Mi visz rá valakit, hogy Mónika show-részletekből készítsen szájszinkron-paródiákat?

Széttárom a karomat, és annyit tudok mondani, hogy 2019-ben itt tart a közösségi média: tombol, őrjöng és burjánzik, én pedig ennyi idős vagyok. Lehet, hogy ez a kettő nincs szinkronban egymással, meg azon gondolkodnak, akik látják, hogy mégis mit akar ez a hülye a kamaszok terepén. Én meg azt mondom, most ez van, nekem a földi életemben ezt meg kell ismernem, jelen akarok lenni benne. Ha hinnék a következő életben, és hogy akkor katicabogárként mi történne velem, a francot se érdekli. Most, Csonka Andrásként szeretném a dolgokat bekebelezni. A paródiák apropóját amúgy egy applikáció adta.

A TikTok.

A TikTok, ami valaha Musical.ly névre hallgatott. Olvastam egy cikket, amiben írták, hogy három tizenéves Musical.ly-sztár közönségtalálkozót szervezett egy budapesti plázába, és le kellett zárni, mert négyezer ember jelent meg. Ez mi? És letöltöttem. Láttam, hogy a világon mindenhol használják, vannak hangminták a videókhoz. Rábukkantam a Mónika show-ból kiragadott részekre, és azt mondtam: Állj, ezt megcsinálom!. Ültem a kanapémon egy fürdőköpenyben, és csináltam egy ilyen Vámpír Ágis baromságot. Onnan szabadult el a pokol.

Aztán a követői mindent szétkattintottak.

Ez november körül lehetett, azóta több mint negyvenezren követtek be, de úgy, hogy nem csináltam semmit, csak ezt az öt vagy hat Vámpír Ágit. Ami most már uncsi, de ez egy játék. Ám van egy komoly része is: be kell látni, hogy a mai tizen- és huszonévesek nem néznek tévét. Én nem várhatom el, hogy valamit is tudjanak rólam a Ding-dongon és a színházi feladataimon kívül. Nekem kell odamenni azokra a platformokra, ahol ők jelen vannak.

Akkor ez egy csatorna, ahol a fiatalokhoz szeretne szólni?

Abszolút. Mert egyre kevesebben szólítják meg őket az életben. Senki ne játssza a nagy öreget, hogy „bezzeg a mi időnkben”, ez hülyeség! Ez már elmúlt, el kell fogadni, hogy más a ritmus, más a tempó. Én szeretném, ha a fiatalok nem rekesztenének ki az életükből. Engem se érdekelt tízévesen az ötvenévesek élete, maximum a színészeké, mert javarészt mindig is színész akartam lenni. Bár mai fejjel már máshogy csinálnám.

Az Instagramon csonkabrandy-ként van jelen. Az ilyen nevek önre ragadnak?

Én mindig, mindenkinek Bandi vagy Bandika voltam. Aztán főiskolán valaki átvitte ezt brandykévé. Amúgy nem is iszom, nem emlékállítás valami alkoholfüggőségnek. Minden korszakomnak megvannak a becenevei: Bandi, Brandy, Pici. Ez tök jó dolog. Mivel apám után nekem is Csonka Endre az eredeti nevem, de a diplomámat nem ifj. Csonka Endreként akartam átvenni, ezért más név után néztem. Egy ideig játszott a Dani, de 24 éves koromig mindenki Bandikázott, hogy szoktam volna meg a Danikázást? Meg se fordultam volna az utcán, ha szólnak. A hülye osztálytársaim adták az ötleteket, hogy legyek Ciprián, Guido — így lettem András.

Ha már inspirálódik belőle: nézte annak idején a Mónika show-t?

Nem néztem, néha odakapcsoltam, amikor otthon voltam. Igazából egy ideig vicces ez a dolog, aztán baromi szomorú. Azok az emberek, akik ott szerepeltek, itt élnek velem együtt, döntenek a sorsomról, beleszólnak az életembe, kik legyenek vezetők, és úgy egyáltalán, mi történjen a világban. Én maximálisan elfogadó vagyok, de néha a műsorban olyan fokú volt a sivárság, hogy az már tényleg nem vicces.

De a követői imádják.

Abszolút. Bár nagyon sokan írnak arról, hogy szar kedvük van, szar életük van, és hogy ez mennyire sokat jelent nekik, feldobja a napjukat. A szakma egy része is felhozza folyton, ha találkozunk valahol. Néha el sem hiszem, hogy már megint Vámpír Ágiról kérdeznek. Ezt a dolgot mint jelenséget ábrázolom, és görbe tükröt tartok. A helyén kell kezelni ezt, ne veszítse el senki a humorát, mert akkor meghalunk. De Vámpír Áginak vége lesz, a legjobb falatokat egyszerűen nem tehetem fel a netre.

Nem kapott ledorongoló sms-t Erdélyi Mónikától?

Még nem. De az lenne a poén, ha vele csinálnánk egy ilyen paródiát. Bár ez a műfaj egyedül jobban működik.

Kell egy színésznek celebeskedni?

