Szórakozás

Több mint 2 milliárd forintnyi összeget nyertek a lottón, most elválnak útjaik

A férfi megismerkedett egy másik nővel.

4,6 millió fontot, azaz mai értékén több mint 2 milliárd forintot nyert 1997-ben a skót Barry Chuwen és párja, Jenny a lottón (persze ott is volt infláció, szóval akkor ez még ennél sokkal több pénz volt) – írja a Daily Record.

Barry akkor, 27 évesként még fodrászként dolgozott, de a nyeremény után a glasgow-i szalonját odaajándékozta a munkatársainak és ingatlan-befektetőként, illetve ingatlanügynökként kezdett új karriert.

Jól ment neki, birodalmát már 30 millió fontra saccolták, mikor a 2008-as hitelválság azonban keresztbe tett neki. A pár létrehozott egy jótékonysági szervezetet is, a Teddy Bear Foundationt, amiről éppen a múlt hónapban írta a Sunday Mail, hogy a hatóságok vizsgálódnak a különleges szükségletű gyerekekkel foglalkozó alapítványnál.

Az ezekkel kapcsolatos viták nagy stresszt okoztak Jennynek és nekem, ez jött még a vállalkozásaim miatti nyomásra és egy elhúzódó egészségügyi problémára. Azt is elismerem, hogy életünknek ebben a nehéz időszakában kapcsolatba kerültem valakivel, akit a munkám közben ismertem meg

– nyilatkozta a férj, aki elnézést kért feleségétől és gyerekeiktől. Az 54 éves szülőknek egy 21, egy 17 és egy 15 éves gyereke van.

A válás miatt el kell adniuk Dél-Glasgow egyik legszebb villáját. Az öt hálószobás ingatlanból remek kilátás nyílik a városra. A házat a férj saját cége ajánlja eladásra 1,75 millió fontért, mintegy 830 millió forintért, teszi hozzá a Daily Record.

Mindenki azt gondolja, hogy a lottó a boldogság garanciája, de sok nyertes a saját költségén tudja meg, hogy nem ilyen egyszerű ez. Barry és Jenny jó pár voltak, de mint mindenki másnál, itt is felmerülhetnek leküzdhetetlennek bizonyuló problémák

– nyilatkozta egy barátjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik