Ember Csaba / Fortepan
Szórakozás

Kutyakalandok a nagyvárosban – archív fotókon a budapesti ebtartás

A budapesti kutyatartást mutatja be a Kiscelli Múzeumban látható kiállítás, amely kezdődhetne akár a rómaiakkal is. Merthogy Aquincumból előkerült kutyaábrázolásokat is bemutatnak az egykori kolostor pincéjében, de korántsem ezek a legöregebb műtárgyak, akadnak például csontleletek az őskorból is. Meg amúgy mindenféle régi, kutyás emlékek: sok százéves kályhacsempék és még öregebb kutyaürülékek. Persze a tömeges budapesti kutyatartás valódi története a nagyváros születésével kezdődik, amely – szerencsénkre – majdnem egybeesik a fényképezés születésével.

A kutya valamikor „haszonállat” volt, és azért tartották, hogy segítsen a pásztorkodásban meg a vadászatban. Ezek az ősi mesterségek azonban már évszázadok, egyes vidékeken évezredekkel ezelőtt szűk társadalmi rétegek foglalkozásává váltak. A többség földművelésből tartotta el magát, aztán később persze kézművességből, iparból, számítógép-püfölésből – de ne szaladjunk előre. A lényeg, hogy hiába jöttek-mentek a társadalmi változások, a kutya maradt. A nyájak, falkák és gulyák őrzőiből házőrzővé vált.

Kurutz Márton / Fortepan Egy németjuhász a Bem rakparton 1959-ben, háttérben a Kossuth híd.
Magyar Bálint / Fortepan és Domonkos Éva / Fortepan Balra Visy Masa német vizslájával a VI. kerületi Hunyadi tér 12-ben 1908-ban. Jobbra műtermi fotó pulival 1936-ban.

Ilyen minőségben kapott helyet a falvakban, majd természetesen a fővárosban is – már csak azért is, mert egykor Budapest jelentős része falusias település volt. A kertvárosok utcaképéhez a kezdetek óta hozzátartoztak a kerítések mögött acsarkodó kutyák, akárcsak faluhelyen. A legkorábbi fényképeken mégsem velük találkozunk, hanem szép vadászkutyákkal.

Erdélyi Mór cége / Magyar Földrajzi Múzeum / Fortepan Balra a Tabán, 1910. Jobbra Nagybánya főterének déli oldala 1908-ban, háttérben a Szentháromság-templom tornyai.

A vadászat már igen korán elsősorban szabadidős elfoglaltsággá vált, a tudatos kutyatenyésztés egyik fő célja az volt, hogy az egyes módszerekhez és zsákmányokhoz megfelelő segítőtársakat alakítsanak ki. Másfajta kutyára volt szükség a vad felkutatásához és követéséhez, a föld alatt megbúvó dúvadak kihajtásához vagy épp az elejtett zsákmány elhozásához. Nem véletlenül van külön kifejezésünk az agarakkal végzett agarászatra és a kopókkal végzett kopászatra (bár ez utóbbi szót már alig ismeri valaki).

Ember Csaba / Fortepan Agarak 1970 körül.
Inkey Tibor / Fortepan Kutyaoktatás a IX. kerületi Gyáli út, Ecseri út, Üllői út és a vasút közötti területen 1962-ben. Egy boxer, egy puli, egy boxer, egy keverék és még egy boxer.

A városba költöző ember ragaszkodott a kedvenceihez akkor is, amikor már rég nem arra tartotta őket, amire eredetileg kitenyésztette. Hogy a kutyák – főleg a nagy mozgásigényű fajták – mennyire jártak jól a városba költözéssel, arról a kezdetek óta megoszlanak a vélemények. Abban azonban nem, hogy a gazdák örömüket lelik az állatokban.

Jankovszky György / Fortepan 1928.
Fortepan és Kurutz Márton / Fortepan Balra foxterrier gazdájára összpontosít a IX. kerületi Bakáts tér Knézich utca felőli sarkán 1952-ben. Jobbra németjuhász bemutatózik a II. kerületi Trombitás utca 19. kertjében 1959-ben. Szemben a Szilágyi Erzsébet (Malinovszkij) fasor 43. hátsó homlokzata.
Bojár Sándor / Fortepan Csivava a budapesti Albertirsai (Dobi István) úti vásár területén rendezett kutyakiállításon 1977-ben.

A vadászat a gazdagok kiváltásága, akiknek egy nemes származású és drága kutya épp úgy büszkesége volt, mint egy versenyló. Birtokolni egy szép kutyát egyes körökben státuszszimbólum volt (és az is maradt mind a mai napig, legfeljebb a fajták változtak). Voltak egyenesen megfizethetetlen kutyák is: orosz agarat például nem lehetett venni, csak ajándékba kapni a Romanovoktól. Az angol arisztokratáknál pedig megszokott dolog volt, hogy a kutyák olyan „ólakban” laktak, amelyek messze jobb minőségűek voltak, mint a szolgálók házai. De a kutyanemesítés társadalmi jelentőségét jelzi, hogy még a harmincas években is Horthy Miklós vagy Habsburg József főherceg vállalt fővédnökséget, illetve bírálóbizottsági tagságot kutyakiállításokon. Sőt, 1938-ban a kormányzó maga is nevezett a Budapesten rendezett nemzetközi kiállításra fekete cocker spánieljével, amit egy hatalmas, fellobogózott ketrecben állítottak ki. Nagyoroszi Jocker nem hozott szégyent a gazdájára: nem meglepő módon elnyert több első díjat is.

Kereki Sándor / Fortepan Kocsi, kalap, dalmata 1975-ből.

Ezek a kiállítások eredetileg nem annyira a szépségversenyekhez, mint inkább a haszonállat-bírálatokhoz, a hajdani mezőgazdasági vásárokhoz álltak közel. Először az Országos Általános Vásáron rendeztek ilyet 1885-ben, ahol összesen 115 kutya szerepelt. A korabeli beszámolók szerint „szörnyű siketítő zajt tanúsítottak” az állatok, amelyek sem egymáshoz, sem a közönséghez nem voltak szokva. Bár itt is a vadászkutyák voltak többségben, már megjelentek a „borzas pincsik” és a „szalonhölgyek kényes ölebecskéi” is.

Inkey Tibor / Fortepan A budapesti mezőgazdasági kiállítás területén 1962-ben.
Chuckyeager tumblr / Fortepan Németjuhászok egy rendezvényen a Kerepesi úti ügetőpályán 1955-ben.
Bojár Sándor / Fortepan Balra yorkshire terrier és csivava gazdáikkal egy kutyakiállításon az Albertirsai (Dobi István) úton 1977-ben. Jobbra rövid szőrű tacskók és díjaik az 1960-as évek közepéről.
Bojár Sándor / Fortepan Foxterrierek egy nemzetközi kutyakiállítás alkalmával az Albertirsai úti vásár területén 1972-ben.

Az első vásár érdekessége, hogy már ott is olyan neves embereket találunk a kiállítók között, akik a civil életben nagy tiszteletnek örvendő közszereplők voltak. A likőrgyárat alapító Zwack Lajostól gróf Esterházy Miklóson és gróf Nádasdy Ferencen át az első népszámlálást szervező Keleti Károlyig hosszan lehetne folytatni a sort. A „híres ember kutyával” azóta is hálás fotótéma, a kiállításnak is fontos része egy ilyen válogatás.

Galéria
Kotnyek Antal / Fortepan
Várkonyi Zoltán színművész-rendező-színigazgató Airedale terrier kutyáját sétáltatja a II. kerületi Nagyajtai utcán 1972-ben.

Kutyakalandok a nagyvárosban – archív fotókon a budapesti ebtartás

Fotó megosztása:

A drága kutya valódi luxuscikk volt, természetesen adóztatták is. Az adó befizetését kutyabárca igazolta már a 19. században is, amit a nyakörvre vagy a szájkosárra akasztottak. Ezen évszám, sorszám és településnév is szerepelt. A kis fémbiléta alakja minden évben változott (kutyaház, csengettyű, címerpajzs stb.), hogy már messziről meg lehessen állapítani, érvényes-e.

Kádas Tibor / Fortepan Német boxer egy szintén német 601-es Trabantban 1980-ban.
Gábor Viktor / Fortepan Skótjuhászok egy kutyakiállítással egybekötött vásáron a II. kerületi Marczibányi téren 1982-ben.

Ennek persze csak akkor volt jelentősége, amikor az emberek elkezdtek kutyát sétáltatni. Az ugyanis a 19. század második feléig egyszerűen illetlenségnek számított. Faluhelyen ma sem szokás a kutyasétáltatás. Helytörténeti munkák számolnak be arról, hogy a „Kutyás” ragadványnevet kapta az, aki városi módra mindenhova magával vitte az ebét.

Selmeczi Levente / Fortepan Az Esztergomi rondellánál a Tóth Árpád sétányon (Gróf Bethlen István bástyasétány) 1935-ben.
Carl Lutz / Agnes Hirschi / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Fortepan A korábbi brit követség kertje és Boldog XI. Ince pápa (Ibolya) utcai kapuja a budai várban 1945-ben. Középen Carl Lutz svájci diplomata.
Kereki Sándor / Fortepan Afgán agár gazdájával 1973-ban.

Ezzel a szokással együtt terjedt el a szájkosár, mely egészen az 1930-as évekig kötelező volt. Elsősorban a veszettséget igyekeztek megfékezni ezzel. A betegség elleni oltás bevezetése után már időnként engedélyezték, hogy csak pórázon – szájkosár nélkül – vezessék a kutyákat a köztereken. A kutyafuttatásra először 1959-ben jelöltek ki területeket Budapesten, külön kiemelve például a Duna alsó rakpartját, de a következő évtizedekben volt, hogy ismét szigorítottak az előírásokon. Az elkerített kutyafuttatók inkább csak a rendszerváltás után terjedtek el.

Hámori Gyula / Fortepan és Morvay Kinga / Fortepan Balra a VI. kerületi Weiner Leó (Horn Ede) utca 6. egyik ablakában 1950-ben.  A jobb oldali felvétel 1938-ban készült.
Urbán Tamás / Fortepan Egy német dog kukucskál 1978-ban.

Persze a nagyvárosokban sem váltak pusztán díszállatokká és házikedvencekké a kutyák. A már említett házőrzés mellett nagyon sokáig szükség volt terelőkutyákra is, hiszen a huszadik század elejéig működtek a fővárosban nagy állatvásárok, az élő állatokat pedig még később is gyakran lábon hajtották fel a pesti vágóhidakra. Az utóbbi helyeken rendszeresen tartottak szelindekeket is a megvadult marhák megfékezésére (ahogy az az évszázadokkal korábban játszódó Toldi bikás énekében is olvasható).

Barják András / Fortepan Kutyafogat 1916 körül.
Bojár Sándor / Fortepan Németjuhász vakvezető kutya 1965-ben.

Voltak kísérletek ugyan arra, hogy „igavonóként” használják a kutyákat, hol tejeskocsi, hol kerekesszék elé fogva őket, de ezekben a szerepekben nem igazán váltak be. Viszont rendőrkutyákkal, illetve vakvezető és különböző segítőkutyákkal ma is találkozhatunk. Mint ahogy valamennyi, huszadik századi fotókon látható kutyafajtával. Kutyadivatok jöhetnek-mehetnek, maga a kutyatartás – többek között a Covid miatt is – népszerűbb, mint valaha: minden fajta megtalálja a gazdáját.

Kereki Sándor / Fortepan Rövid szőrű tacskó és gazdája figyelik az utcán zajló életet a VI. kerületi Felső erdősor 7-es számú ház egyik földszinti ablakából 1977-ben.

 

Köszönjük Slonina Natália kutyakiképzőnek a cikkben szereplő kutyafajták azonosításában nyújtott segítségét!

Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/varosi-kutyatartas

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó