Szórakozás

Tokár Tamás elárulta, mivel tölti idejét, mióta távozott a Fókusz stábjából

Sárosi Zoltán / RTL
Sárosi Zoltán / RTL
A hirtelen nyakába szakadt szabadságból nem érez semmit.

Áprilisban derült ki, hogy Tokár Tamás öt év után, saját elhatározásából távozik a Fókusz stábjából. Már lassan három hónapja nem láthatják őt a nézők műsorvezetőként. Most a Reggeliben beszélt arról, azóta mivel tölti az idejét, és milyen szakmai tervei vannak.

Nagyon jól érzem magam! A nyakamba szakadt szabadságból semmit nem érzek. Az új mondásom, hogy mindig van valami. Vannak kisebb-nagyobb munkáim, például rendezvényeken, de volt házfelújításunk is. Azt mondanád, hogy ha nincs fix munkád, akkor te ráérsz. Vártam, hogy elmenjek majd kirándulni, felfedezem Magyarország szépségeit… Egy helyre nem jutottam el, csak a kertig, ahol a munkásokat kellett igazgatnom. Szóval mindig történik valami, amit intézni kell

– magyarázta a műsorban.

Később elmondta, milyen műsorokban szeretne szerepelni a jövőben.

Vannak terveim a saját csatornáimon, és nagyon szívesen csinálok bármit, ami komfortos, és amiben meg tudom magam mutatni. Az ember egy idő után azokat szereti inkább, ami neki kényelmes, ami nem kötelező, hanem jól érzed magad benne, vagy tudsz egy picit fejlődni, más területre evezni, ott próbára tenni magad. Én ezt szeretném majd kamatoztatni, és megmutatni itt-ott-amott, ahol van rá lehetőségem, hogy mi az, ami bennem van. Ez lehet szórakoztató tartalom vagy edukációs is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik