Szórakozás

Keira Knightley annyira szorongó, hogy pár éve majdnem a színészkedést is befejezte

Keira Knightley érdekes interjút adott a Stylist Magazinnak arról, hogy 23 éves korában konkrétan bezárkózott a lakásba, és hónapokig elő sem bújt a filmek okozta felhajtás miatt. Az angol színésznő elmondta, miután szerepelt a Star Wars első epizódjában, akkora felhajtás lett körülötte, hogy mentálisan nem bírta a nyomást.

Majdnem más pályát keresett magának:

Ez volt az egyetlen lehetőség vagy az, hogy teljesen feladom a színészkedést. Úgy voltam vele, »Most megfogom a karrieremet, és szépen eldöntöm, mi a fenét akarok kezdeni magammal, tudok-e ebből élni, vagy hagyom az egészet, és keresek más szakmát.«. Mindannyian úgy próbáljuk az életünket irányítani, hogy az a legjobb legyen. Nekem nem fekszik, hogy nagy filmekben szerepeljek. A körülöttük lévő felhajtás túl sok számomra. Ez nem olyan élet, amit szeretnék. 19 és 23 között a dolgok teljesen kiestek. Semmire nem emlékszem lineárisan, szerintem a betegség felemésztette az értelmezési funkciómiat akkoriban.

Knightley-nál a húszas éveiben diagnosztizáltak poszttraumás stresszindrómát, és majd’ egy évig tartott, mire kikecmergett belőle. Ezt utazgatással sikerült megoldania, illetve később pánikrohamai is voltak. Viszont úgy vélte, példát kell mutatnia a gyerekeknek, hogy mentális betegséggel is lehet sikert elérni:

Nem tudtam úgy megjelenni egy vörösszőnyeges eseményen, hogy ne lett volna kibaszott pánikrohamom. Hipnoterápiával kezeltettem magam, és hálistennek sikerült megszüntetni ezt.

Kiemelt kép: Kristy Sparow/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik