Az egész országot lesújtó tragédia történt egy évvel ezelőtt, amikor egy magyar turistákat Horvátországból hazaszállító busz balesetezett az M7-esen. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben.
„Nemcsak a fizikai erőszak jelez bántalmazó kapcsolatot, hanem az olyan finom manipuláció is, melynek révén az ember lassan azt sem tudja, mi valóság, mi képzelet és mi az a légszomj, amivel reggelente ébred a kívülről olyan tökéletesnek látszó házasságában” – interjúban beszélt nekünk minderről egy évvel ezelőtt Dobray Sarolta, a lelki bántalmazás szövevényes útjairól írt Üvegfal című regény szerzője.
Egy éve ilyenkor a Házasodna a gazda legfrissebb részét várta esténként a tévé előtt a szépszámú közönség, ami így azt is láthatta, hogy Zoli gazda végül Jázmint választotta. A páros aztán nem sokkal később szakított is, Zoli gazda pedig elismerte, hogy valójában csak a szex miatt döntött Jázmin mellett, ha visszamehetne az időben, más mellett tette volna le a voksát.
A párkapcsolati dráma mellett szinte eltörpült a hír, hogy Vajna Tímeát eljegyezték, ráadásul a nyilvánosság is megláthatta, hogy ki rabolta el a szívét. Az eljegyzés egyébként a kaliforniai Montecitóban esett meg.
2021 augusztus 8-án futballmeccset rendeztek Cincinnatiben, az MLS aktuális fordulójában a helyi csapat az Orlando Cityt fogadta, a showt azonban egy anya-fia páros ellopta a futallisták elől. Morgan Tucker elérkezettnek látta az időt, hogy kétéves kisfiát, Zaydeket elvigye élete első focimeccsére, akinek annyira bejött a dolog, hogy a meccs egy pontján berohant a pályára. Édesanyja több ezer néző szeme láttára szerelte őt.
Ezzel egyidőben azt is megtanulta a világ, hogy nem a legjobb ötlet egy hatéves szülinapi zsúrjára a Jetit hívni meglepetés vendégnek, mert könnyen apokaliptikus fordulatot vehetnek az események.