Szórakozás

Fru műkörmözik, Renátó és Bálint idézeteket posztol, Vivi kiszőkült – élet a ValóVilág után

24.hu
24.hu
Február 27-én, azaz bő egy hónapja volt a ValóVilág tizedik szériájának fináléja, amit Vivi nyert meg, így ő vihette haza a harminchat millió forintos főnyereményt. Kíváncsiak voltunk, milyen irányt vett a játékosok élete az elmúlt hetekben.

VV Vivi, a győztes

Harminchat millióval a zsebében vágott neki a villán kívüli életnek Vivi, aki a játék végén elmondta, ennek egy részéből Robi álmát (egy új autó megvásárlását) támogatja, emellett (saját) melleit csináltatja meg. Vivi instagramos pályafutása stabil maradt a VV után: több mint hatvanezer követőjének termékeket és szolgáltatásokat reklámoz, mint minden rendes influenszer, illetve posztjaiból azt is megtudhattuk, hogy haját szőkére festette. A Fókusz stábjának korábban elmesélte, hazaköltözött anyjához Martfűre, akinek éttermében rendeléseket vesz fel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

vv10vivi (@vv10vivi) által megosztott bejegyzés

VV Robi, a második

Robi is aktív a közösségi médiában, ráadásul minden posztjához hozzáfűzi az #egyrobiélete címkét. Nagyon sokat a bejegyzéseiből nem igazán tudhatunk meg, azt viszont igen, hogy már ő is túl van egy-két szponzoráción – úgy tűnik, a cégek gyorsan lecsaptak a hirtelen jött hírnevére.

A Blikk március közepén észrevette a volt villalakó egyik Instagram-sztoriját, ahol Robi játékosokat toborzott egy készülő párkereső műsorba.

Szingli hölgyek/urak! Aki nyitott az ismerkedésre, akár a szerelemre is egy társkereső műsorban, az írjon rám!

Arról nem tudni, hogy a műsor mikor és hol debütál, Robi viszont többször utalt arra, hogy a Survivorban szívesen megmérettetné magát, szóval ha máshol nem, ott még feltűnhet.

VV Merci, a harmadik

VV Merci állt a dobogó harmadik fokára a tizedik évadban, így ő szerepelt harmadikként abban a videóban, amit a döntő estéjén forgattunk a villában a döntős játékosokkal, és ahol Merci rapszámát is megmutatta a 24.hu-nak.

Merci az Instagramon nem sok nyomot hagy, csupán barátnős szelfijei vannak, szponzorált posztjai pedig egyáltalán nincsenek. A leendő énekesnő inkább máshol aktív: mi írtunk arról először, hogy Mercinek van egy TikTok-oldala is, aminek akkor nyolcvanezer követője volt – ez mostanra megduplázódott. Ide néhány videót készített, a dalszövegre való tátogást egyelőre nem sajátította el a legprecízebben.

@balazsmercedes

Halal

♬ original sound - brigosz

VV Moh

Moh Instagramját a legfrissebb hírek szerint feltörték, így semmit nem tudni róla, egyéb módon pedig nem adott életjelet magáról.

VV Bálint

Bálint Instagram-profilja Mohéval ellentétben elérhető, de ennél több izgalommal nem is kecsegtet: az olyan mély idézeteken túl, mint „a szeretetetek erőssé tesz, a gyűlöletetek megállíthatatlanná”, egy-két szponzorált posztot találtunk Bálint Instagramján, de kicsit az az ember érzése a profiljára tévedve, hogy egyelőre ő sem tudja, mit kezdhet azzal a hírnévvel, amit a játék adott neki.

VV Virág

Virág már a beköltözése előtt is viszonylag aktív Instagram-használó volt, és ez a villaélet után is folytatódott: Danival még együtt vannak, tudhatjuk meg a posztokból, illetve még azt is, hogy már őt is megtalálták a cégek együttműködésekkel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

vv10virag (@vv10virag) által megosztott bejegyzés

VV Dani

Dani jellemzően videókkal színesíti közösségi médiás profilját, ezekben általában a párja is felbukkan. Dani az élőzések mellett egy nyereményjátékról is posztolt az elmúlt hetekben: a poszt kedvelői között sorsolta ki az alábbi, őt ábrázoló pólót. A közel tízezer lájkoló közül öten már biztosan ezt viselve sétálnak valahol az országban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

VV10 Dani (@vv10dani) által megosztott bejegyzés

VV Fru

Fru az Instagramja alapján még mindig együtt van Renátóval, akivel villaléte alatt jó pár konfliktusa volt. Közösségi médiás karrierje elég színesen alakul: visszatért eredeti szakmájához, így műkörömépítéssel foglalkozik azóta, erről posztol jellemzően, de szponzorált posztokkal, nyereményjátékokkal is jelentkezik 35 ezer követőjének. Saját TikTok-oldalt is létrehozott, hogy a lehető legtöbb platformon megtalálják, az ottani videókat azonban nem tudjuk nyugodt szívvel ajánlani mindenkinek.

@timarfruzsi

Ez még mindig csak VICC @bakonyi_renato

♬ eredeti hang - Timarfruzsi

És a többiek

  • Renátó mostanság idézetekkel házal: „A mosoly egy görbe vonal, amely egyenesbe hozhat mindent” – írja az Instagramján.
  • Gina általában magáról posztolgat 28 ezer követőjének, és meglehetősen furcsa Instagram-profilokról kap számára hízelgő kommenteket. Tudjátok, olyan típusú profilokról, amelyeket megvásároltak abban az influenszeres dokumentumfilmben.
  • Gábor közszereplőnek állítja be magát az Instagramján, pózolós képeken kívül sok érdekességet nem mutatott mostanában.
  • Mercédesz játéka tiszavirág életű volt, civilben ingatlanközvetítéssel foglalkozik, Instagram-oldalán a tipikus influenszerposztokon kívül semmi izgalmasat nem találni.
  • Amandáról semmit nem tudni, mióta kiesett a játékból, ahogy Digóról sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik