Szórakozás

Young G a kanadai utazásáról: Minden nap pörköltet meg gulyáslevest ettem, magyar tévét néztem

SuperTV2
SuperTV2
A helyi konyha kevésbé jött be neki.

Rácz Béla, művésznevén Young G a közelmúltban egy hónapot töltött Kanadában, fellépései voltak, illetve tudatosan fel is mérte a terepet, tervezik ugyanis, hogy a családjával kiköltöznek néhány évre. Mint mondta, az úticél azért is csábító, mert míg Magyarországon illegális béranyát fogadni, Kanadában erre van lehetőség, a feleségével pedig vágynának még egy gyerekre – Mészáros Norina 2021 tavaszán adott életet közös kislányuknak, Rebekának, tavaly viszont egy életmentő műtét során el kellett távolítani a méhét. Rácznak egy korábbi kapcsolatából is született egy lánya, őt Napsugárnak hívják.

A rapper ma a Reggeliben mesélt a kiruccanásáról, mint mondta, rengeteg magyar él Kanadában, akik közül a plázákban is sokan felismerték őt. Magyar ételekből sem volt hiány a kint tartózkodása idején, ugyanis Mészáros Norina rokonainál szállt meg, ahol nap mint nap hazai fogásokat ehetett.

Minden nap pörköltet ettem, gulyáslevest, magyar tévét néztem

– mondta Rácz, akinek saját bevallása szerint a kanadai konyha nem igazán jött be.

Ami az országot illeti, a rappert egyelőre nem fogta meg igazán Kanada, véleménye szerint viszont ennek az is lehet az oka, hogy látványosságokat nem nézett meg, ilyen programokat ugyanis a családja nélkül nem akart csinálni. Úgy tervezik viszont, novemberben együtt térnek majd vissza a feleségével, hogy körülnézzenek.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik