Szórakozás

Zendaya szerint sokan gondolják róla, hogy bunkó és érzéketlen, mert keveset beszél

Jacopo Raule/Getty Images
Jacopo Raule/Getty Images
A stylistja hívta fel rá a figyelmét.

Zendaya szerepel a GQ magazin címlapján, ami azt is jelenti, hogy a fotózás mellett készítettek vele egy nagyinterjút. A beszélgetés során szóba kerül például, hogy Zendaya szerint vannak olyanok Hollywoodban, akik azt gondolják róla, hogy barátságtalan és rideg. Az interjúban elmondja, egész életében szorongással küzdött, emellett világéletében nagyon visszahúzódó személyiség volt. Gyerekként terápiára járt emiatt, így ma már sokkal könnyebben veszi az olyan akadályokat, amikor mondjuk idegenekkel van körülvéve és beszélgetnie kell velük.

A családommal bármikor, bármiről tudok beszélni, ez egyáltalán nem jelent problémát. De amikor munkáról van szó, meg kellett tanulnom bájcsevegni, mert szerintem másoknak úgy tűnik kívülről, hogy bunkó és barátságtalan vagyok. Pedig egyszerűen csak nem tudom, hogyan kell kezdeményezni egy beszélgetést

– mondja, majd azt is hozzátette, hogy a stylistja, Law Roach – aki ráadta a csodálatos Hamupipőke ruhát a 2019-es Met-gálán – figyelmeztette, hogy az emberek félreértik, hogy alig szólal meg, ha többen vannak körülötte, miközben tényleg csak túlságosan izgul és ideges.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zendaya (@zendaya) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Zendaya egy mozdulattal kilépett a Disney-sztár árnyékából
A fiatalabb korosztálynak tuti, hogy nem kell Zendayát bemutatni, de hamarosan mindenki megismeri a nevét. Bevállalós sorozatával elintézte, hogy ő legyen Hollywood igazi sztárja. És minden egy nemlétező spanglival indult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik