Szórakozás

Gallusz Niki: Egy új élethez kell egy férfi és egy nő, ha ettől eltérünk, az természetellenes

RTL Klub
RTL Klub
Ennek ellenére még nem engedte el, hogy barátnőjével közös gyerekük legyen.

Gallusz Niki az Életünk történetében elmondta, hogy „teljes mértékben” heteroszexuálisnak vallja magát, annak ellenére, hogy barátnőjével, Bártfai Laurával már 10 éve alkotnak egy párt. Emiatt a gyerekvállalás kérdésével is nehezen birkóznak meg.

Én végtelenül fejet hajtok és tisztelem az életet, ahogy van. Az az én meglátásom, hogy az életet úgy találta ki valaki vagy valami, hogy ahhoz kell egy férfi és egy nő biológiai értelemben. Ahogy már ettől eltérünk, ott már valamit máshogy csinálunk és nekem az mérhetetlenül természetellenes

– mondta Gallusz, aki ennek ellenére még nem mondott le arról, hogy párjával gyereket vállaljanak valamilyen módon.

Barátnője érzelmileg nem áll készen az örökbefogadásra, de arra már gondoltak korábban, hogy egy családi barátjuk segítségével alapítanának mozaikcsaládot. Mivel azonban a potenciális apajelöltjeik nem rukkoltak maguktól elő az ötlettel, ők pedig nem akarták megkérni őket, így egyelőre lekerült a napirendről a családalapítás.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik