YOUTUBE / YOUNGG26
Szórakozás

Életmentő műtéten esett át Young G párja, nem lehet több babája

Eltávolították a méhét.

Young G és kedvese, Mészáros Norina szombaton keltek egybe, a boldogság azonban hamar rémálomba fordult át. A Bors vette észre, hogy rapper feleségét pár nappal később kórházba szállították, ahol életmentő műtéten esett át. Norina már tavaly is betegeskedett, és többször kellett befeküdnie a klinikára. Mint kiderült, mélynyakrákkal küzd, a napokban pedig eltávolították a méhét.

Elbúcsúztam a méhemtől, nem lehet már több kisbabám, pedig szerettem volna! Szerencsésnek tartom magam, hiszen tavaly májusban megszületett az a gyermek, akire mindig is vágytam, ő az életem értelme! A gyermekem erőt adott, hiszen szüksége van rám, még fel kell nevelnem!

írta posztjában Mészáros Norina.

A rapper párja hozzátette, hogy voltak pokolian nehéz pillanatai, amikor haragudott a világra, de már elfogadta a sorsát, és másokon szeretne segíteni. Mint írja, körülbelül két hete jött rendbe lelkileg, ezt pedig a rappernek köszönheti. Norinának ugyan komoly fájdalmai vannak, úgy érzi, újjászületett.

A poszt alatt egyébként rengeteg kommentelő fejezte ki együttérzését, köztük Rubint Réka, Horváth Gréta és Ábel Anita is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.