Szórakozás

Járai Máté: Nekem az a megcsalás, ha a párom más társaságát jobban élvezi, mint az enyémet

„A testiségnek nagyon sok formáját tudom elfogadni.”

A Nyerő Páros egyik játékából derült ki, hogy Nádai Anikó és párja mást gondolnak a hűtlenségről. Miközben a celebnek az sem fér bele, ha partnere flörtöl egy másik nővel, addig a Somfai házaspár szerint a csóknál kezdődik a megcsalás. Járai Máté pedig – aki nyitott házasságban él – éppen ellenkezően gondolkodik.

Kapcsolódó

Azt gondolom, hogy az átlag embereknél már a ráírás is komoly vitákat kavarhat. Én a testiségnek nagyon sok formáját tudom elfogadni, még akkor is, ha az is tud bántani vagy tud rosszul esni. Azt gondolom, hogy az egy olyan fajta kapcsolat két ember között, amit csak azért letiltani, mert az én párom, számomra nem helyes. Nekem a megcsalás az, hogyha lelkileg vagy mentálisan kötődik valakihez. A lelkére rá tud csatlakozni és az ő társaságát jobban élvezi, mint az enyémet. Úgy érzem, az fájna annyira, hogy azt már nehéz lenne megbocsátani

– mondta a Fókusznak Járai Máté.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.