Szórakozás

Chris Rock egész életében hagyta, hogy pofozzák

Dana Edelson / NBCU Photo Bank / NBCUniversal / Getty Images
Dana Edelson / NBCU Photo Bank / NBCUniversal / Getty Images
Sokáig úgy tűnt, a 94. Oscar-gála unalomba fullad, ehhez képest napok óta arról beszél mindenki, hogy Will Smith lekevert egy pofont a műsorvezető Chris Rocknak, mivel a humorista Smith feleségén élcelődött. Rock szinte egyáltalán nem reagálta le az inzultust, amit egyrészt persze az élő műsor számlájára írhatunk, másfelől azonban mélyebb okok is meghúzódhatnak mögötte: eddigi élete ugyanis arról szólt, hogyan nyelje le a békát, ha bárkitől kap egy pofont.

Terápiákra jártam a koronavírus-járvány alatt. Hiába, a siker nem törli el a múltat. Meg kellett lépni, hogy a gyerekkoromig visszamenjek fejben, így kezelve a problémát.

Ezt Chris Rock mesélte a Telegraphnak 2021 májusában egy interjúban, amelyből kiderül, hogy több ismerősét is felkereste a pandémia okozta lezárások alatt, hogy nézeteltéréseiket átbeszéljék. Amellett, hogy leginkább rasszista inzultusok érték gyerekkorában, fizikai erőszakot is elszenvedett erősebb kortársaitól. Ezeket a Mindenki utálja Christ! című vígjátéksorozatában már feldolgozta a 2000-es években – ennek fényében meglepő, hogy a humorista nemhogy fizikailag, de verbálisan sem vágott vissza Smith-nek a megalázó pofonért .

Talán azért nem, mert gyerekkorából hozott traumái miatt nem is tudott volna megfelelően.

Vizelettel töltött lufibombák a fekete srác fejére

Chris Rock brooklyniként nőtt fel hét testvére közül a legidősebbként (és különös módon gyerek a legalacsonyabbként is, ami miatt otthon is céltáblája lett bizonyos vicceknek), iskolás éveit pedig beárnyékolta, hogy folyamatosan zaklatják az osztálytársait. Ebben közrejátszott alacsony termete és a bőrszíne, későbbi visszaemlékezései alapján úgy fogalmazott, az iskola első napjától kezdve traumatizálva volt. Egy iskolaváltás után az új intézményben ő volt az egyetlen fekete diák – vizelettel megtöltött „vízibombákkal” várták az új osztálytársait, amiket a fejéhez vágtak, és olyan táblákat ragasztottak a terem falára, hogy „húzz haza, nigger!”.

Catherine McGann / Getty Images Chris Rock 1997-ben New Yorkban.

Szüleinek magas elvárásai voltak vele szemben, így nem volt opció a menekülés – Rock megtanult együtt élni ezekkel az atrocitásokkal.

Igazából nem számít, miken mentem keresztül, ezek semmiségek ahhoz képest, amit anyám és apám átéltek a saját életükben.

Ebből az időszakból merített forgatókönyv-ötletet a Mindenki utálja Christ! című vígjátéksorozatához, amit Emmy- és Golden Globe-díjra is jelöltek. A humorista valójában sohasem foglalkozott a gyerekkorában átélt zaklatások megértésével, így pszichológus segítségét sem kérte sokáig. Mindenesetre a középiskolai éveire rendesen rányomta a bélyegét mindez: az iskolát otthagyta, gyorsétterembe ment dolgozni, majd azt tervezgette, teherautósofőrként fog elhelyezkedni – épp úgy, ahogy az apja.

A humorista szerint, ha valaki 1989-ben ajánlott volna neki sofőrmunkát tízdolláros órabérrel – közvetlenül a Saturday Night Live-ba való bekerülése előtt –, bizonyára elvállalja, és akkor ma senki nem ismerné a poénjait, ecsetelte a CBS Newsnak adott interjújában tavaly januárban. A sofőrködés azért volt reális opció számára, mert komikusi fellépéseiből, szatírák megírásával nem volt rendes jövedelme. Ám egy alkalommal meglátta őt Eddie Murphy a színpadon, és mentorálni kezdte Rockot: így került bele az egyik Beverly Hills-i zsaru-filmbe is, ami után meg sem állt a SNL színpadáig.

Chris Rock nem tartaná szerencsésnek mai fejjel, ismert emberként nevesíteni korábbi zaklatóit interjúkban vagy a közösségi médiában. Ahogy mondja, „szeretem azt hinni, hogy azok a srácok tanultak a hibáikból, miattuk lettem az, aki, így mi mást tehetnék, minthogy megbocsátok nekik”. Noha jól tudja, ma már megtehetné, hogy saját igazságát képviselve kiplakátolja velük a közösségi oldalait, de nem tartja jó megoldásnak a meghurcolást. Elmondása alapján húsz-harminc évvel ezelőtt nagyon más kultúrában léteztek az emberek, több mindent ki lehetett mondani, beleértve a rasszista poénokat is, és az iskolai szekálást sem vették annyira komolyan, mint manapság.

Soha többé nem kapnának munkát, tönkremenne az életük, ha én ezt meglépem. Imádkozom azért, hogy tanuljanak ezekből a szitukból. Most az mekkora kibaszás lenne a gyerekeikkel, hogy csak azért nem járhatnak egyetemre, mert az apjuk niggernek nevezett 1979-ben? Nem tudnék ilyet tenni, én más utat választottam.

Engedni az erőszaknak

A pofont követően a Business Insider előbányászott egy podcastműsort, amelyben Chris Rock szerepelt, bőven az Oscar-gála előtt. A Fly on The Wallban humorista/parodista kollégáival beszélgetett, felelevenítve, milyen volt a gyerekkora abban a bizonyos iskolában, ahol szinte csak fehér osztálytársai voltak. Ekkor mesélt arról részletesebben, hogyan viszonyul az agresszióhoz. Volt egy eset, mikor egy nagyobb fehér srác fellökte őt az iskolában, amit Rock nem kezelt jól. Hazament, berakott egy téglát a táskájába, majd másnap azzal ütötte le a gyereket a suliban, és ha ez nem lett volna elég, még meg is taposta – ahogy ő mondja, „mint Joe Pesci egy gengszterfilmben”.

Akkor azt gondolta, a gyerek nem is élte túl az ütést, az összetűzés utáni napokban mindig megrémült, mikor egy rendőrautó ment el mellette. De nem lett nagyobb baj az esetből, mindenki felépült, pontosabban pont Chris Rock nem.

A terapeutám azt mondja, attól a naptól fogva félek a haragtól, a dühtől, az agressziótól.

Rock bőven az ötvenes éveiben döntött úgy, hogy szakember segítségét kéri a múltban történt esetek feldolgozásához. Heti hét terápiája van most két pszichológussal. Ezen alkalmak egyikén derült ki az is, hogy egész életében menekült a konfrontáció elől. Pszichiátere szerint az a srác előhozott az eredendően galamblelkű humoristából valami rosszat, amitől a mai napig annyira fél, hogy inkább mindenkinek megengedi, hogy átgázoljanak rajta, nehogy újra eldurranjon az agya.

„A barátaid átgázolnak rajtad, mindenki csak kibaszik veled, mondta a terapeutám. Ezt pontosan tudja mindenki rólam, mert van elvileg valami erőterem, ami meggátolja, hogy ezekre a szitukra határozottan reagáljak” – mondta Rock a podcastműsorban hozzátéve, egyre inkább úgy érzi, mára megtanulta kezelni a dühét, így nem fél kiállni magáért.

Ma már képes vagyok kimondani, hogy nem tetszik, amit mondtál, anélkül, hogy elveszíteném a fejemet. Vagy hogy fejbe basznék valakit egy rohadt nagy téglával…

Smith pofonjára azonban nem reagált: pontosabban elsütött egy poént a síri csendben ülő közönségnek, miszerint színészkollégája „a szart is kiverte most belőle”, és hogy „akárhogy is, ez volt a tévétörténelem legjobb pillanata”. Ezután megígérte Smith-nek, hogy többször nem említi a feleségét a műsor alatt. A Los Angeles Times arról írt az esetet követően, hogy Chris Rock nem vette szívére a jelenetet, a színfalak mögött arról beszélt, őt „Mohamed Ali most ököllel képen törölte, még sincs rajta egy karcolás sem” – így utalva Smith egyik korai filmjére, melyben a bokszolót alakította.

Nem ez volt az első Pinkett-Smith-poén, amit Rock elsütött

A 2016-os Oscar-gálán is Will Smith feleségén nevetgélt a humorista: akkor azon gúnyolódott, hogy a színésznő bojkottálja a gálát: „Ez pont olyan, mintha én Rihanna bugyiját bojkottálnám – hisz abba nem kaptam meghívást!”.

A gálát követően felmerült, akár rendőrségi ügy is lehet az incidensből, de Rock, ahogy korábban számos hasonló szituációban, most sem lépett fel „bántalmazója” ellen. Ha ellenkezőleg tett volna, Smith testi sértés miatt akár fél évre börtönbe kerülhetne.

Robyn Beck / AFP Will Smith felpofozta Chris Rockot, miután a humorista  Jada Pinkett-Smith kopaszságán viccelődött a 94. Oscar-gálán, 2022. március 27-én.

Nincs helyes reakció

Azon túlmenően, hogy az internet azonnal elemezni kezdte a Smith-Rock csörtét, miszerint megérdemelt volt-e a pofon, az Amerikai Filmakadémia határozottan elutasította az ilyesfajta viselkedést. Álláspontjukat osztotta a hollywoodi színészcéh (SAG) is, amely elfogadhatatlannak bélyegezte Smith tettét, sőt, vizsgálatot indított ellene.

A USA Today több szakértőt is idézett az esetet követően, a véleményekből egyöntetűen világossá vált, a tévénézők, internetezők reakciói nagy általánosságban azon alapulnak, hogy milyen tapasztalásaik voltak korábban az erőszakkal: azaz, ha nagyon más erkölcsi következtetésre jut két ember ebben a témában, az azt jelenti, egyikük elszenvedett, míg a másikuk már adott korábban pofont.

Amikor értelmezni akarjuk ezt az esetet, két oldalról vizsgáljuk: elfogadhatatlan vagy érthető. A valóságban ezek sokkal árnyaltabb helyzetek, hiszen az erőszakot nem lehet tolerálni, de érthető az is, hogy Will Smith mi miatt gondolta, hogy így kell válaszolnia

– mondja Janel Cubbage pszichoterapeuta. A szakértő szerint a pofon (vagy ökölcsapás – attól függően, elhisszük-e, amit Rock mondott a színfalak mögött) azért volt felkavaró, mert megkérdőjelezi a társadalmi normákat azt illetően, hogyan kell reagálni a verbális inzultusra. Továbbá a gála szervezőinek hibája, hogy normalizálták az erőszakot azzal, hogy Smith nemcsak hogy visszasétált helyére a csapás után, de percekkel később még díjat is átvett, mindenfajta szankcionálás nélkül.

A szakértők hozzáteszik, ebben az esetben az emberek hajlamosak szemet hunyni Smith tette fölött, mert szerethető hírességként van elkönyvelve, akit tisztelnek az emberek, értékelik, hogy mindig kiáll az afroamerikai közösségért. Továbbá traumákat hurcolt az Oscar-díjáig, hiszen apja masszív alkoholista volt, aki verte az egész családot, ő maga többször gondolkodott arról, saját kezűleg vet véget a férfi ámokfutásának, és megöli őt. Nem tette, de ezeket a sérelmeket egész életén át cipelte, és emiatt nehezen tudja kontrollálni magát, ha szeretteit éri sérelem.

Chris Rock reakcióját illetően egyöntetű a megítélés: helyesen cselekedett, hogy fizikai formában nem reagált az esetre, bár az látható volt, megzavarodott a történtektől, megfelelő minőségű poénokkal sem tudta igazán továbbvinni a show-t. Önálló estjein viszont lendített a pofon: közelgő turnéjának jegyárai a gálát követően közel tízszeres árra ugrottak, a legolcsóbb jegy most 116 ezer forintba kerül.

Kapcsolódó
Nemcsak Chris Rockot pofozta fel Will Smith, hanem a komikus turnéjának jegyeladásait is
Bár sokan vannak, akik szerint ízléstelen volt a komikus színész poénja a hétvégi Oscar-gálán, az incidens után rengetegen voltak olyanok is, akiknek pont a pofon hozta meg a kedvét ahhoz, hogy jegyet váltsanak a színész új élő műsorára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik