A LifeTV Bréking című műsorában ezúttal a hahotázás helyét egy egészen komoly téma vette át: az állami gondozottak helyzete. Osváth Zsoltnak van ebben tapasztalata, ugyanis 12 éves korától állami gondozásban élt egészen addig, míg nagykorú nem lett.
Demcsák Zsuzsa megkérdezte tőle, hogy a vér szerinti szülein kívül vannak-e olyan személyek az életében, akiket inkább tart a szüleinek.
Rajtuk kívül tulajdonképpen mindenkit. És nem azért, mert ők rossz emberek lennének vagy mert nem látták el szülői kötelezettségüket. Nyilván nekem könnyebb azt mondani, hogy én választhattam magamnak családot, anyukát, apukát, időnként a barátaim lettek azok. Végig intézetben nevelkedtem, nekem a nevelőim voltak kvázi a szüleim, de ők inkább voltak pedagógusok, akik megpróbáltak valamilyen szinten arra ügyelni, hogy egymásban ne tegyünk kárt. Ennél többet nem is vártunk el tőlük. De hogy így valakire azt mondjam, hogy nekem ő az anyám vagy ő az apám, nekem olyan nincs. A vérszerinti szüleim jó fejek. Szülőként csapnivalóak. Tudom, hogy jó emberek, de az én életem igazolódott. Köszönhetően Istennek, állami gondozásnak, mindennek. Nekem nincs okom rájuk haragudni, nekem jó lett az életem. Ha nyomorognék, tudnék rájuk haragudni, de itt az élő példa: nem az határoz meg, hogy téged ki hozott a világra, sőt még csak az sem, hogy ki nevelt. Hanem a döntéseid. És én hoztam egy jó döntést. Mehettem volna a droghoz, a bűnözéshez, én ehelyett választottam a munkát, a könyveket, a televíziózást. A választás mindenkinél ott van.
Beszélt a jelenről is:
Egy alapítvány 1%-os adós reklámtól elsírom magam. Nekem a karácsony nem azt jelenti, hogy jön a Jézuska meg a Télapó, hanem nekem a karácsony szent és sérthetetlen. Aki nincs ott percre pontosan a vacsoránál, olyan balhét csinálok, szőnyeg szélére állítom, hogy azt el nem tudod képzelni. Mert nekem soha nem volt karácsonyom. Megfogadtam, ha nekem pénzem, családom, házam lesz, az én karácsonyom olyan lesz, mint a Polár expresszben, bazmeg.
Kiemelt kép: YouTube.com/LifeTV
