Szórakozás

Tóth Gabi: Az állapotosságnak eddig a terhes részét éltem meg

Az énekesnő azt is elmondta, hogy mikor érkezik első gyereke.

Az énekesnő egy hónapja jelentette be, hogy párjával, Krausz Gáborral közös gyereküket várják. A szokással ellentétben, Tóth Gabi már a 12. hét előtt megosztotta a nagy hírt, most azt is elmondta, hogy miért.

Ahogy jöttek a rosszullétek, rájöttem, hogy ezt nem fogom tudni titkolni ameddig szeretném, mert a fellépéseket nagyon nehéz így megcsinálni és a doki is azt ajánlotta, hogy feküdjek, pihenjek, mert az lesz a legjobb nekem is és a magzatnak is. Most már jól vagyok, jövök ki belőle. Egyre jobban kezdem érezni, hogy ez egy boldog, örömteljes történet. Eddig az állapotosságnak nem ezt a részét, inkább a terhes részét sikerült még megélni, de szerintem ezzel sok kismama van így

– kezdte a Mokkában az énekesnő, aki karácsonykor érkező babájáról még nem tud sokat.

Az eljegyzés után egy héttel tudtuk meg és ez mindnyájunknak egy csoda volt. Még mi sem tudjuk a nemét, de annyira mindegy, mert ez egy csoda, hogy velem ez megtörtént. Egészséges legyen és ez a legfontosabb, meg az, hogy végre értelme lesz az életemnek. Szerintem az életnek úgy van értelme, ha az embernek utódai vannak és családot teremt.


Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik