Szórakozás

2019 legerősebb celebpillanatai: Vajna Tímea szexuális élete, Gáspár Evelin beégeti Demcsákot

A 24.hu Szórakozás rovatában két dolgot szeretünk igazán: a celebeket és a humort. Így mindenképpen adta magát, hogy 2019 végén készítsünk egy összeállítást azokról a pillanatokról, amik vagy meghatározták az idei évet, vagy annyira emlékezetesek voltak, hogy még most is nevetünk rajtuk. Vagy tátva maradt miattuk a szánk.

Az év első fele

Elég unalmasan indult az év, de aztán január vége felé Valkó Eszter berúgta az ajtókat, valósággal kétségbeesett, miután megtudta, hogy nem lánya születik.

Teljesen elkeseredtem. Hát mondom, az nem lehet. Teljesen lányra számítottam, mert nekem csak lánytestvéreim vannak és nálunk nőuralom van. Nem azért, mert én lányt szerettem volna, csak olyan furcsa volt. Mit kezdek én egy kisfiúval?

– kérdezte akkor, de szerencsére azóta is jól elvannak.

A február 2019-ig egyet jelentett a Story Gálával (ugyanis jövőre elmarad), és mindig vannak olyan arcok, akikről tudni lehet, hogy nem hétköznapi módon érkeznek, de Pintér Tibor minden képzeletünket felülmúlta. Az antrét látva felmerültek kérdések, mi akkor hármat tettünk fel gyorsan:

  1. Mi az a szett Pintér Tiboron?
  2. Mi az a szett Pintér Tibor barátnőjén, Ilyés Jeniferen?
  3. Mi az a festés az autón?

Ezekre azóta sem kaptunk választ.

Ha már 2020-ban nem lesz Story Gála, összeszedtük az elmúlt évtized legjobb pillanatait
Fura ruhák, legendás fellépők és valaki, aki három éve még ismeretlen volt, ma már egy műsornak köszönhetően milliomos. Íme a Story Gálák legjobb pillanatai!

Hasonlóan izgalmas Peller Mariann Utazás a lelked körül című „spirisorozata” is, amiben márciusban Lakatos Márk is vendég volt. A stylist ott elég sok dolgot megtudott, például azt is, hogy egy korábbi életeiben többször is előfordult, hogy az apja volt a párja, illetve hogy 2020 februárjában lesz pasija. A fenti okok miatt ez nagy valószínűséggel nem a Story Gálán jön majd össze.

Áprilisban sem maradtunk balhé nélkül: az év negyedik hónapjában Csisztu Zsuzsa állt bele egy influenszerbe, aki viszont nem igazán hagyta magát, így kialakult köztük egy kis szóváltás. Az RTL Klub Reggeli című adásának vendége Farkas Timi volt, aki éppen a sikereiről beszélt, amikor a háttérben főzőcskéző Csisztu úgy érezte, közbe kell avatkoznia, és el kell mondani a véleményét a számára ismeretlen lányról.

Ne haragudj, azt el is várom tőled, hogy leérettségizz, az a minimum. Ha te ennyi emberre hatsz, akkor neked felelősséged is van. Azt kell közvetíteni, hogy igenis egy fiatal lánynak nem állhat abból az élete, hogy sminkel, jobbra megy, balra megy, hanem tanul és képzi magát, hogy legyen belőle tulajdonképpen egy értelmes anyuka a jövőben

– mondta akkor Csisztu, a harc pedig Facebookon és Instagramon folytatódott.

Májusban a TV2 Mokka című műsora úgy döntött, az időskori szexről beszélnek Nyertes Zsuzsával, aki a stúdióban elmondta, kicsit meglepődött, amikor a szerkesztő felhívta ezzel a témával kapcsolatban, ugyanis pár hónappal van csak hatvan év felett, ezért szerinte még nem időskori szex, amit ő csinál.

Júniusban eltemették Benke Lászlót, ahol a Schobert-házaspár is ott volt. A búcsúztatáson szelfiztek is (ők egyébként elég sok helyről megteszik ezt), a kommentelők ezt rossz néven vették, Schobert Norbert pedig azt vette rossz néven, hogy beszóltak neki, videóban üzent.

Valahol úgy éreztem, megosztom az emberekkel, akik nem jöttek el, hogy búcsúzom egy barátomtól. Ránéztem a telefonomra, és azt mondtam: oldalról – ott álltunk megrendülve – nyomunk magunkról egy fotót, és ezt én majd kirakom, hogy lássátok, elköszöntünk egy barátomtól. Na, ennyi. Nekem ez nem szelfi.

Az év második fele

Júliusban Dukai Regina fogalmazott szerencsétlenül: body positivity, azaz a testünk elfogadásáról szóló kampányának indulása előtt futottunk bele egy videóba, amiben elmondta, őt nem motiválja, amikor valaki kiteszi „a kis háját” a közösségi oldalakra.

Szavazást sem indítunk róla, olyan egyértelmű, hogy az idei év legdurvább televíziós húzása az volt, amikor Gönczi Gábor meginterjúvolta az özvegy Vajna Tímeát. A videóban elég erős állítások hangzanak el, de a legmeglepőbb mégis az egyik kérdés volt, amit a műsorvezető tett fel. Arra volt kíváncsi, hogy Vajna Tímea és Andy Vajna szexeltek-e.

Gönczi Gábor megkérdezte Vajna Timit, hogy lefeküdtek-e Andyvel
Nehezen mondott igent Andy Vajnának. Exkluzív interjút adott a Tények Plusznak.

Ahogy Nyertes Zsuzsa nem értette, miért hívták be az időskori szexről beszélgetni, amikor csak hatvan, úgy nem értette Bebe sem a Reggeliben, miért kérdezik a gyerekéről. A beszélgetés egy pontján ugyanis megkérdezik, hogy szingli-e, majd a rá következő négy percben ez a téma uralja a beszélgetést, mert a magát huszonötnek érző énekesnek biztos bugyikat dobálnak be a színpadra – tudhattuk meg Peller Annától. Bebe szerint ebben a korban már nem jellemző az ilyesmi, mire Lukács Miklós azt találta mondani ezzel kapcsolatban:

Miért? Már van gyermeked is igazából…

Aztán Bebe:

Gyermekem? Nekem? Én nem tudok róla egyébként. Hívjátok be, ha most már itt vagyunk, tényleg hívjátok be.

Szeptemberben Pachmann Péter úgy döntött, élő adásban adja a tévénézők tudtára, hogy eléggé felcsigázta őt a fürdőruhás Barta Sylvia teste.

Sylvi, én szívesen venném egyébként, ha a kamera nem távolodna, hanem közelítene rád, mert nagyon csini vagy, megnéznénk egy kicsit közelebbről is

– mondta Pachmann, az operatőr pedig azt hitte, a Három kívánság című műsorban dolgozik, ezért rögtön teljesítette is a kérést.

Augusztus vége egyébként is stresszes: vége a nyárnak, kezdődik az iskola, a szabadságoknak annyi, újra teljes gőzzel dolgozunk. Ha mindez nem lett volna elég, Singh Vikinek még a műkörmöse is lemondta az időpontját, amit az énekesnő nem hagyott annyiban, és Instagramon adta ki a dühét.

Mindent meg akarok tanulni, hogy ne kelljen senkire se rászorulnom, mert az látom, hogy az emberekben nem lehet megbízni, nem lehet számítani senkire

– zárta le végül ezt a pokoljárást Singh, majd hozzátette: ezt a sztorit később letörli, csak ki akarta adni magából a dühét.

Az Ázsia Expressz egy párosnak pénzt, egy másik szereplőnek pedig egy párt hozott, Demcsák Zsuzsa ugyanis a hűtőmágnesek mellett egy idézőjeles férjjel érkezett haza Indiából. Gáspár Evelin is részt vett a versenyben, nagybátyja pedig egy korábbi Mokka-adásban belengette, hogy esetleg ő is bepasizhatott. Éppen ezért, amikor Gáspár Evelin volt a vendég, az éber Pachmann Péter rá is kérdezett, tényleg így volt-e.

Én nem a Demcsák Zsuzsa vagyok, már elnézést

– mondta válaszul Gáspár, ami önmagában is vicces, de leginkább úgy, ha megnézzük az ominózus beszélgetésről készült videón az arckifejezését:

Ha más nem, a Vajtó-Fésűs páros biztos mindenkinek megmaradt a Nyerő párosból: előbbi szerint ugyanis utóbbi legnagyobb teljesítménye, hogy ő feleségül vette.

Rossz hír, hogy lassan az év végére érünk, jó hír, hogy van nekünk egy Cseke Katinkánk, aki a 2017-es évet már megnyerte azzal, hogy azt mondta, ő egy lakatlan szigetre tíz deka trappistát vinne magával. Idén pedig azzal korbácsolta fel a kommentelőink indulatait, hogy szerinte a mai fiatalok meghalnának a sorkatonaságtól. Kerestünk, de nem találtunk arra vonatkozó információt, hogy a színésznő hány évig és hol volt katona.

Október utolsó napjára esett Jakupcsek Gabriella vallomása, aki elmondta, egykori műsora, Az igazság ára mélyen etikátlan volt. November végén pedig Náray Tamás nyilatkozta azt:

Amikor megszületett az új magyar alkotmány, akkor én már annyi évvel ezelőtt tudtam, hogy most hol fogunk tartani. (…) A szűkület sehol se jó. Nem jó epevezetékben, nem jó vastagbélben, nem jó társadalmi életben. A szűkület az nem vezet sehova.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik