Szórakozás

Anyu volt a ’90-es évek szupermodellje, apu meg George Clooney-val bizniszelt

Kaia Gerber komoly modellkarriert épített fel tizennyolc éves korára, de az anyagi biztonságot nem csupán ez biztosítja neki.

A Crawford nevet mindenki ismeri

Mikor tizenhat voltam, egy Roger Lagel nevű fotós lefotózott a helyi újságba. Beleegyeztem, az akkori pasim hátsó kertjében lőtte a képeket, eléggé más dolgokról álmodoztam akkor: atomfizikus szerettem volna lenni, vagy az USA első női elnöke. Ez a kép megváltoztatta az életem: a fotós biztatott, menjek el Chicagóba ügynököt keresni, de apám akkoriban úgy vélte, a modellkedés csak divatos szó a prostitúcióra. Végül mégis elmentem Chicagóba, találtam egy ügynököt, és a város legjobb fényképésze, Victor Skrebneski előtt álltam. Onnantól minden megváltozott

– így emlékezett vissza a Vanity Fairben Cindy Crawford, mit jelentett számára 1982 nyara. Ugyan kezdetben még párhuzamosan járt az evanstoni Északnyugati Egyetemre, de nagyon gyorsan feladata a diplomás álmokat, és teljes állásban modellkedett egészen 2000-ig. Ez idő alatt az összes komoly divatmagazin címlapján felbukkant, a világmárkák egymással hadakozva küldték szerződéseiket a modellnek. 1991-ben hozzáment Richard Gere-hez, megkapták a hollywoodi álompár jelzőt, ennek ellenére négy évvel később szétmentek. A sikertelen házassággal együtt is Crawford az volt a nyolcvanas és kilencvenes évek fogyasztói társadalmának, mint ami most Kendall Jenner vagy Gigi Hadid:

az utolsó szívószálat is el lehetett adni, ha ráfogták, bizony a szupermodell is ezzel iszogatja a Coca-Coláját.

Két alkalommal, először 1988-ban, majd tíz évvel később is levetkőzött a Playboynak (Herb Ritts fotózta, aki bemutatta első férjének), ami a divatmodellek körében szokatlannak számított. De nem bánta meg, nemrég azt nyilatkozta:

Néha visszanézek a régi Playboy-fotóimra, és azon gondolkodom, miért nem meztelenkedtem többet?

Kortársai közül kevesen követték a példáját, a kevés kivétel egyike Claudia Schiffer, aki 1991-ben szintén vetkőzött egyet. Ezt leszámítva a vadulás elkerülte: a backstage-ben általában könyveket olvasott, nem akarta magát elvágni senki előtt, a bizonytalannak ítélt dolgokra nemet mondott. Ma már ritkán áll kamera elé fotózás céljából, a Porter Magazin felkérésére viszont egy éve igent mondott.

Kép: Playboy

Apa George Clooney-val tequilázgat

Crawford nem vacakolt sokat a Gere-től való válás után, három évre rá hozzáment az üzletember Rande Gerberhez, akitől két gyereke született. Gerber marketingesként diplomázott, majd a nyolcvanas években rövid ideig modellkedett, ezután az éjszakai élet felé vette az irányt. Ian Schrager vállalkozó, aki Steve Rubell hathatós segítségével az amerikai befektetőpiac egyik legismertebb alakjává vált, idővel megtalálta magának a Gerber fivéreket, Kennyt, Scottot és Rande-t – utóbbi ekkortájt ingatlanokban utazott. Schrager szerette volna, ha az egyik menő szállodájában nyitnak egy bárt, de a Gerberek (főleg Rande) nem tudtak vele megegyezni arról, miként is kellene egy bárt irányítani: a testvérek úgy gondolták, mivel sokat járnak éjjelente szórakozni, bizonyosan értik is, mi kell egy ilyen hely fenntartásához.

Innen ismerheted Schragert

Schragerhez köthető a Studio 54 alapítása, ami Manhattan leghírhedtebb szórakozóhelyei közé tartozott a hetvenes évektől kezdve. A hely szexuális túlfűtöttségétől volt híres, még Alec Baldwin is dolgozott ott pincérként, de annyira felizgatta az, amit a bulikon látott, hogy inkább felmondott, mert képtelen volt ellátni a munkáját.

Schrager végül berágott, azt mondta, ha beletol egy rakat pénzt az egészbe, akkor ő dönti el, mi lesz, a Gerbereknek csak üzemeltetni kell a helyet, és így mindenki jól jár. Beleegyeztek, így megnyitották a The Whiskey-t, ami a Paramount Hotelben várta vendégeit. Drága koktélokat, gourmet kajákat lehetett kapni, a hely dizájnját pedig Philippe Starck és David Rockwell álmodták meg.

A következő években is folytatták a koktélbárok és éttermek üzemeltetését, jelenleg tíz nagyon komoly vendéglátó hely áll az irányításuk alatt, szétszórva Amerikában: akad New Yorkban, Washingtonban és Atlantában is.

Fotó: Andreas Solaro / AFP

Rande Gerber esetében van még valami, amiről ismert, főleg az amerikaik körében: indított egy tequilacéget George Clooney-val, ami 2013-ban a leggyorsabban felfelé ívelő tequilavállalkozássá vált. A Casamigos nevet adták neki, de kezdetben nem sok tudatosság volt bennük a cég irányításával kapcsolatban.

Tök véletlenül született, ahogy az egy vállalatnál lenni szokott. Mexikóban voltunk George-dzsal, és megittunk egy csomó tequilát. Bárból bárba, étteremből étterembe mentünk, a csaposok különféle tequilákkal kínáltak minket. Némelyik jó volt, némelyik nem, némelyik meg nagyon drága. Egy ponton George rám nézett, majd azt megkérdezte, »mi a francért nem csinálunk egyet, ami tökéletes?«.

Végül két évig kutakodtak Mexikóban a legjobb tequilakészítőknél, aztán elindították a Casamigost, ami annyit jelent, barátok háza. Egy másik színész, Mike Meldman is beszállt a buliba, így a trió együtt igazgatta a vállalatot. 2017-ben az egészet eladták a brit Diageónak, ami egy alkoholforgalmazó vállalat, és ami

egymilliárd dollárt fizetett a Casamigosért – Clooney-ék akkori forintárfolyamon kétszázhetven milliárddal gazdagodtak.

Emiatt Clooney lett 2018 legtöbbet kereső színésze. Gerber az eladás után csak annyit mondott: „Ez nem a pénz miatt volt, nem azért indult a vállalat. Egyikőnknek sem volt szüksége a pénzre, csak azt akartuk, mindenki jó tequilát ihasson anélkül, hogy a cucc túl exkluzív lenne”.

A tesó arctetkókban utazik

Tizenhét évesen már a Calvin Klein és a Dolce & Gabbana arca volt Presley Gerber, aki Crawford és Rande Gerber idősebb gyereke. A nevét egyébként nem meglepő módon Elvis Presley-ről kapta, mert amikor az anyja terhes volt, férjével elmentek egy partira, ahol valaki folyamatosan Presley-ként emlegette Elvist, és ez megtetszett nekik. A fiút sosem foglalkoztatta, hogy az anyja mennyire híres.

Amikor olyan az anyukád, mint az enyém, az egyetlen dolog, amit igazán látsz, hogy ő az anyukád. Én sohasem figyeltem vagy tudtam, hogy ő ilyen híres

mesélte egy New York Times-nak adott interjúban tavaly januárban.

A középiskola első évében kezdett csak bele a modellkedésbe, azelőtt nem is nagyon foglalkoztatta a dolog. Üzletember akart lenni, akárcsak az apja, de kapott egy lehetőséget, hogy megmutassa magát. Azt mondta, leginkább azt kedveli a modellkedésben, hogy beutazhatja a világot – ez az egyetlen szórakoztató benne. A fotózás a kamera túloldaláról is érdekli, egy időben sok olyan képet posztolt, amelyeket ő készített, de nemrég törölte azokat. Meglehetősen nagy stílusváltáson ment keresztül az utóbbi egy évben, emellett ittas vezetésen kapták, vádat is emelt ellene a bíróság – a sajtó az elmúlt két évben főként a zűrjei miatt írt róla .

Nemrég arctetoválást csináltatott, azt varratta az arcára angolul, hogy „FÉLREÉRTETT”, maga a tetoválómester Crawfordnak is üzent a saját közösségi oldalán: „Bocsi, anyuka!”.

Fotó: Slaven Vlasic/Getty Images/AFP és Instagram.com/jonboytattoo

Kaia, akit félteni kellett Pete Davidsontól

Ő anya komplett mása. Még gondolkodásban is. Okos lány, pontosan tudja, mit és hogyan kell tennie a modellvilágban

– vélekedett a tesójáról Presley Gerber a már említett NYT-interjúban. Kaia Gerberről a sajtó legtöbbször két dolog miatt ír: tényleg kiköpött mása az anyjának és Pete Davidsonnal járt. Tízévesen már a Versace fiataloknak szánt kollekciójában fotózták, persze anyja el is látta jó tanácsokkal: „Mondtam neki, hogy ne siessen, élvezze ki az egészet, építsen kapcsolatokat, dolgozzon keményen, aztán majd minden jön magától. Én sem azért kezdtem modellkedni, hogy híres legyek, igaz, a hírnév már egészen mást jelent manapság. Régen a sikeresség együtt járt ezzel. Ma a hírnév mögött sokszor semmi nincs”.

A divatvilágban hamar elterjedtek azok a hírek, miszerint maga Crawford áll a mögött, hogy lánya gyors léptekkel halad a siker felé – ám a szupermodell szerint téved, aki azt hiszi, hogy ő fizet a magazinoknak a címlapokért, ugyanis ha valakinek vásárolna is, az legfeljebb saját maga lenne. A lány tavaly lett 18 éves, de 2016-ban már az olasz Vogue címlapján szerepelt, 2018-ban pedig az év modelljének választották, amivel Bella Hadidot és Winnie Harlow-t is maga mögé utasította.

A közösségi média adta lehetőségek ma már fontosak, Crawford idejében még nem volt ilyesmi.

Irigylem a fiatal lányokat, mert megvan a lehetőségük, hogy a közösségi médiát használják. Az én generációmra az volt jellemző, hogy ugyanazt láttad róluk, mint amit a fotósok a kamerán keresztül. Ma Cara Delevingne-t lefotózzák egy képre, de ő egészen máshogy megmutathatja magát a közösségi médiában. Nagyszerű lehetőség, egyúttal nagy felelősség is

mondta a GQ magazinnak. Kaia Gerbernek jelenleg ötmilliónál is több követője van az Instagramon, néha bizarr dolgokkal jelentkezik. Nem tudni, hogy expasija, a tinédzserként Leonardo DiCaprio művészetére maszturbáló Pete Davidson volt rá ilyen hatással, mindenesetre a szülők nem nézték jó szemmel lányuk új választottját. A januári szakítás óta még szingli a fiatal modell, és inkább a munkáira összpontosít.

Crawfordnál húszévesen még volt tétje annak, hogy lépkedhet-e a párizsi divathéten, de ha lánya az élete hátralévő részében semmit nem csinálna, úgy sem lennének anyagi problémái. De anyja teljes karrierjét és az övét összehasonlítva már most látszik, mennyivel gyorsabban lépked a divatvilágban, tizennyolc éves korára szinte az összes nagyobb kifutón végigsétált már, így nyugodtan mondhatjuk: a saját jogán is válhatott ismertté, nem csak Cindy Crawford miatt.

Kifutós debütálása 2017-ben. Fotó: Angela Weiss/AFP

Kiemelt kép: Instagram.com/kaiagerber

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.