Szórakozás

Csak 2022-ben legalább huszonkilenc celebgyerek született itthon

24.hu
24.hu
Az idén is számos sztárcsaládba érkezett meg az utánpótlás. Néhányan első gyereküknek örülhettek, de a legtöbb anyuka és apuka már gyakorlott.

Rúzsa Magdi indította az évet, akinek első, második és harmadik gyereke egyszerre született: az ikrek, Lujza, Keve és Zalán lassan már az első születésnapjukat ünneplik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rúzsa Magdolna (@ruzsamagdolna) által megosztott bejegyzés

Hajdú Péter is háromgyermekes szülő már: februárban született meg kisfia, Dominik. Párjával, Láng Eszterrel kicsit megcsúsztak az esküvő tervezésével, de jövő tavasszal mindenképp egybe szeretnének kelni

A mi kis falunk színésznője, Lovas Rozi a második gyermekét hozta világra: kisfia mellé most kislánya született, aki az Izabella Mária nevet kaptaCzutor Zoli, Pindroch Csaba és Kovács Kokó István már tapasztalt édesapák, de az idén újra bővült mindhárom család: Czutor a hatodik, Pindroch és Kokó pedig a negyedik gyermekének örülhetett. Kokó és Pindroch Csaba nem árult el részleteket az újszülöttekről, Czutor Zolinak és Kilián Zsanettnek kislánya született, akit Franciskának neveztek el.

Megszületett Rácz Jenő séf és influenszer felesége, Rácz-Gyuricza Dóra első gyermeke is áprilisban. A kislányt Kamillának nevezték el, ami egyébként édesanyja második keresztneve.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rácz Jenő (@chefjenoracz) által megosztott bejegyzés

Szintén áprilisban született meg Rogán-Gaál Cecília harmadik fia, Fülöp, valamint a Való Világ 9. szériájából ismert VV Vivien is kisfiúnak örülhetettKenan édesapja török származású.

Freddie és párja, Dóri, nyolc hónapig titokban tudták tartani, hogy második gyermeküket várják. Kislányuk mellé egy kisfiú, Ármin Farkas érkezett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Freddie (@freddiemusicofficial) által megosztott bejegyzés

Kocsis Korinna szépségkirálynő is édesanya lett: kisfia csak májusban született, de júliusban már közösen mentek nyaralni.

Az Exatlon nézői együtt sírhattak Nagy Danival, amikor párja második gyermekük szívhangját küldte el neki ajándékként a műsorba. A baba azóta megszületett, és az Elíz nevet kapta.

Kasza Tibi és párja, Darai Andrea is második gyermeküknek örülhettek. Kasza Sebestyén Balázsék reggeli műsorában újságolta el, hogy ismét kislánya született, akit Liza Pannának neveztek el.

Stohl András júliusban ötgyeremekes apa lett – Bella Julianna a színész negyedik lánya. Ujvári Zoltán Szilveszternek, a New Level Empire frontemberének a családja is bővült – első gyermeke kislány lett, Kincsőnek nevezték el. Rajta kívül első gyermekének örülhetett még Novák Henriett is. A jelenleg Amerikában élő színésznő kislánya a Kingsley nevet kapta. Szintén első gyermeke született meg idén az énekesnő Barbee-nak.

Több sportolónk családjába is gyermek érkezett. Illés Fanni első kisfia Mór Álmos lett, Cseh Laci első kislánya pedig a különleges Nalani nevet kapta. Megszületett Görbicz Anita és Vincze Ottó második gyereke is, Domonkos. Kislányuk mellé Dudás Miklósnak és Szigligeti Ivettnek kisfiuk született, akit Milónak neveztek el.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

DUDÁS MIKI (@dudas_miki) által megosztott bejegyzés

A nyáron Nádai Anikó második kisfia is megszületett. Bár arról lehetett olvasni, hogy családi hagyományként a gyermek apja, Hajmásy Péter Pál nevét viszi tovább, a kisfiú végül Alex lett.

Visváder Tamás és Palácsik Lilla második gyermeke is kisfiú lett – az Ábel névvel ezúttal egyszerűbb dolguk volt, mint első körben Noah-val. Az Ábel nevet nem csak ők választották: a Wellhello énekese, Csöndör László, művésznevén Diaz és párja is így nevezték el októberben született kisfiukat.

Megszületett Szegedi Fecsó és Géczi Bea kisfia is Amerikában. A kis Elliot Ferencről már köntösben laptopozó képet is láthattunk, amit kár kihagyni.

Caramel és párja, Szilágyi Szilvi családjába Szofi nevű kislányuk után most egy kisfiú, Miron Ferenc érkezett. Szilvi már megbánta, hogy Szofit megmutatták a közösségi oldalaikon így a kisfiúról az első képet leszámítva egyelőre csak arc nélkül posztolnak. Dukai Regina pedig december közepén tudatta követőivel, hogy megszületett gyereke: Olivia december 5-én jött világra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik