Szórakozás

Napi tíz órán át bámulta mobilját a nyári szünet alatt egy 9 éves, most szemműtét vár rá

A kínai kisfiú még az orvosok tiltása ellenére sem képes leszokni a mobilról.

Kancsallá vált egy 9 éves kínai kisfiú, miután a nyári szünetben napi több mint tíz órán keresztül nézte mobiltelefonját – jelentette a kínai sajtó. A Hefej városában élő gyerek apja a Pear Videónak elmondta, hiába figyelmeztette többször is, hogy kevesebben mobilozzon, a gyerek azonnal a telefonján játszott, amint egy picit nem figyelt oda rá.

Hónapokon át használta törött kijelzővédővel mobilját, rémisztő diagnózissal került kórházba
A malajziai férfi soha nem gondolta volna, ilyen nagy veszélyt jelent a megrepedt üvegfólia.

Mire igazán észbe kaphattak volna, megtörtént a baj, és a gyereknél olyan súlyos kancsalság alakult ki, hogy az orvosok szerint műtétre lesz szüksége, hogy rendbe hozzák az elváltozást. A fiút megvizsgáló orvos elmondása szerint nem biztos, hogy a gyerek szeme magától helyre fog állni, és akkor nem marad más lehetőség, mint az operáció.

Az orvos a helyi sajtónak elmondta, ebben az életkorban különösen sérülékenyek a gyerekek szemei, és a szemükhöz közel tartott képernyő rövidlátáshoz, és idővel kancsalsághoz vezethet. A kisfiúnak azt tanácsolták, hogy pár hónapig ne használjon mobilt, de erre a beszámolók szerint a gyerek közölte, hogy erre nem lesz képes.

Két éven át max fényerőn használta telefonját, ami végül 500 lyukat égetett a szemébe
A 25 éves tajvani nő a munkája miatt folyamatosan használja mobilját, erős napfényben is.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik