Szórakozás

Schumacher Vanda: Nekem elmenni Párizsba vagy Londonba olyan, mint leugrani Szegedre vagy Debrecenbe

Sárosi Zoltán / RTL
Sárosi Zoltán / RTL
Állítja, neki három nap is elég, hogy megjárja Európát, hiszen a reptereket csukott szemmel ismeri.

Schumacher Vanda lett a ValóVilág női műsorvezetője Puskás Peti oldalán. Eddig nagyon sokat utazott, amiről közösségi oldalán rendszerint be is számolt. Az nlc kérdésére elárulta, mivel helyettesíti most ezt a fajta időtöltést.

Nekem elmenni Párizsba vagy például Londonba olyan, mint leugrani Szegedre vagy Debrecenbe. Igazából van olyan, hogy három napig én vezetem a műsort, majd utána három napig napig Peti, és én ennyi idő alatt megjárom Európát, hiszen a reptereket csukott szemmel ismerem. Az út pedig nem több, mint két óra általában, tehát nem azért nem megyek most el, mert nem tudok, hanem azért, mert most mindennél fontosabb, hogy felzárkózzak a műsorvezetésben.

A lapnak adott interjúban arról is szó esett, milyen műsort vezetne még szívesen. Szerinte az X-Faktor magyar média csúcsa, és mivel Miller Dáviddal is elég jó a viszonyuk – A Tanár és a Hotel Margaret című sorozatokban dolgoztak együtt – így meglenne köztük az összhang.

Én nagyon örülnék, ha egy fiú-lány párosban együtt vezethetnénk egyszer. De addig persze még sok víz lefolyik a Dunán. Emellett pedig nagyon szívesen forgatnék színészként is újra

– fogalmazott Schumacher Vanda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik