Szórakozás

Valaki vegye el az internetet Miley Cyrustól

Nagyon sok dolog jött ki a száján hirtelen felindulásból, aztán szerencsére javította magát.

Miley Cyrus 2018 decemberében ment hozzá Liam Hemsworth-höz, majd idén nyáron gyorsan szakított vele, inkább összejött egy nővel, most pedig ismét egy pasival kavar, Cody Simpsonnal. Emellett nagyon szereti nyilvánosan megélni magánéletét, és mindenki gondolatát közzé is teszi, így a napokban például az jött ki a száján, hogy:

Meg kell találnod azt, akinek van pöcse, de nem egy pöcs, értitek, hogy értem?

Na és ez már többeknek is túl sok volt, és nem azért, mert rosszul esett nekik, hogy ezzel nagy valószínűséggel Hemsworth-nek szólt be. A probléma az volt, hogy a fenti mondata előtt azt mondta, nem kell feltétlenül melegnek lenni ahhoz, hogy normális párkapcsolata legyen az embernek. Követői közül többen is kritizálták emiatt az énekesnőt, szerintük melegnek lenni nem választás, nem döntés kérdése.

Cyrus ezek után gyorsan javította magát, és Twitteren tisztázta a helyzetet, miszerint ő csak szarságokat beszélt a pasikról, de tudja, hogy nem mi választjuk meg, hogy melyik nemhez vonzódunk.

Kiemelt kép: Instagram/Miley Cyrus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik