Nagyvilág

Vegán olajjal szentelik fel III. Károlyt

POOL / AFP
POOL / AFP

Évszázados tradícióval szakítanak III. Károly király koronázásán, ahol a felkenéshez használt olaj először nélkülözi majd az állati hozzávalókat. A BBC szerint a szent olajnak nevezett anyagot az évszázadok során többek közt a bálnák gyomrából kinyert ámbrából és a cibetmacskák mirigyváladékából állították elő, ezúttal viszont már nem szerepelnek állati eredetű anyagok az összetevők közt.

Helyette olívaolajjal vegyítettek rózsát, jázmint, fahéjat, narancsvirágot és szezámot. A keveréket már el is készítették egy vallásos szertartás keretein belül Jeruzsálemben. Innen származik az olívaolaj is, amelyhez III. Károly nagyanyja, Aliz battenbergi hercegnő sírjáról szedték az olívabogyókat, aki az Olajfák hegyén nyugszik.

III. Károly már hercegként is rendszeresen foglalt állást az állat- és természetvédelmi kérdésekben, királyként pedig már intézkedett is ezügyben: tavaly novemberben például kitiltotta a királyi birtokokról a kényszertömött kacsa vagy liba májából készült ételeket.

Az olajjal való felkenés azon kevés rítusok egyike, amely a középkor óta változatlanul képezi részét a koronázási ünnepségnek. Az uralkodó előbb leteszi az esküt, majd a kezeit, a homlokát és a mellkasát is megkenik a szent olajjal. A ceremónia jelentőségét jól mutatja az is, hogy II. Erzsébet koronázásakor a felkenést nem mutatta közelről a tévé, mivel ezt tartják a ceremónia legfontosabb, legbensőségesebb részének.

Károlyt május 6-án koronázzák királlyá a londoni Westminster-apátságban.

Kapcsolódó
Így néz majd ki III. Károly koronázási ünnepsége
A háromnapos ünnepség menetrendjét vasárnap ismertette a Buckingham-palota.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik