Élet-Stílus

Kancsalságot okozhat a monitor

monitor (monitor, )
monitor (monitor, )

Bár a jelenség ritka, a feszült, egy pontra irányuló figyelem okozhat ilyen tüneteket is.

A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának egyik kérdezője azért fordult az oldal szemész szakértőjéhez, mert a számítógépes munkája során már többször előfordult vele, hogy az egyik szeme beugrott az orrához és percekig ott is maradt.

Dr. Papp Júlia szerint ez a jelenség, vagyis a bekancsalítás viszonylag ritka és általában monitorhoz közel dolgozóknál fordul elő. Főleg azoknál fordul elő, akik egyébként is szemüvegesek lennének, náluk ugyanis hamarabb elfáradnak a belső szemmozgató izmok, amiknek görcse okozhat ilyen tüneteket.

A szakember azt javasolja, hogy azok, akiknek ismerős a jelenség, tartsanak több pihenőt és hordják a szemüvegüket. A számítógépes munka rohamos terjedése és az abból fakadó kockázatok olyan speciális szabályok bevezetését tették szükségessé, melyek védik azokat, akik naponta négy óránál több időt töltenek a képernyő előtt.

Így például, az a munkaadó, akinek beosztottjai számítógépes munkát végeznek, köteles úgy megszervezni a munkafolyamatokat, hogy a munkavállalók óránként tíz percre felálljanak a monitor elől. De fontos az is, hogy a képernyő előtti tényleges munkavégzés összideje ne haladja meg a napi hat órát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik