A koronavírus helyzet és a kormány döntése eléggé megnehezíti a zenészek munkáját és életét, ezért egyre többen írják ki magukból, hogy mennyire igazságtalannak érzik a helyzetet. Mindezt jogosan, mégis sok kommentelő akad, aki nem érti meg őket és a kétkezi munkát javasolják nekik. Fluor Tomi erre reagált egy hosszú és meglepően őszinte posztban.
Nem vártam a magyar kommentkultúrától sokat, de az elkeseredett zenészek alatti hozzászólásokat olvasva elég aggasztó kép tárult elém. Tisztázzuk: amiben mi dolgozunk, egy szakma, amit ki kell tanulni, amiben folyamatosan megmérettetve kell lenni, amire az életemet tettem fel és amibe ezerszer haltam bele, mert lelkileg sem egyszerű játék. Az én munkám nem ér véget a műszak után, ez egy 0-24-es történet folyamatos nyomás alatt, hatalmas felelősséggel terhelve
– kezdte Fluor Tomi, aki tisztázta, hogy az ő szakmája sem egyszerű.
Sokszor vállaltam magam túl, sokszor éreztem, hogy mikor már a végét járom, még kivesz és még egyet belém rúg az élet. Rengeteg szorongással, álmatlan éjszakával járt már ez az egész. Volt, hogy nem tudtam, miért kapok nehezen levegőt vagy hogy miért kezdek el egyik pillanatról a másikra zokogni, aztán sugárban hányni. Jött a pánik és magam körül csak egy összeomló világot láttam, aminek a falai rám dőlnek és kurvára nehezen jöttem ki a romjai alól. Annyi gyomrost kaptam egy időben, hogy már nem voltam benne biztos, hogy szerethető tudok lenni, hogy elég-e az, ami vagyok, hogy képes vagyok-e erre az egészre és hetente pszichológushoz járok a mai napig, hogy elbírjam a súlyt kvázi introvertált emberként egy ilyen műfajban. Az előadó nem egy színpadi robot, aki felmegy, lenyomja aztán helló, go haza, ez a legkisebb része a dolognak.
Fluor arról is írt, hogy vannak tartalékai, így számára nem az anyagiak okozzák a legnagyobb problémát, majd hozzátette, tudja milyen a kétkezi munka, de a zenélés nehezebb számára.
16 éve építem a karrieremet, minden pénzem, tudásom, idő, ami volt, beleraktam, mert ez az álmom, a mindenem és igen, a megélhetésem is. Ha szükség lenne rá, nem lenne büdös a kétkezi munka, ahogy régen sem volt az. Dolgoztam hentespultban, ahol napi 100 csirkét seggeltem le, csomagoltam szalag mellett tévéhátlapot éjszakás műszakban, melóztam tejüzemben, ahol azért ették az alkalmazottak a vajat, mert ingyen volt. Megfordultam már sok helyen, akadt olyan is, hogy péntekre 105 forintom maradt és azon agyaltam a non-stopban, hogy akkor mit tudok venni úgy, hogy a hétfői fizuig kihúzzam. Voltam az élet egyáltalán nem irigyelt oldalain is és bármit is melóztam, ekkora felelősséget és nyomással semmi nem járt. Szóval ha nem gond, nem tudom többre tartani a kapálást, mint az agyi munkát, a kitartást és az önmegvalósítást, a kreativitást. Nem is értem, hogy merülhet fel emberek fejében, hogy az az igazi munka, amitől fizikailag meg kell szakadni.
Kiemelt kép: Instagram/@fluortomi
