Szórakozás

Az oltásra buzdítás miatt jelentették Tóth Vera videóját Facebookon

Hosszú posztban véleményezte az esetet.

Tóth Vera Facebook-oldalán indított élő videót, amelyet annyian jelentettek, hogy azonnal eltűnt, utána pedig órákig nem tudott belépni saját oldalára. Instagram-posztban fejtette ki véleményét ezzel kapcsolatban, hogy csak azt szeretett volna kérni mindenkit, hogy vigyázzon magára oltás után, mivel az immunrendszernek időre van szüksége ahhoz, hogy működésbe lépjen.

El szerettem volna mondani, hogy én is elkaptam a vírust, de nem is voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy két nappal a szuri után már védett leszek. Utána is hordani kell a maszkot, lehetőleg otthon maradni, vigyázni. Ezért jelentkeztem be, de több ember tagadja a betegséget, mint gondoltam. Ezzel a kommentfolyamban szembesültem. Aggasztó az emberi agresszió és frusztráltság, az, hogy azt feltételezik rólam, hogy a kormány fizet a posztokért, mert tuti nem is oltottak be, csak reklámoznom kell, mert így gyűjt “kísérleti nyulakat” a gyógyszeripar? Na ezen már nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek🙄

Ezután szóba hozta azt is, hogy neki is hiányoznak az emberi kapcsolatai, és helyesnek érzi, hogy elfogadta a vakcinát. Emellett azt kívánja, hogy senki se kapja el a vírust

Pedig csupán arról van szó, hogy én is csak egy ember vagyok, aki egészséges szeretne maradni, hosszú ideig énekelni, megölelni a párját, amíg csak lehet, nagyokat nevetni… Én is szeretném anyukámat, apukámat sokáig élni látni és én is szorongom az egészségen, életen, halálon, ugyanúgy, mint te, ő, vagy bárki más. Ne gondolj ebbe többet, hiszek a megérzéseimben, úgy érzem, helyesen cselekedtem, amikor elfogadtam a szurit. Nem erőltetem másra, de a “bízom az immunrendszeremben” szöveg nálam nem jött be, úgy látszik, pedig egy vasszerkezet vagyok, akit még egy megfázás sem kap el. Most mégis itt van a betegség és küzdenem kell vele. Remélem sokáig elkerül, vagy örökre, többet nem kérek belőle és nem is kívánom senkinek, hogy kapja el.. Sajnálom, hogy csak nekem nem lehet véleményem, hogy az agymenés a tetőfokára hágott és tarol. Kívánom, hogy maradjatok egészségesek és azt, hogy képesek legyetek jóindulattal hozzáállni a másikhoz. Az oltás sznobizmusból (a ki milyet kapott) az összeesküvés elméletekből, billgétszből, a hergelésből, a bántásból, a nem megértésből már elég… Csalódtam kicsit az embertársaimban, de nem baj, majd valamelyik dalba beleírom, aztán jól kiéneklem magamból. Csak legyünk már ott.. #köszöntem

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.