Szórakozás

Nemcsak amerikai elnök, de egyházalapító is lehet Kanye Westből

Az egy dolog, hogy Kanye West továbbra is tervezi indulását az amerikai elnökválasztáson, de egyre inkább úgy tűnik, hogy előtte még az egyházalapításban is tesz egy próbát.

Kanye West volt már minden, már csak a világot nem váltotta meg, de hamarosan ez is megtörténhet végre, mert egyre gyanúsabb, hogy a rapper saját egyházat alapít. Legalábbis erre utalhat több lap szerint is az, hogy West vasárnaponként olyan minikoncerteket tart egy kórussal és gospelelemekkel, amik leginkább egy zenés istentisztelethez hasonlítanak. Az egyik ilyen alkalomról a rapper felesége, Kim Kardashian felvételt is készített:

Egyelőre egyikük sem fejtette ki, hogy a fenti videón látható, leginkább próbának tűnő esemény mégis micsoda, de a Christian Post és a Rolling Stone magazin is úgy utalt erre, mint egy vasárnapi misére. Már csak azért is, mert maga West is gyakorlatilag ennek (Sunday Service) nevezte el azt, hogy szerzett egy kórust, akiket beöltöztetett sajátmárkás melegítőjébe egy olyan teremben, ahol olyan neonfények égnek, amiket diszkókban láthattunk utoljára.

Ha West és Kardashian nem is, legalább az eseményen szintén résztvevő Kid Cudi megszólalt a Rolling Stone magazinnak, miután Westtel közös száma, a Reborn (Újjászületés) is elhangzott az első ilyen eseményen:

A Passion, Pain című albumomon soha nem mondtam, hogy jó vagyok, mert akkor még nem voltam jó. Azon gondolkodtam, miként tudnám ezt tudatni a világgal. Ezért is volt fantasztikus, hogy Kanye fel akarta használni a dalom, mert így mindketten jól jártunk – mindketten újjászülettünk azok után, amin keresztül mentünk. Mostanáig nem is tudtam volna összehozni egy olyan dalt, mint a Reborn, mert eddig nem éreztem úgy, hogy újjászülettem.

A videókat először Kim Kardashian Instagram-sztorijai közt lehetett látni, a celebnő sokkal többet pedig azóta sem árult el férje új projektjéről, mindössze Twitterén írt annyit:

Indul az új, vasárnapi misénk.

Mindez egyébként mindössze pár nappal azután történt, hogy West Twitterén biztosított mindenkit istenhitéről, illetve mellékesen arról is, hogy indulna a 2024-es elnökválasztáson, amihez viszonylag szorosan hozzátartozik az is, hogy ugyanezen a napon, január elsején azt írta egy posztban, támogatja a jelenlegi elnököt, Donald Trumpot.

Megváltoztatjuk a világot. Isten az én oldalamon áll. Keresztény vagyok. Adófizető vagyok. Magam vagyok. Isten velünk van. 2024.

Fotó: Jerritt Clark/Getty Images

Egyelőre tényleg senki az égvilágon nem tudja megmondani, hogy mégis mi a terve Westnek ezzel az egésszel, simán lehet, hogy csak készülő albumát, vagy egy új cipőt promóz, esetleg már választási kampányát készíti elő. De a legvalószínűbb talán mégis a legabszurdabb verzió, hogy saját egyházat alapít, akár úgy is, hogy nem ő lesz benne a lelkész.

Mondjuk még utóbbi is bőven elképzelhető, mert a USA Today szerint a második vasárnapi gyűlésen nemcsak bólogatott, de beszélt is, és kifejtette, hogy amennyiben ismert emberek ellentmondásosan viselkednek, azonnal dokumentumfilmet készítenek róluk, illetve hogy a művészetet el kell tudni választani magától a művésztől. Felesége később ennek kapcsán azt mondta, West itt Michael Jacksonra utalt, illetve a róla szóló, hamarosan megjelenő dokumentumfilmre, azonban először többen is úgy értelmezték West szavait, hogy valójában R. Kelly-ről beszélt, akiről szintén készült nemrég egy dokumentumfilm, miután kiskorúak elleni szexuális bántalmazással vádolják.

Előbb lesz bizonyíték az ufókra, mint hogy kiderüljön, mi jár Kanye West fejében
A rapper szerint a 400 év rabszolgaság csak választás kérdése volt és ez még közel sem a legdurvább húzása.

Már csak azért sem teljesen a valóságtól elrugaszkodott ötlet az, hogy West egyházat alapít, mert anyósa, Kris Jenner 2010 óta társtulaja California Community Church-nek, miközben lányai inkább egy másik gyülekezetbe, a a pünkösdi-karizmatikus Hillsongba járnak. Igaz, a Cut azt írja, a California Community Church törvényességét már többször imegkérdőjelezték, miszerint az csak a Kardashianok adóparadicsoma, ahol egyébként ezer dollár, vagyis 280 ezer forint a havi tagság.

Arról egyelőre nincs információ, hogy West vasárnapi zenés akármijére miként lehet bejutni, van-e havi tagság, vagy ingyenesek a zenés istentiszteletnek tűnő koncertek, illetve West tervez-e elvégezni valami lelkész-gyorstalpalót, vagy helyette inkább vesz magának hatalmas, fémkeretes szemüveget, hogy beállhasson a sorba Hollywood többi celeblelkésze mellé. De ha utóbbit megteszi, legalább lesz egy újabb templom, ahova Justin Bieber és felesége járhatnak.

Jézus Krisztus Szupersztár: Justin Bieber celeblelkészekkel hirdeti az igét Hollywodban
Az énekes az lett az amerikai pünkösdi-karizmatikus egyháznak, mint Tom Cruise a szcientológiának, vagy Madonna a kabbalának.

Kiemelt kép: Dimitrios Kambouris/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik