Van nagy, kicsi, lapos, görbe, sas, fitos, pisze, sőt, a mesékben még vas is. Akármilyen is díszelegjen arcunkon, szinte észre sem vesszük, hogy van orrunk – kivéve, persze ha elégedetlenek vagyunk a formájával –, mindaddig, amíg megfelelően működik, áramlik rajta ki-be a levegő és nem kell fújkálás közben vörösre dörzsölnünk zsebkendőkkel.
Az emberi orrnak több funkciója van: a légzés és a szaglás mellett az ízlelésben és a beszédben is fontos szerepet játszik, ennek megfelelően a szerkezete meglehetősen bonyolult. Külső és belső orrból áll, részben csont, részben porc, részben pedig puha szövet alkotja. Bár két orrlyukunk van, ez valójában egyetlen orrüreg, amit az egészen a garatig húzódó orrsövény választ ketté. Az orrüreg, amit belülről nyálkahártya borít, felmelegíti és párásítja a tüdőbe áramló levegőt. Az orr nyálkahártyája folyamatosan váladékot termel, akkor is, ha egészségesek vagyunk. Minden nap nagyjából egy litert nyelünk le belőle, anélkül, hogy tudatosulna bennünk.
Az orrüreget belül orrkagylók osztják tovább mindkét oldalon három vízszintes járatra, melyek a melléküregekkel vannak összeköttetésben. A legalsó járatba torkollik a könnycsatorna, ezért folyik az orrunk sírás közben. Az orrüreg belsejében szőr nő, amit esztétikai okokból sokan hajlamosak ritkítani vagy levágni, pedig ez nagyon nem jó ötlet, hiszen a szőr szűri ki a belélegzett levegőből a szennyeződéseket.
Az ember evolúciója során a szaglás háttérbe szorult a többi érzékhez képest. Az orr nyálkahártyáján elhelyezkedő, sárgás színével jól elkülönülő szaglóhámunk meglehetősen kicsi, vagyis a szimatunk csapnivaló az állatokhoz képest.
Az ember azonban nem csak az észlelés, hanem az emlékezés során is használja a szaglását. Bizonyos illatokat, helyekhez, tevékenységekhez, múltbéli eseményekhez kötünk. Mindannyiunk életében vannak pillanatok, amikor megcsapja az orrunkat egy illat, és ennek hatására szinte látja szemünk a múltat, mintha egy időgépbe ültünk volna. Ez azért van így, mert a szaglás központja az agy elülső részén helyezkedik el, és összeköttetésben áll az amigdalával, ahol az érzelmek kavarognak, így a szagok és az érzelmek folyamatos kölcsönhatásban vannak az agyban.
Ennek ellenére, a látással vagy a hallással ellentétben, a szaglásról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, amíg rendben működik. Csak egy alaposabb megfázás, vagy az allergia miatti makacs orrdugulások emlékeztetnek minket arra, mennyire sivár tud lenni a világ, ha nem érezzük az ételek, az italok, vagy a környezetük jellegzetes illatait.
