Szórakozás

A Bikicsunájra jobban emlékszünk, mint a második helyezettekre – íme a tehetségkutatók statisztikái

A Bikicsunájra jobban emlékszünk, mint a második helyezettekre – íme a tehetségkutatók statisztikái

Bár szubjektív, hogy megéri-e egy tévés tehetségkutató műsorban indulni, ettől még tény: a döntősök kétharmada a műsor után szinte azonnal eltűnik a nézők szemei elől. Ez is kiderül abból a statisztikából, amit az elmúlt két évtized hat évadnyi Megasztár és kilenc évadnyi X-Faktor döntősének életútjából készítettünk.

Kategóriák

  • Azonnal és teljesen eltűnt: akiről a kiesése után semmit sem lehetett hallani, még magánélettel se szerepelt a sajtóban.
  • Egy ideig köztudatban volt: akiről a műsor után egy ideig valamiért még cikkeztek, de ma már a hardcore tévénézők is csak hümmögnek a neve hallatán.
  • Néha ma is látni: akiről nem feledkeztünk el, de nem szerepel napi szinten a sajtóban.
  • Szinte napi szinten hallani róla: húzónév, szívesen írnak róla az újságok.

Fontos leszögezni: az, hogy valaki nem tud hírnévre váltani egy tévés szereplést, még nem egyenlő a kudarccal.

Számos olyan énekes van ugyanis, aki nem a celebkedés miatt indul tehetségkutatókon, hanem azért, hogy a szakma felfigyeljen rá – ha kikerül a köztudatból, de sikerül egy olyan állást szereznie, amire mindig is vágyott, az illetőnek biztosan megérte megmérettetnie magát.

Ettől függetlenül érdemes kicsit megnézni, hogy a tehetségkutatókból hány név lett legalább „Magyarországon világhírű”.

A közel kétszáz név közül mindössze tizenkilenc forog ma is szinte napi szinten a sajtóban, e mellett tizenöt olyan egykori versenyző akad, akikről néha cikkeznek, nagy részükről (126 főről) azonban a kiesésük után mindenki elfeledkezett, harmincheten pedig ráadás tizenöt perc hírnevet kaptak a műsor után, de aztán az ő tévés karrierjüknek is vége lett. Persze az sem feltétlenül a siker záloga, hogy kiről miért cikkeznek: kevesen vannak a ma is ismerősen csengő nevek közül, akik a szakmai teljesítményük miatt kerülnek az újságokba, a legtöbben inkább influenszerkednek, megmondanak vagy éppen nem vesznek fel melltartót.

Made with Flourish

Az első grafikonon a két műsor szereplőit látja, minden egyes embert (vagy zenekart) egy hatszög jelöl. A diagram jobb alsó sarkában egy panelt lát, ahol ezt a 197 szereplőt tetszés szerint kategorizálhatja a szerint, hogy melyik műsor melyik évadában tűnt fel és milyen „sors” várt rá a szereplése után. Ha például az évad alapján rendezi őket csoportba, majd a sorsuk szerint színezi őket, és végül a műsorokat hasonlítja egymáshoz, akkor kiderül, hogy az X-Faktornak a hatodik szériája volt az utolsó, ami olyan nevet termelt ki (Opitz Barbi), aki még ma is felszínen van. Ezen logika mentén elég sok bontásban megnézhetjük a versenyzőket, de most beszéljünk külön a csatornákról.

Csökkenő sorrend

A TV2 vetélkedője hét évvel az X-Faktor előtt, 2003-ban indult és nem volt olyan évada, ahonnan ne került volna ki egy ma is ismert név. Érdekes módon a legjobb teljesítményű évadok az első és a második voltak: mindkettőből három név küzdött addig, hogy még ma is cikkeznek róluk közel napi szinten (előbbiből Dér Heni, Gáspár Laci és Tóth Vera, utóbbiból Pápai Joci, Tóth Gabi és Molnár Ferenc Caramel). A leggyengébben a hatodik évad muzsikált (talán ez is magyarázat arra, hogy nem követte újabb): a tizenkét versenyzőből a győztes Radics Gigit leszámítva mindenki mást azonnal elfelejtettünk. A legkevesebb ember a harmadik évadból sétált a homályba: Szabó Eszterről és Kontor Tamásról azért írtak a lapok, mert összejöttek, Walkó Csaba pedig a Compact Disco nevű formációjával 2012-ben Magyarországot képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az ötödik szériában ismertük meg a végül Bikicsunáj fantázianévre keresztelt, akkor negyvenéves Szarka Lászlót, aki az Alphaville Big in Japan című dalával próbálkozott.

Szarka még tavaly is fellépett a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsorában, miközben a második helyezettek közül sokról (Palcsó Tamásról, Fekete Dávidról vagy éppen Szakos Andreáról) semmit se hallani.

A következő grafikonon egyesével nézheti meg, hogy az adott évad szereplői milyen sorsra jutottak. Minden szereplőt egy vonal jelöl, ha pedig a téglalapokra kattintva bal oldalt választ egy évadot, vagy a jobb oldalon egy kategóriát, megnézheti, kik tartoztak vele. A lapozós diagram második ábráján az X-Faktor szereplőivel találja szembe magát.

Made with Flourish

Az X-Faktor utolsó három szériájának harminchat szereplőjéből senki nem épült be tartósan a köztudatba, és mindössze tizenegy olyan név van, ami egy ideig köztudatban volt a műsor után, a többieket azonnal kitörölte az agyunk. A TV2 versenyzőinek tizennégy százalékáról cikkeznek még is, az RTL Klub százkilenc versenyzőjénél ez az arány mindössze hat. A legrosszabbul a második és a hetedik évad teljesített: évadonként két embert leszámítva senkiről nem írtak szinte soha többet.

A legjobban pedig itt is a harmadik évad teljesített: a nyolc évvel ezelőtti széria tizenkét döntőse között ott volt Oláh Gergő, Csobot Adél és Zámbó Krisztián is – ők mindhárman ma is ismert nevek.

A műsor tizedik évadát egyébként idénre tervezték, de elmosta a koronavírus.

Olvasói sztorik