mai előadóról
Úgy véli, sokan bérelnek drága autót azért, hogy menőnek tűnjenek, abban viszont nem biztos, hogy emögött munka is van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik