Élő Szórakozás

Egy új korszak vette kezdetét: hivatalosan is megkoronázták III. Károlyt

Samir Hussein / WireImage
Samir Hussein / WireImage
Megkoronázták III. Károly királyt. A ceremónia nem szűkölködött érzelmekben, és épp annyira volt tradicionális, mint amennyire haladó szellemű – pontosan ezt lehetett várni előzetesen is.

Hivatalosan is király lett május 6-án III. Károlyból, aki édesanyja, II. Erzsébet királynő halálát követően lépett a trónra.

A grandiózus eseményen természetesen részt vettek a világ vezetői is, miképp a brit királyi család majd’ összes tagja. Ám a brit bulvársajtót egy dolog tartotta lázban hónapok óta: milyen formában fog előkerülni a nagy napon Harry herceg, aki felesége, Meghan Markle nélkül érkezik a szigetországba? 11:00 magasságában került pont az ügy végére: egyedül érkezett a herceg, ráadásul alig egy órával a ceremónia után már vissza is repült Kaliforniába, a BBC úgy tudja, az erkélyen tartott köszöntésre már nem hívták meg.

Hogy a ceremóniáról is beszéljünk: délben érkezett meg a Károllyal és Kamillával aranyhintóval robogó menet a Westminster-apátsághoz, ahol egy olyan szertartásra került sor, amelynek lebonyolítása alig változott a középkor óta. Az ezeréves hagyományokat tiszteletben tartó, egyúttal alapvetően vallási ceremónián számos ország uralkodócsaládjainak képviselői, államfők és miniszterelnökök, jótékonysági szervezetek reprezentánsai vettek részt – köztük Novák Katalin, akinek szelfizni is volt ideje az apátság épületében.

A koronázás tele volt megható pillanatokkal, Szent Eduárd 17. századbéli koronáját ugyanakkor kissé nehézkesen tudták feltenni az uralkodó fejére:

Kapcsolódó

A király és a királyné végül az aranyozott hintóval indultak vissza a Buckingham-palotához, ahol előbb katonai tiszteletadást nézhettek végig, majd megtörtént, amire a palota előtt felsorakozó brit nép várt:

III. Károly integetett az erkélyről. Itt egy légiparádét tekintettek meg családjuk körében, ám az eső kissé keresztülhúzta mindezt: a tervezett hat perc helyett két és fél percre rövidült a bemutató. 

A király és a királyné végül együtt sétáltak be a palota erkélyéről, s ezzel egy új korszak vette kezdetét a brit monarchia életében.

Owen Humphreys / PA Images / Getty Images

Károly királyt felkenték a szent olajjal, ami egyébként vegán

Évszázados tradícióval szakítanak III. Károly király koronázásán, ahol a felkenéshez használt olaj először nélkülöz állati hozzávalókat. A BBC szerint a szent olajnak nevezett anyagot az évszázadok során többek közt a bálnák gyomrából kinyert ámbrából és a cibetmacskák mirigyváladékából állították elő, ezúttal viszont már nem szerepelnek állati eredetű anyagok az összetevők közt.

Édesanyjával ellentétben a királyt paraván (kenetfal) mögött kenték fel a szent olajjal.

Rishi Sunak brit miniszterelnök a Bibliából olvas fel

Pál levele a kolosszébeliekhez 1:9-17 – ezt olvassa fel Sunak. Ennek témája lényegében azon kívánság megfogalmazása, hogy a hallgatónak (jelen esetben a királynak, III. Károlynak) legyen türelme és ereje új pozíciójában.

Más volt a királyi eskü, mint korábban

Az eskü más volt, mint amit Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő tett 1953-ban. Első alkalommal került bele az előszó, amely kifejezetten arra kötelezte a királyt, hogy „olyan környezet megteremtésére törekszik, ahol minden vallású és meggyőződésű ember szabadon élhet”.

A király letette az esküt

III. Károly letette az esküjét a következő szavakkal:

Én, Károly, Isten jelenlétében ünnepélyesen és őszintén kijelentem, hogy hűséges protestáns vagyok, és a protestáns trónöröklést biztosító törvények valódi szándéka szerint fenntartom az említett rendelkezéseket a törvénynek megfelelően.

A királyi pár már az apátság bejáratánál

III. Károly és Kamilla királyné megérkeztek a westminsteri apátság nyugati oldalához. A ceremónia nagyjából tíz perc múlva indul, és várhatóan két óráig tart. Ez jóval rövidebb, mint a korábbi évek koronázásai.

Dan Kitwood / Getty Images

Harry herceg megérkezett a westminsteri apátsághoz, Meghan Markle nélkül

Azt írja a Guardian, Harry herceg a brit királyi család azon tagjai közé tartozik, akik a felvonulás ideje alatt érkeztek a Westminster-apátságba. Harry fiának, Archie Harrisonnak egyébként ma van a születésnapja, de nem emiatt tervezték május 6-ára a ceremóniát.

Vessünk egy gyors pillantást a trónöröklési sorrendre is:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

People Magazine (@people) által megosztott bejegyzés

Felcsendült a God Save the King

A brit nemzeti himnuszt játsszák a körmenet alatt, amint a király áthalad az Admiralty Archon és a Trafalgar tér mellett, egyenesen az apátság felé.

Dan Kitwood / Getty Images

Légkondicionált az aranyhintó, amivel Károlyék utaznak

III. Károly és Kamilla királyné kényelmes tempóban haladnak a westminsteri apátságba az úgynevezett Diamond Jubilee State Coach nevezetű hintóban, amit 2012-ben készítettek II. Erzsébetnek.

  • Egy emeletes járműről van szó, a tetején lévő koronát tölgyfából faragták.
  • Modern oldalai is vannak: hidraulikus lengéscsillapítókkal és légkondicionálóval büszkélkedhet.
  • Hat Windsor ló húzza: Icon, Shadow, Milford Haven, Echo, Knightsbridge és Tyrone.
Jordan Pettitt / PA Images / Getty Images

Hamarosan indul a koronázási körmenet

A Buckingham-palotától a Westminster-apátságig tartó menet a tervek szerint délelőtt 11:20-kor indul. Az apátságban aztán délben kezdődik a ceremónia, ami nagyjából két órát fog felölelni.

Jordan Pettitt / PA Images / Getty Images

Mutatjuk Novák Katalin és férje koronázási szettjét

Istvánnal elindultunk a westminsteri apátságba III. Károly király és Kamilla királyné koronázására. A világ minden részéről érkeztek államfők a brit fővárosba az ősi szertartásra, amelyen szent olajjal kenik fel az új uralkodót, majd a canterbury érsek a király és a királyné fejére helyezi a koronát

– írja Facebook-posztjában Novák Katalin.

Fotót is mellékeltek: a köztársasági elnök díszes ruhája mellett férje most a csokornyakkendőre szavazott.

Emma Thompson hozta a formáját

A színésznő az elsők között érkezett a helyszínre: máris megmutatta, ő bizony jó hangulatba került.

Jane Barlow – WPA Pool / Getty Images

Olena Zelenszka is egyedül érkezett

Az ukrán first lady is a helyszínen tartózkodik már: Olena Zelenszka férje, Volodimir Zelenszkij nélkül látogatott brit földre. Mint ismeretes, Zelenszkij nem lesz jelen, ugyanis országa továbbra is védekezik az orosz invázió ellen.

Jacob King / PA Images / Getty Images

És ha már itt tartunk, Zelenszkáról portrét is közöltünk korábban, azt itt lehet elolvasni:

Kapcsolódó
Elfelejtett szólni neki a férje, hogy elnök akar lenni – portré az ukrán first ladyről
Az orosz–ukrán háború kapcsán nemcsak Volodomir Zelenszkij került előtérbe, hanem felesége, Olena Zelenszka is. A first ladyt igazi hazafinak tartja az ukrán nép, miután nem menekült el az országból, hanem kitartásra buzdítja népét a csatornákon, ahol erre lehetősége van.

Felbukkant az amerikai first lady, Joe Biden nélkül

Jill Biden megérkezett a westminsteri apátsághoz egy kék kosztümben. Férje, az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden nem bukkant fel – vélhetően el sem utazott a ceremóniára, és csak a first lady képviseli a Fehér Házat.

Jacob King / PA Images / Getty Images

Russell Crowe azt mondja, protokollszegés miatt nem hívták meg a koronázásra

Russell Crowe elárulta, hogy nem kapott meghívást III. Károly király koronázására, és úgy véli, hogy ennek oka lehet egy szabály korábbi megszegése lehet. A színész egy ausztrál rádióműsorban elevenítette fel, hogy Vilmos herceggel való találkozásakor nem nagyon figyelt a protokollra.

Korábban a királyi háztartás egyik képviselője szólt a herceggel való találkozásom előtt, hogy így meg úgy kell majd hivatkoznom rá, ha megszólítom. Nekem meg ez nincs a DNS-eemben. Tisztelettudó vagyok, örülök, ha új arcokkal találkozom, de ez a felség dolog nekem nem természetes. Harry herceget és Vilmost is a cimboráimnak neveztem. Azt hittem, a képviselő el fog ájulni.

Kifejtette gondolatait a monarchia intézményéről is, előre szólva, kíméljék meg attól, hogy a királyi család ellenlábasának bélyegeznék.

Károly szerintem egy jó srác, de kicsit maradi. A ruhákat, a rituálét, a hóbelevancot távoli érdeklődéssel figyelem. Nem tudom, ennek az egésznek mit is kéne pontosan jelentenie nekünk 2023-ban. Nem hiszem, hogy kellene király, de biztos, hogy III. Károly a lehető legjobb munkát fogja végezni. Nem tudjuk felfogni, milyen érzés lehet ekkora kötelességgel és elvárásokkal élni. Folytatja a családi bizniszt, mert hát ez a sorsa.

Olvasói sztorik