Ezt nem tudom. Sok privát követőm van, és nem a művészvilágé az Instagram. Egyszerűen jelen kell lenni. Bevallom őszintén, függők a rohadt telefontól, az Instagramtól, a Facebooktól, a hírportáloktól. Ott tartok, hogy több mint hét órát töltök ezzel minden nap. Azt érzem, hogy kimaradnék a világból, ha nem lennék jelen. Érteni is akarok hozzá.

Színházi berkeken belül hogy tekintenek erre a ténykedésedre? Kritizálta már valaki?

Szemtől szembe nagyon kevesen kritizálnak a színház világában, inkább a hátad mögött. De szeretik a videóimat, bár bizonyosan vannak rossz vélemények is. Az én karrierem nem arról szól, hogy átlendülök a közösségi médiába, és Vámpír Ágiból akarok hasznot húzni. Az én karrierem arról szól, hogy színész vagyok, és a szerepeimen keresztül akarok jelen lenni az emberek életében. Más tematikákban is gondolkozom egyébként, például YouTube-csatornában, csak nem tudom, elég érdekes-e az életem a vlogoláshoz.

Lehetne interjús műsora. Elmegy valakihez, bekopog, hogy „Ding-dong, jöttem beszélgetni!”.

Hülye vagy? Annyi interjús műsor van, bár izgalmas lenne például felülni egy villamosra, és ott beszélgetni. Aztán ha beszól valamelyik utas, az is benne lehetne. Kulturális témát, esetleg színpad mögötti világot bemutatni sem könnyű, sok kolléga nem örülne, ha videóznák, meg talán pár száz ember ha megnézné a kész anyagot.

A divatbemutatókon sokszor a követőszám alapján válogatják meg a modelleket. A színházban látott már olyat, hogy valaki emiatt kapott szerepet?

Ez inkább gyengíti a lehetőségeket, mert celebség, ami itthon pejoratív kifejezés. Nézd meg Amerikát, a celebrity jelző ott nem ilyen. Nálunk meg a celeb a semmirekellő, nulla tevékenységt felmutató embereket jelenti. Én a popzenével, a reklámokkal folyamatosan húztam be magamnak a mínuszokat a színházban, azt sem nézték sokan jó szemmel. Tulajdonképpen visszaeső bűnöző vagyok ebből a szempontból.

Szabadúszó színészként minden csupa jó?

A szabadúszó színész már nem ugyanolyan, mint húsz évvel ezelőtt. Úgy akarok jelen lenni a különböző színházi közösségek életében, hogy azt érezzem, a társulat tagja vagyok én is. Az emberek egyébként azt hiszik, a nagy szabadságomban azt csinálok, amit akarok. A nagy szart: azt csinálok, amit akarnak. És a pöcköléseket, a packázásokat egyre nehezebben viselem. Tök kiszolgáltatott helyzetben vagyunk szabadúszóként. Korábban rákényszerítettek a számlázásra, az meg nem tagság. A színésznek régen nyáron is volt fizetése, mert társulati tag volt. Kapták a fizetést, hiába nem volt darab. Most mi van nyáron? Ha nem dolgozol, miből élsz meg?

A kulturális tao sem egy kellemes téma, nem? Alföldi Róbert keményen felszólalt az ügyben.

A színésznek kötelessége közéleti témákról beszélni, ez meg főleg érint minket, ráadásul váratlanul jött. Az tény, hogy voltak csalások, óriási visszaélések, ezeket nyilván tudta a szakma. Jó lenne, ha ezek megszűnnének, másrészt pedig igenis támogatni kell a színházakat, legalább a közönségért. Mert ők azok, akik a kezükben tartanak. Ha azt mondják, köszi, elég volt belőled, akkor vége. Ne pofára legyen kiosztva a támogatás.

Pedig itthon ez egy jól bevett módszer.

Akkor én naiv vagyok, és az akarok maradni ebből a szempontból. Viszont felemelem a hangom, hogyigenis az kapjon pénzt, aki megérdemli, aki bizonyított. Ne azok, akik egy vidéki művházat se töltenének meg, ehhez képest arénákban, sportcsarnokokban látjuk őket bevattázott közönség (fizető nézők híján bárkit beengednek az előadásra, csak legyen valaki — a szerk.) előtt. Csak az a közönség vezethet el a sikerig, aki valóban szeretné látni az előadást és igazán kíváncsi is rá.

Feladatának érzi, hogy a fiatalabb követőit motiválja a színházba járásra?

Az okoskodással, cseszegetéssel nem érek el semmit. A fiatalokkal sok más dolgot is meg kéne értetni, ez a szüleik feladata lenne. Például hogy miért engedsz ki egy hölgyet az ajtón, miért adod át a buszon a helyed az idősebbnek, mi a tolerancia, mi a tisztelet. Annyira a fiataloké a közösségi média, hogy a felnőttek kvázi kirekesztettek. Ezt szeretném áthidalni elsősorban, és tanulnom kell tőlük.

Nem lehet, hogy a fiatalok ingerküszöbe már túl magasan van a 3-4 órás darabokhoz? 

Remélem, nem így van. Az Operettben és a Madáchban mindig sok fiatal van a musical darabokon.

De az musical, nem egy Dosztojevszkij-féle dráma.

Viszont azt gondolom, a kitűnő, prózai előadások ugyanúgy vonzzák a fiatalokat. Igaz, hogy a 21. századnak a musical a zenei nyelve, emiatt is kell állandóan műsoron tartani ezeknek a gyöngyszemeit. Voltak kísérletek, mikor olyan kollégák érkeztek az ilyen darabokba, akik X-Faktorból jöttek például. A szakmán belül nem mindenkinek tetszett ez, de ettől még simán lehet tehetséges színész az illető. De én azt is szeretném, hogy a főiskolai diploma is jelentsen egy nívót, ezért kell jó szakszervezet ennek a szakmának.

Ám ezt fordítva is látjuk: ön tévés produkciókban jelenik meg a színházból érkezve.

Amikor gyerek voltam, akkor ez nem volt. Voltak színészek és műsorvezetők. Én is belesodródtam ebbe, pedig esküszöm, nem én találtam ki, hogy műsort vezessek. Ez egy fura világ, de nekem sokat adott. Engem a nézők egy idő után csomagban kaptak meg, csomagban léteztem: a Csonka Andrásban benne volt a színházi világ, a popzene és a műsorvezetés. Az életem túl rövid, hogy ne próbáljak ki dolgokat, örülnék, ha lenne tehetségem több mindenhez. A színészetem sokrétűbb: jó volna, ha lenne olyan bátor rendező, aki egy új Csonka Andrásban gondolkodna. Tévés fronton is színészként lenne jó jelen lenni: 20 évvel a Família Kft. megszűnése után, most újra lenne kedvem egy igazán jó sorozathoz. Jelenlét, lendület, munka. Nem vagyok hajlandó azt érezni, hogy fölértem, most már lehet a lejtőn megindulni lefelé. Amíg figyelnek rád, addig tart az életed.

A tévében milyen felkéréseket utasított vissza?

Az elején hívtak a Heti Hetesbe, de rögtön láttam, hogy az nem az én műfajom. Mire eszembe jut valami igazán vicces, vége az adás felének. Van humorérzékem, de ez inkább a mások által megírt szövegek elmondására vonatkozik, nem a saját poénjaimra. A tévé változatlanul nagy hatalom, de az internet egyre robosztusabb, ott kell megfogni, megszorítani azokat a fiatalokat, akik nem ismernek. Aztán vagy leszarnak, vagy követnek.

Arany- és platinalemezes popzenei előadó. A színészi díjak hiányoznak?

Nyilván mindenki vágyik szakmai elismerésre. Becsukom a szemem, elképzelem, hogy ül a díj-odaítélő bizottság, a titkár olvassa a neveket, majd hozzászólnak: Csonka András? Neee. Aztán elkezdik sorolni a dolgaimat: a Ding-dongot, a szappanoperákat. És ez szemétség. Nekem van egy harmincéves színházi karrierem, de ha kapnék egy Jászai-díjat, ami nem istentől való vétek, és elképzelem, kik nem kapták meg, zavarban lennék.

Direkt kerüli azokat a dolgokat, amik konfrontálódással járnak vagy csak nem kérdezik róla?

Az is lehet, hogy gyáva vagyok, az egész életem egy alkalmazkodás. Jóban akarok lenni a világgal, nem bírom a konfliktusokat, abban béna vagyok, szar. Nem tudok érvelve, jól vitatkozni. Ha belemennék nehezebb témákba, ellenem fordulnának, amit nem biztos, hogy el tudnék viselni. A közélettel való érintkezés az ilyen konfliktusokat jelenti. Amit tehetek, hogy a kommunikációban olyasmire irányítom a figyelmet, ami fontos. A közélet stílusa példátlan. Sose gondoltam, hogy ilyen nagy nyilvánosságot kapnak a vállalhatatlan diskurzusok.

A politikára gondol?

Igen, többi közt. Mindenféle tisztelet nélkül léteznek a pártok, mindenki elmegy a másik mellett, nincs összhangra való törekvés. A közönség mondjuk nem várja el a színésztől a politikai elköteleződést, azt várják, hogy tegyem ki a pofámat, és legyek tehetséges.

Mit tenne, ha kihúznák a lába alól a színészetet?

Nincs szakmám a színészeten kívül, esetleg az írás maradna. Viszont jók ezek a netes platformok. is Töröm a fejem, vajon mit lehetne még kezdeni, ami tényleg felkavarná az állóvizet. Ehhez egyedül kevés vagyok: nem tudok vágni, effektelni, de követem amúgy a fiatalabb videósokat inspiráció gyanánt. Azt a tök édes csajt, aki leszbikus kapcsolatban él, a Marist, a Csecse Attilát, a Dancsó Pétert is követem, de Magyarósi Csabát is nézem. A TikTokon szintén nézelődök. Sok mindent kellene tanulnom tőlük.