Szórakozás

VV Merci: Úgy fogom végigcsinálni a ValóVilágot, hogy nem meztelenkedem a kamera előtt

A főnyereményből venne egy Mercedest.

A ValóVilág10 powered by Big Brother jubileumi, tizedik szériájának elindulása előtt volt lehetőségünk néhány kérdést feltenni az egyik beköltözőnek, a 19 éves VV Mercinek. A lány asztalosnak tanult, de a szakmájában nem tudott megfelelően érvényesülni, így jelenleg eladóként dolgozik, és TikTok-csatornáját egyengeti, ahol közel kilencvenezer követője van.

Mint elárulta, legfőképp azért jelentkezett a műsorba, hogy ismertebb legyen. Persze mindent azért nem fog bevállalni ennek érdekében.

Kizárt, hogy bent valakivel akármilyen kapcsolatot létesítsek a kamerák előtt, ez számomra elképzelhetetlen. Megfogadtam, hogy nem lesz rólam full meztelen felvétel, tehát úgy fogom végig csinálni a ValóVilágot, hogy nem leszek meztelen a kamerák előtt.

Absztinensnek vallja magát tizenhét éves kora óta, de majd a villában kiderül, tudja-e tartani magát ezekhez a saját mag által felállított szabályokhoz. A vitákról, eszmecserékről ennél sarkalatosabb véleménye van.

Úgy vagyok a vitákkal, hogy ha a vitapartnerem nem rendelkezik megfelelő IQ-szinttel, akkor inkább elengedem, de ha úgy van, akkor beleállok.

A 36 millió forintos fődíjból nevéhez hűen egy Mercedest vásárolna,

és indítana valamilyen vállalkozást, na meg persze jótékonykodna is.

Adnék a családomnak, valamint hátrányos helyzetű és beteg gyerekeknek adakoznék belőle, ez számomra fontos. Illetve vennék egy Mercedest, és nyitnék valami vállalkozást, mondjuk egy vízipipabárt.

Példaképe nincs az előző évadokban megismert villalakók közül, de VV Rolit és VV Greget nagyon kedvelte. A TikTok-karrierjéről pár mozzanatot láthattok, megkerestük, hogy nektek már ne kelljen:

@balazsmercedes

A vegen hab volt a tortan,hogy le esett az uveg:):)):):):):)):):)⚰️ ##fy

♬ eredeti hang - Balazs Mercedes

@balazsmercedes

na jo..😂 ne kovessetek ki kerlek😂😂😂😂 ##foryou ##comdey

♬ original sound - Sabina Majaliwa

A ValóVilág10 tehát szombaton indul a beköltözőshow-val:

Ők a Való Világ 10 első lakói
Ők négyen már biztosan beköltöznek a villába a hétvégén.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik