Szórakozás

Bebét meghívták a Reggelibe, közölték vele, hogy gyereke is van – ő meg elmondta, hogy nincs

Az, hogy mennyire volt szürreális ez a hat perces beszélgetés, tízes skálán százas osztályzatot kapna.

A Back II Black együttes frontemberét, Bebét hívták el az RTL Klub Reggeli című beszélgetős műsorába, valószínűleg annak apropóján, hogy 43 éves lett az énekes, merthogy

konkrétan a semmiről beszélgettek kerek hat percen keresztül, a nézők pedig bizonyosan otthon is leszűrték: az egész jelenetsor olyan volt, mintha négy szomszéd összefutott volna a lépcsőházban, és muszájból lenyomtak volna némi bájcsevejt.

Bravúros kérdések váltották egymást:

  • „Merre is laksz te?”
  • „Mit csinálsz a nyáron?”

A beszélgetés egy pontján például megkérdezik Bebét, hogy szingli-e, majd a rákövetkező négy percben ez a téma uralja a beszélgetést, mert a magát huszonötnek érző énekesnek bizonyosan bugyikat dobálnak be a színpadra – tudhattuk meg Peller Annától. Bebe szerint ebben a korban már nem jellemző az ilyesmi, mire Lukács Miklós azt találta mondani ezzel kapcsolatban:

Miért? Már van gyermeked is igazából…

Aztán Bebe:

Gyermekem? Nekem? Én nem tudok róla egyébként. Hívjátok be, ha most már itt vagyunk, tényleg hívjátok be

– poénkodta el az énekes Mikike kisebb tévedését:

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik