Szórakozás

Georgina Rodríguez nem a felszínes dokusorozat miatt szabadul majd meg a „Ronaldo barátnője” címkétől

Netflix
Netflix
„Voltam pincérnő, takarító és eladó is, de most én uralkodom” – hangzott el a bakipardéban az a sor, ami végül nem került bele a Cristiano Ronaldo barátnőjének életét bemutató valóságshowba. Georgina Rodríguez saját szavaival mondja el, mit érdemes tudni róla, beszámolójából viszont épp az érdekes részek maradnak ki. Bár a modell úgy véli, a műsort látva megismeri őt a világ, ahelyett, hogy közelebb kerülne a közönséghez, inkább hiányérzetet hagy maga után.

Tavasszal két újabb taggal bővül Cristiano Ronaldo családja. Párjával, Georgina Rodríguezzel ikreket várnak, így hamarosan hatgyermekes szülők lesznek. 2016 novemberében mutatkoztak először együtt, azóta pedig sokan kíváncsiak arra, ki is lehet a nő, aki elrabolta a világ egyik legismertebb futballistájának szívét.

Georgina Rodríguez nevéhez itthon talán kevesen tudnak arcot kapcsolni, ha azonban Ronaldo barátnőjeként emlegetik, legalább a focista rajongóinak biztosan beugrik a spanyol modell – aki nem mellesleg tavaly úgy döntött, hogy eleget tesz a kíváncsiskodók kérésnek, és személyesen mondja el, ki is ő.

Az Én, Georgina január végén debütált a Netlixen. A dokumentumsorozat hat részben dolgozza fel az Argentínában született modell életét, aki maga narrálja a történéseket, meglehetősen összefüggéstelenül. Elbeszéléseit látva és hallgatva tökéletesen feltárul előttünk, hogy milyen egy focistafeleség élete, pedig Georgina még nem is lépett oltár elé.

Innentől kezdődik a spoileres rész, így aki inkább maga csodálná meg, milyen luxusban él Ronaldo barátnője, ne olvassa tovább a cikket.

A sorozat első része A nap, ami megváltoztatta az életemet… címet viseli, ám a nagy megismerkedés részletei nagyjából tíz perc után kifújnak, és Georgina inkább elugrik Párizsba a pasija magángépével, hogy ruhákat próbáljon fel Jean Paul Gaultier szalonjában.

A magánrepülő megkönnyíti az életet. Nem tudnék két órát várni a reptéren Cristianóval. Nem működne. Inkább nem mennék sehova

– mondja a modell, aki egyébként a kiruccanásaira szinte mindig magával viszi a „drágák” névvel illetett barátait, mert szereti megosztani velük azt a luxust, amit Ronaldo barátnőjeként megengedhet magának. A drágák úgy vélik, hogy Georgina semmit sem változott azóta, hogy tehetősebb lett, ugyanolyan szeretni való, csak lett egy szuperképessége: hogy elképesztően gazdag, ennek fényében azt sem bánják, ha időnként nekik kell hurcolniuk a dizájnercucokkal telepakolt bevásárlószatyrát.

A szerettei körében csak Gioként emlegetett modell előszeretettel hangoztatja, hogy imádja és megéli a divatot, főleg azóta, hogy ma már ő veszi fel azokat a méregdrága cuccokat, amiket annak idején bolti eladóként még árult. Mindennapi problémái közé tartozik, hogy melyik tervező ruháját viselje a vörös szőnyegen, vagy éppen Ronaldo meccsén – ha ugyanis rég látták egymást, van olyan figyelmes, hogy nem öltözik túl dögösen, nehogy elterelje pasija figyelmét a játékról.

Ami kettejük kapcsolatát illeti, a futballista időnként megszólal a jelenetek között egy fotelben ülve, ezt leszámítva alig pár perc erejéig találkozunk vele. A sorozatot nézve az a benyomásunk támad, hogy a pár inkább él távkapcsolatban, mint élettársi viszonyban, és zömmel Georgina az, aki neveli a gyerekeket. Futballszezon alatt legalábbis egészen biztos. Bár még csak egy közös lányuk van, a modell a focista összes gyerekét a sajátjaként kezeli, és mind anyának is szólítják. A filmben időnként fel is tűnnek a kicsik, akik láthatóan elolvadnak tőle, és gyakran le sem szállnak róla. Ha lehetne, egész nap rajta csimpaszkodnának, miközben az édesapjukat zömmel csak Facetime-mon keresztül láthatják.

Tudom, hogy ő fel tudja nevelni a gyerekeinket. Ő a megfelelő ember, akitől tanulhatnak, aki szereti őket és aki törődik velük

– mondja a focista, aki nem is tagadja, hogy Georgina nélkül nagyon nehéz dolga lenne. Ezer százalékig biztos abban, hogy egy nap feleségül is veszi majd, de még nem jött el az ideje, és a modell is vállat vonva jegyzi meg, hogy amúgy sem fér már el több gyűrű a kezén.

Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images

Kínos kérdések

Georgina Rodríguez már a beharangozóban említi, hogy tudja, milyen az, amikor az embernek mindene megvan, de azt is, amikor nincs semmije. Utóbbiról nem sok derül ki a sorozatot nézve, sőt. A modell az egyik későbbi részben visszatér gyerekkora fő helyszínére, a spanyolországi Jacába, és a testvérével beülnek egy étterembe, amiben annak idején nem engedhettek volna meg maguknak egy ebédet. Ekkor könnyezve megjegyzi, hogy bárcsak meghívhatta volna ide a szüleit, arról azonban nem beszélnek, hogy milyen volt közöttük a kapcsolat, vagy hogy jelenleg hogy viszonyulnak egymáshoz. Egyedül azt tudjuk meg, hogy a modell ma már bárhol ehet, mégis hiányzik neki az, amikor az édesanyja szendvicsezni vitte. Emellett egyszer felhívja anyját, hogy elmondja neki, mindenki őt követi a városban, Ana María Hernándezt azonban egyszer sem látjuk vagy halljuk.

Bár a modell hangsúlyozza, szerinte nagyon fontos emlékezni arra, ki honnan érkezett, a nővérén kívül egyik rokonáról sem beszél hosszabban. A szemét törölgetve idézi fel, milyen nehezen élte meg az édesapja betegségét, később pedig a halálát, de azt nem firtatja, milyen volt mellette az élete. A sorozat elegánsan kikerüli azt a részletet, hogy Jorge Eduardo Rodríguez Gorjon évekig ült börtönben kábítószer-kereskedelem miatt, így Georginát és nővérét, Ivanát az édesanyjuk testvére, Jesus Hernandez vette magához. A férfi nem sokkal a valóságshow debütálása előtt szólalt meg, sérelmezve, hogy bár felnevelte unokahúgát, mióta Georgina Cristiano Ronaldóval alkot párt, a nő teljesen elfeledkezett róla.

Talán szégyelli magát miattunk, és úgy döntött, (Ronaldo) jobb nálunk, mert mi nem élünk olyan luxusban, mint ő. Sosem kértem tőle semmit. Talán egyszer vagy kétszer telefonált, mióta rájöttem, hogy Ronaldóval jár

állítja a férfi, aki meg is írta a futballistának, hogy a lehető leggonoszabb nőt választotta párjául, és ha érdeklik a részletek, szívesen beszámol róluk.

Georgina féltestvérének, Patricia Rodrígueznek sincsenek túl jó tapasztalatai. Ő egyszer arra kérte a modellt, hogy írasson alá egy mezt Ronaldóval a kisfia születésnapjára, a válasz azonban nemleges volt, mondván: nem fogja ilyennel zargatni a pasiját, amikor nyaralni van. Jesus Hernandez hozzátette, hogy Georgina nagymamája is úgy halt meg 80 éves korában, hogy az unokája sosem mutatta be neki a focistával közös kislányukat.

Az említett kényes részleteket kihagyva a modell azt emelte ki a gyerekkorából, hogy nem szeretett iskolába járni, félt az ott tanító apácáktól, a balettet viszont a megszállottságig imádta. Kisgyerekkorától kezdve táncolt, tizenhat évesen azért indult mégis más irányba, mert úgy érezte, nem elég jó balerina, és anyagilag sem érte már meg neki a sport. Madridba vágyott, de nem volt pénze odaköltözni, így egy ideig sajnálta magát a tehetetlenség miatt.

Egy hotel bárjában kezdett dolgozni, ahol munka közben felfigyelt rá egy luxuscikkeket árusító bolt tulajdonosa, és eladói állást ajánlott neki az áhított spanyol városban. Később az említett ruhaüzletben találkozott először Cristiano Ronaldóval is, amikor a focista néhány Gucci-holmiért érkezett. Ezt követően összefutottak a rendezvényen, amire a futballista bevásárolt, némi kihagyás után pedig randizni kezdtek. Gio busszal járt munkába, haza viszont már Bugattival ment, Ronaldo mindig a legmenőbb járgányokkal jött érte, teljesen megőrjítve a fiatal nő kollégáit.

„Szürke” hétköznapok

Ugyan nem kérdés, hogy Cristiano Ronaldo barátnőjeként Georgina Rodrígueznek mindenből a legjobb jár, belenézve a mindennapjaiba egészen elképesztő az, ahogy él.

  • Ha úgy tartja kedve, elugrik egy másik országba ruhákat próbálni vagy a Ferrari fejével találkozni,
  • focimeccseket és Forma-1-es futamokat néz a legjobb helyekről,
  • fotózásokra és díjátadókra jár, amik előtt egy egész stáb matekozza ki, mit vegyen fel,
  • ha kell, kinyittat egy vidámparkot Cristiano Jr. születésnapjára,
  • ha épp nincs más dolga, letisztogatja a táskáiról az ujjnyomokat,
  • vagy lakberendezővel diskurál arról, hogyan menedzselje a villáik berendezését, elvégre több nagyvárosban is vannak otthonaik (a torinói házukban például állítólag nagyon gagyi a wifi).

Ami Gio védelmét illeti, bárhová megy, két testőr vigyáz rá és a táskájára is. Nincs az a monacói vagy bármilyen darázs, ami kéretlenül megpihenhetne a drága holmijain.

Látványos az az életkép is, amikor a modell a Cannes-i fesztivál előtt azon gondolkozik masszázs közben, hogy mit ehet, amitől nem puffad fel, majd az esemény előtti órákban a francia Riviérán a tengert szemlélve kávézgat, miközben egy teljes csapat állja körbe: ki a haját igazítja, ki a sminkjét keni fel, ezalatt a menedzsmentjével arról folyik a vita, hogy melyik tervező ruháját kellene viselnie este ahhoz, hogy feljebb jusson a ranglétrán. A modell PR-stábja egyébként tényleg teszi a dolgát, Instagramján jelenleg 32 millióan követik, ez majdnem a duplája például Palvin Barbara követőszámának.

Kate Green / Getty Images

Miután hosszan hallgatjuk és nézzük, mennyire szuper és gondtalan életet él barátai és gyerekei társaságában a címszereplő, a készítőknek hirtelen eszükbe jut, hogy Georgina szeret jótékonykodni is. Bemutatják, hogy a modell maga csomagol cipőket állami gondozott gyerekeknek, akiket gyakran meg is látogat. A kicsik rajzokkal és kedves történetekkel várják őt, miután pedig átadják neki a saját készítésű ajándékaikat, Gio pityeregve öleli őket magához.

Nem az adomány vagy az ajándék a lényeg. Rá kell szánni az időt, velük kell lenni, hogy biztonságban érezzék magukat, és tudják, hogy nincsenek egyedül.

– hangzik el az ötödik epizódban.

Georgina a sorozat végén még gyorsan kinyittat egy egyébként zárva tartó vidámparkot Cristiano Jr. születésnapi bulijára, ahol a focista (ismét) nem tud jelen lenni. Később egy rövid jelenet erejéig a Ronaldoval közös hajklinikáján, majd a marbellai Starlite Gálán látjuk, ahol szolidaritási díjat vesz át jótékonysági munkájáért, méghozzá Ali Karoui ruhájában, amit Cannes-ban viselt volna, ha a csapata le nem beszéli róla.

Az Én, Georgina meglehetősen klisés felütéssel ér véget: a modell végigsétál egy mesébe illő mólon, miközben elégedetten nyugtázza, most már mindenki tudja, ki is ő.

Ezzel csak annyi a probléma, hogy ez így nem igaz.

Hiába nézzük négy órán át a saját maga által narrált történetet, valahogy nem áll össze a kép. A sztoriból hiányzik az, ami a címszereplőt emberré tenné, ami miatt a néző azt érezhetné, hogy nem csak abban hasonlít rá, hogy ő is a Föld bolygón él. Abból, hogy elmondja, mennyire imádja a táskákat és a cipőket, a jó kajákat és a barátait, nem derül ki, hogy mi teszi őt igazán különlegessé. Rokonszenvet szintén nem igen ébreszt a nézőkben, hiszen amikor azt hinnénk, hogy végre hallunk tőle egy mély történetet, máris egy új kameraállásban találjuk magunkat, majd a modell arról kezd beszélni, hogy a pasijának köszönhetően ő ma már egy gazdag és híres nő, aki megélheti az álmait.

Netflix

Mert az álmok valóra válnak

– mondja gyakran, ami szintén olyan, mintha bármelyik szépségkirálynő-jelölt beszédét olvasná fel. Hiába keressük benne a különlegességet, az alapján, amit mesél magáról, bármelyik gazdag férfi partnere lehetne, ezen pedig a Szűz Mária szobor előtti zokogás sem változtat.

A sorozat a cikk megírásakor a Netlix 8. legfelkapottabb műsora, értékeléseit elnézve viszont hamar kiderül, hogy a közönség valami másra számított. Az IMDb mérése szerint a nézők egyelőre 10 pontból 3.8-ra értékelték, ami reálisnak is tűnik. A képi és a hangi megvalósítás ízléses, ez viszont sokat nem dob az összefüggéstelen, „mondok is valamit, meg nem is” vonalon.

Összességében attól függ, kinél mennyire találhat be az Én, Georgina, hogy milyen elvárásokkal nyomja meg a lejátszás gombot: ha valaki arra kíváncsi, mivel telnek egy dúsgazdag nő napjai, telitalálat a műsor, de ha Georgina Rodríguezt, az embert szeretné megismerni, akkor hatékonyabb az interneten utánakeresnie a részleteknek, mintsem négy órán át hallgatni, mennyire király az élete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik