Szórakozás

Az összes Zelenszkij LEGO-figurát felvásárolták, le kellett állni a gyártással

A nagy érdeklődés miatt újraindította a LEGO-k gyártását a Citizen Brick, de ez sem volt elég. Rövid idő alatt több mint 145 ezer dollárral segítették az ukrajnai menekülteket.

Akkora volt a kereslet, hogy még több Volodimir Zelenszkij LEGO-figurát kellett legyártania a terméket készítő Citizen Bricknek – írja a Sky News.

Ahogy arról a 24.hu is beszámolt, a Citizen Brick március elején jelentette be a saját készítésű termékeit.  A „LEGO Zelenszkij” 100 (nagyjából 33 ezer forint), míg a Molotov-koktél 10 dollárba került.  A termékeket szinte azonnal elkapkodták a vásárlók, így több mint 16 ezer dollárt (kb. 5,4 millió forint) tudtak eljuttatni a Direct Relif nevű szervezetnek, ami arra specializálódott, hogy krízishelyzetben orvosi segítséget nyújtson a menekülteknek.

A Citizen Brick a megnövekedett igények miatt a héten újraindította a gyártást, abban bízva, hogy sikerül elérniük a 100 ezer dollárt.

Csütörtök délutánra viszont már túl is szárnyalták a tervet, annyira, hogy le kellett állítaniuk a figurák forgalmazását.

Azt írják, hogy már több mint 145 ezer dollár (kb. 49 millió forint) gyűlt össze, a befolyt összeget szintén a Direct Relifnek adják, hogy így támogassák az ukrán menekültek orvosi ellátását.

Egy ideig viszont nem tudnak újabb figurákat gyártani, mivel elfogytak az alkatrészeik, ezért arra kérik az adakozókat, hogy közvetlenül a szervezetet támogassák, ha segíteni szeretnének az Ukrajnából menekülőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik