Élő Szórakozás

Egy új korszak vette kezdetét: hivatalosan is megkoronázták III. Károlyt

Samir Hussein / WireImage
Samir Hussein / WireImage
Megkoronázták III. Károly királyt. A ceremónia nem szűkölködött érzelmekben, és épp annyira volt tradicionális, mint amennyire haladó szellemű – pontosan ezt lehetett várni előzetesen is.

Hivatalosan is király lett május 6-án III. Károlyból, aki édesanyja, II. Erzsébet királynő halálát követően lépett a trónra.

A grandiózus eseményen természetesen részt vettek a világ vezetői is, miképp a brit királyi család majd’ összes tagja. Ám a brit bulvársajtót egy dolog tartotta lázban hónapok óta: milyen formában fog előkerülni a nagy napon Harry herceg, aki felesége, Meghan Markle nélkül érkezik a szigetországba? 11:00 magasságában került pont az ügy végére: egyedül érkezett a herceg, ráadásul alig egy órával a ceremónia után már vissza is repült Kaliforniába, a BBC úgy tudja, az erkélyen tartott köszöntésre már nem hívták meg.

Hogy a ceremóniáról is beszéljünk: délben érkezett meg a Károllyal és Kamillával aranyhintóval robogó menet a Westminster-apátsághoz, ahol egy olyan szertartásra került sor, amelynek lebonyolítása alig változott a középkor óta. Az ezeréves hagyományokat tiszteletben tartó, egyúttal alapvetően vallási ceremónián számos ország uralkodócsaládjainak képviselői, államfők és miniszterelnökök, jótékonysági szervezetek reprezentánsai vettek részt – köztük Novák Katalin, akinek szelfizni is volt ideje az apátság épületében.

A koronázás tele volt megható pillanatokkal, Szent Eduárd 17. századbéli koronáját ugyanakkor kissé nehézkesen tudták feltenni az uralkodó fejére:

Kapcsolódó

A király és a királyné végül az aranyozott hintóval indultak vissza a Buckingham-palotához, ahol előbb katonai tiszteletadást nézhettek végig, majd megtörtént, amire a palota előtt felsorakozó brit nép várt:

III. Károly integetett az erkélyről. Itt egy légiparádét tekintettek meg családjuk körében, ám az eső kissé keresztülhúzta mindezt: a tervezett hat perc helyett két és fél percre rövidült a bemutató. 

A király és a királyné végül együtt sétáltak be a palota erkélyéről, s ezzel egy új korszak vette kezdetét a brit monarchia életében.

Owen Humphreys / PA Images / Getty Images

Mit gondolnak a britek, az Egyesült Királyságnak szüksége van egyáltalán uralkodóra?

A BBC Panorama című műsorában a YouGov legutóbbi közvélemény-kutatása szerint az emberek 58%-a támogatja a monarchiát, 26%-uk pedig megválasztott államfőt. Szerte az Egyesült Királyságba nagyon eltérő vélemények vannak azzal kapcsolatban, hogy van-e létjogosultsága a monarchiának.

Juliet Samuel, a Times rovatvezetője szerint a britek monarchia-felfogása valóban változik az idő múlásával, ám csak lassan. Úgy véli, a monarchia rituáléi és társadalomra gyakorolt hatásai hozzájárulnak a kollektív, brit identitáshoz.

Canterbury érseke a család fontosságáról beszélt Károly kapcsán

A BBC egyik rádióműsorában hallhatták az emberek Canterbury érseke, Justin Welby szavait a koronázásról és az uralkodóról:

Minden vezetőnek viselnie kell az elvárások súlyát, mind ezt tesszük, de szerencsére, nincs hiány azokban, akik emlékeztetik őket ezekre. Ma reggel a király vállaira nehezedett ez a súly. Az ősi szertartásokkal teli istentiszteleten megesküszik hűségére mindannyiunknak, és nyilvánosan megígéri, hogy igazságosan, irgalommal teljesen és jól kormányoz majd. Egyetlen ember sem tud megfelelni az elvárásoknak segítség nélkül, ahogy a király sem. Egy közösség, egy család, egy nemzet, amely együtt szolgál és dolgozik, megtalálhatja a közös erőt ehhez.

Először bukkant fel a nagy napon III. Károly

A semmiből előkerült Károly király is május 6-án: a fotósok egy autó hátsó ülésén kapták lencsevégre a brit uralkodót, akinek nyilvánvalóan nagyon kötött időbeosztása van.

Dan Mullan / Getty Images

Mennyibe fog kerülni a koronázás?

A magas biztonsági költségek miatt III. Károly koronázásának költségei akár 250 millió fontot, azaz 106 milliárd forintnyi összeget tehetnek ki – írja a brit sajtó. Ebből az összegből 150 millió font (64 milliárd forint) mehet el a szükséges több ezernyi rendőrre és a biztonság fenntartásában szerepet vállaló szervezet munkatársára, mondta a lapnak egy belügyminisztériumi forrása.

Dacára annak, hogy Károly alapvetően egy költséghatékony, kevésbé pénzherdáló monarchiát szeretne, úgy tűnik, ez minimum a koronázásánál nem jön össze. Édesanyja, II. Erzsébet koronázása 1953-ban 1,57 millió fontba került, ami mai értékén 47 millió fontot (20 milliárd forintot) jelent, de az azóta súlyosbodó biztonsági fenyegetések és tiltakozások jócskán megnövelik Károly eredetileg 100 millió font (42 milliárd forint) keretösszegűre tervezett koronázását.

Trollok is megpróbálták elrontani a nagy napot egy pázsitba nyírt pénisszel

Az angliai Bath városában lévő Royal Crescent területén zajlik majd III. károly király koronázási koncertje, ami vasárnap lesz esedékes. Vélhetően azért is választották helyszínül a RC-et, mert XVIII. századból származó díszes sorházak félholdat alkotnak ezen az utcán, amely világszerte arról ismert, hogy „tökéletes pázsitja” van.

A pázsitba azonban vandálok egy hatalmas péniszt nyírtak bele.

Kapcsolódó

Elképesztő kincseket láthatunk majd a koronázáskor

Szemkápráztató korona, gyarmati gyémánt, díszes fegyverek, szent olaj, kanál és persze a Végzet köve – ezeket mind láthatjuk majd III. Károly király koronázásán.

A ceremónia legérdekesebb szimbólumait nemrég cikkünkben is részleteztük.

Kapcsolódó
Elképesztő kincseket láthatunk III. Károly koronázásán
Május 6-án avatják királlyá III. Károlyt, cikkünkben a legérdekesebb koronázási szimbólumokat mutatjuk be.

Miért nem lesz ott Meghan Markle a koronázáson?

A Buckingham-palota sajtósai április elején jelentették be, hogy Harry herceg egyedül vesz részt apja koronázásán. Felesége, Meghan Markle, illetve két gyerekük az Egyesült Államokban maradnak.

A hivatalos oka mindössze ennyi, noha számos más probléma ütötte fel fejét, mióta a koronázás menetrendje beszédtémává vált a brit bulvársajtóban:

Kapcsolódó
Ha Harry nem lesz ott, minden felesleges – III. Károly koronázása körül egyre gyűlnek a problémák
Májusban koronázzák meg III. Károlyt, ami nemcsak az ő, de a brit monarchia számára is történelmi jelentőségű esemény lesz. De milyen problémákkal kell szembenéznie a királyi palotának és a brit kormánynak?

És hogy mivel készül a magyar kormány a királynak?

Túrabakanccsal – legalábbis ez derült ki Novák Katalintól. A magyar köztársasági elnök exkluzív ajándékokkal lepi meg a brit uralkodót és feleségét. Az államfőt férje, Veres István kíséri el a ceremóniára.

A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága azt is elárulta, hogy Novák több ajándékot is visz Londonba a királyi párnak: Marton László egyik kisplasztikáját, Burger Barna fotókötetét és III. Károly és Kamilla névjelével gravírozott, egyedi tervezésű Magyarországon készített túrabakancsokat.

Kapcsolódó
Novák Katalin túrabakancsot is ajándékoz III. Károlynak
A magyar államfő már pénteken Londonba repül, mert a koronázás előtti fogadásra is meghívták.
Olvasói sztorik