Szórakozás

Beckhamék fia, Jennifer Aniston, Ariana Grande – íme az év szakításai

Az idei év is számtalan nagy celebszakítást hozott, volt, aki 30 év után szakított, volt, aki az év folyamán több hírességgel is.

Nézzük, mi történt idén szakítás fronton.

Jennifer Aniston és Justin Theroux

A színészpár hét évig volt együtt és két és fél éves házasság után mondták ki a válást közösen. Mint elmondták, az ilyesmit szeretik mindketten privátban intézni, de úgy érezték, kénytelenek hivatalosan bejelenteni a válást, hogy elkerüljék a különböző pletykákat, amik keringenek majd, ha nem ők tisztázzák nyilvánosan a dolgot minél előbb. Aniston sajtósa adott ki egy közleményt a színésznő nevében hivatalos bejelentésként, amiben így fogalmazott:

Ez a döntés közös volt és szeretetteljesen hoztuk meg az év végén. Legjobb barátok vagyunk, akik úgy döntöttek, hogy abbahagyják párkapcsolatukat, de továbbra is folytatni fogják együtt kiváló barátokként.

Jennifer Aniston újra szingli lett
Bejelentették a közös elhatározást férjével: különválnak.

Channing Tatum és Jenna Dewan

A két színész még közös filmjük, a Step Up forgatása alatt melegedett össze, ami egyben be is indította mindkettejük karrierjét jóformán, pár évvel később pedig össze is házasodtak, aztán tavasszal bejelentették, hogy véget vetnek kilenc évig tartó házasságuknak. Egészen addig azt gondoltuk, az egyik biztos dolog az életünkben a házasságuk, de ki kellett húznunk a listánkról. Sokáig viszont nem búslakodhattak ugyan, már a bejelentésnél is úgy fogalmaztak, hogy

szeretetteljesen úgy döntöttek, elválnak.

Azóta is látszólag jó a kapcsolat közöttük, mindkettejük jár már valakivel azóta, és míg Tatum barátnője, az énekes Jessie J kissé hasonlít Dewanra, addig Dewan pasija színpadi színész, így látszólag nagyon hasonlót választottak.

Channing Tatum 9 év után válik, a rajongók kiborultak
Viszont ez azt is jelenti, hogy újra szingli!

Brooklyn Beckham és Chloë Grace Moretz

David és Victoria Beckham 19 éves fiánál egyre nehezebb követni lassan, hogy kivel jár éppen, de ez nem mindig volt így. Chloë Grace Moretz színésznővel igazi sztárpár voltak, még ha a kapcsolatuk valóságos tinidráma is volt, amolyan se veled, se nélküled. Aztán tavasszal a Watch What Happens Live vendégeként a színésznő elárulta, hogy szingli újra, lezárva ezt a sztorit és végleg. Persze egyikőjüket se kell félteni, azóta mindketten megtalálták már új párjukat, jelenleg mindkettőjüknek barátnője van.

A legidősebb Beckham-fiú életét ki tudja követni?!
Pedig fotós karrierje is felfelé ível, mégsem erről cikkeznek.

Alicia Silverstone

Húsz évig volt házas a Spinédzserek és a Batman és Robin sztárja, Alicia Silverstone, és zenész exe, Christopher Jarecki, de tavasszal ők is beadták a válókeresetet. Ugyanakkor békésen váltak el, és továbbra is közösen nevelik közös gyereküket. Silverstone sajtósának közleménye is arra utal, hogy továbbra is jóban maradtak, szimplán csak elfáradt a kapcsolat:

Még mindig nagyon szeretik és tisztelik egymást, és nagyon jó barátok maradnak, de közös döntést hoztak, miszerint húsz év után szétválnak. Közös fiukat továbbra is együtt nevelik majd.

20 év után is tönkremehetnek hollywoodi házasságok
Alicia Silverstone és férje húsz év után döntöttek úgy, hogy elválnak.

Lena Dunham

A Csajok alkotója és sztárja, aki állandóan idióta botrányokba keveredik, öt évig volt együtt zenész pasijával, Jack Antonoff-fal, aki a FUN. extagja, jelenleg Bleachers nevű formációjában zenél, de bandája mellett egy halom ismert popsztárnak ír számokat zenei producerként, például ő lesz a producere Lana Del Rey következő lemezének is. Dunham nagyon rosszul élte meg a szakítást és nehéz volt elfogadnia, hogy végleges. Állítja, hogy továbbra is nagyon jó a kapcsolat közöttük, ugyanakkor nemrég egy profilban arról beszélt, hogy nagyon nehezen tudja rávenni a szakítás óta exét, hogy meglátogassa egy kávéra is akár, Antonoff ugyanis nagyon ellenkezik, mert

utálja Dunham macskáit,

ami az egyik legátlátszóbb kifogásnak hangzik, amivel valaki leplezni akarja, hogy szeretne elkerülni valakit. De persze ki tudja, lehet, hogy tényleg ennyire utálja a macskáit.

Lena Dunham: A véglegesség majdnem megölt
Szakításáról vallott a színésznő a Vogue-ban.

Ariana Grande

Ariana Grandénak pokoli éve volt. Még jóformán ki se heverhette rendesen a manchesteri tragédiát, amikor bejelentette, hogy szakít rapper pasijával, Mac Millerrel. Akkor még homályosan egy tweetben arra utalt, hogy bár továbbra is kedveli, annak toxikus viselkedése miatt ért véget a kapcsolat, sajnos az élet nyilvánvalóvá tette, hogy ez Miller évek óta tartó drogfüggőségére utalhatott, ami idén halállal ért véget tragikus hirtelenséggel.

Meghalt Mac Miller
26 éves volt.

Eközben összejött a Saturday Night Live sztárjával, Pete Davidsonnal, akivel gyorsan el is jegyezték egymást, sőt, még közös tetoválást is csináltattak, és tervben volt az esküvő is. Aztán teljesen hirtelen jött a hír, hogy váratlanul szakítottak, állítólag közrejátszott Grande exének halála is, a nehéz időszakot pedig megsínylette a kapcsolatuk. Davidson egyébként idén az énekesnővel azután jött össze, hogy szétmentek a Seinfeld-alkotó Larry David lányával, így mindkettejüknek szakításokkal volt tele az éve.

Ariana Grande és Pete Davidson kapcsolata az év vicce volt
Öt hónap alatt volt itt eljegyzés, összeköltözés, örökbefogadás és túl sok intim információ. A kaput Grande exének halála tehette be.

Kourtney Kardashian

A szakítás hirtelen történt, a katalizátora pedig egy Instagram-fotó volt, amit Kardashian 14 évvel fiatalabb pasija, Younes Bendjima posztolt. A fotón Mexikóban egy ismeretlen nővel pózolt félreérthető módon. Miután szárnyra kaptak a pletykák, hogy félrelép, egy Instagram-sztoriban így reagált:

Azt akarják, hogy én legyek a rossz arc. Basszátok meg a hollywoodi lószarotokat, lassan már nem is szórakozhat az ember a barátaival.

Ez annyira nem győzhette meg Kourtney Kardashiant, mert nem sokkal utána vége is volt a kapcsolatuknak, és a People forrásai szerint egyáltalán nem békésen.

Kourtney Kardashian szakított 14 évvel fiatalabb pasijával
Egy hooterses pincérnő volt a probléma.

Halsey

Az énekesnő és a rapper G-Eazy kapcsolata igazi se veled, se nélküled kapcsolat. Nyáron bejelentették, hogy most egy ideig egészen biztosan szüneteltetik a kapcsolatukat, ami többnyire a virágnyelven megfogalmazott verziója szokott lenni annak, hogy vége van. Aztán idő közben G-Eazy összebalhézott egy másik rapperrel, Machine Gun Kelly-vel, aki azzal kérkedett, hogy megvolt neki rapper kollégája exe, ami aztán oda-vissza válaszolgatós dalokba torkollott és folyamatos üzengetésbe. Aztán hirtelen fordulat volt a sztoriban, hogy az MTV Video Music Awards díjátadón már újra együtt volt az énekesnővel, de nem túl sokáig, ugyanis még abban a hónapban bejelentették, hogy végleg véget ért a dolog, jó eséllyel nem békés körülmények között, mert kikövették egymást a közösségi média felületeiken is, amiket többnyire a sztárok stábjai szoktak kezelni és egy jele az elhatárolódásnak manapság.

A rádió rogyásig játssza a zenéjét, részben magyar, mégsem ismered. Ki ő?
Pedig ő tényleg nem egy tucathangú énekesnő, viszont részben magyar.

Paris Hilton

Kissé talán meglepett mindenkit, amikor az év elején bejelentette az örökösnő, hogy eljegyezték egymást Chris Zylka színésszel. Aztán egy évet se bírt a kapcsolat, novemberben már vége is lett, felbontva az eljegyzést. Egy Hiltonhoz közeli forrás szerint az volt a probléma, hogy túl gyorsan haladt a kapcsolat, Hilton pedig rájött, hogy most nem erre van szüksége. Állítólag reméli, hogy barátok maradnak azért Zylka-val, mondjuk ezt kissé kétségessé teheti, hogy a szakítás után nem adta vissza rögtön méregdrága jegygyűrűjét, ami egyébként törvényileg kötelező lett volna, ugyanis mivel ő mondta le, ezért köteles visszaszolgáltatni a jegygyűrűt, Zylka pedig be is nyújtotta rá igényét, perrel fenyegetve. Hosszú lesz az út innen azért a barátságig valószínűleg, ha összejön.

Paris Hilton felbontotta eljegyzését
10 hónapja kérte meg a kezét Chris Zylka.

Robert DeNiro

Robert DeNiro egy 20 éves házasságnak vetett méget, amit előtte 10 éves járás előzött meg, így Grace Hightowerrel egy 30 éves kapcsolat zárult le, mert a szerelem elmúlt. Mondjuk ez nem az első válásuk, 1999-ben, két évvel házasságuk után már egyszer a válóper mellett döntöttek, ami durva gyermekelhelyezési vitába fajult, de végül megbékéltek, sőt, 2014-ben meg is újították házassági fogadalmukat egy halom híres ember előtt, úgy, mint Meryl Streep, vagy az Apádra ütök-széria beli partnere, Ben Stiller. Egy 20 éves és egy 6 éves közös gyerekük van egyébként.

Robert De Niro válik a feleségétől
20 év házasság után.

Cardi B

Még tavaly év végén jött ugyan össze a Migos-os Offsettel, idén viszont felgyorsultak az események: megtörtént az eljegyzés év elején, pár hónap múlva Cardi B bejelentette, hogy terhes, további pár hónappal később elárulta, hogy titokban össze is házasodtak, majd nem sokkal rá megszületett közös gyerekük, most pedig bejelentette, hogy válnak és nincsenek már együtt. Az ok egyébként jó eséllyel Offset hűtlensége, rengeteg pletyka merült fel kapcsolatuk során a különböző félrelépéseiről, idén már egy apasági vizsgálatot is elvégzett egy hasonló vád miatt, állítólag pedig most azért telt be Cardi B-nél végleg a pohár, mert férje a háta mögött egy édeshármast próbált leszervezni két másik nővel. Valószínűleg jól döntött ennek fényében a Bodak Yellow-val berobbant rapper.

Cardi B máris válik
Pedig még csak öt hónapja, hogy megszületett a gyerekük.

Szakítottak még

Amber Rose újabb rapperrel volt sokáig együtt, de tavasszal véget is ért kapcsolata 21 Savage-dzsel. Shia LaBeouf 2016-ban váratlanul elvette Nimfomániás beli partnerét, Mia Goth színésznőt, szeptemberben viszont beadták a válókeresetet, azóta a színészt látták már FKA Twigs énekesnő lakásából távozni. A Limp Bizkit frontembere, Fred Durst 6 év után szintén beadta a válókeresetet. A The Crown sztárja, Claire Foy házassága is elfáradt négy év után. A komikus Sarah Silverman és a brit színész, Michael Sheen látszólag szokatlan pár voltak, ugyanakkor kapcsolatuknak a távolság vetett véget, miután utóbbi szeretett volna rendszeresebben Wales-ben tartózkodni, míg Silverman maradni akart Amerikában, de azóta is barátok. Ruby Rose a The Veronicas nevű banda tagjával volt kapcsolatban, de ez is véget ért idén. Nyáron még úgy tűnt, kitart az exek vádjai ellenére Usher mellett felesége, akivel két évig voltak házasok, de végül csak szétmentek.

Usher mellett az állítólagos exbarátnő vádjai ellenére is kiáll a felesége
A zenésztől közel 5 milliárd forintnyi összeget követel a herpeszvírustól szenvedő nő.

A folyamatosan változó művésznevű Sean “Diddy” Combs, másik ismert nevén Puff Daddy 2012-ben árulta el, hogy együtt van Cassie Ventura énekesnővel, de októberben jelezték, hogy ennek vége szakadt. Még márciusban írtunk róla, hogy a Harry Potter sztárja, Emma Watson a Glee sztárjával, Chord Overstreettel jár, de a románc nem tartott sokáig, mert még a nyár kezdete előtt szakítottak is. Állítólag várható volt, nem is terveztek hosszú távra. Natalie Dormer házassága Anthony Byrne rendezővel közös filmjük, a Sötétségben forgatása alatt futott zátonyra, előtte 11 évig voltak együtt. Kathy Griffin hét éves kapcsolata novemberben ért véget 18 évvel fiatalabb pasijával. Ben Afflecknek nehéz éve volt, úgy tűnik, karrierje Batmanként véget ér, idén harmadszorra is elvonóra vonult, exfeleségével bár még tavaly szakítottak a színész afférja miatt, idén mondták csak ki végleg a válást, azóta összejött a Saturday Night Live egy producerével, akivel szintén szakított, most egy 22 éves nővel van együtt.

Hivatalos: Ben Affleck és Jennifer Garner végleg elváltak
Afflecknek a rehab után az első feladata a válás papírok aláírása volt.

Éppen csak megérkeztek a hírek, hogy Iggy Azalea DeAndre Hopkins amerikaifocistával jár, egy nappal később már be is jelentette a rapper a szakítást. Két pankrátor, John Cena és Nikki Bella is jelezte, nem sikerült megoldani a problémákat, így hat év után búcsút mondanak egymásnak.  A többek között a Girls Aloudból ismert Cheryl és a One Direction tagja, Liam Payne tavasszal még közös gyerekük első szülinapját ünnepelték, nyáron pedig már szakítottak is, három évig voltak együtt. Ruth Negga és Dominic Cooper partnerek a Preacherben, és áprilisig 8 évig az életben is egy párt alkottak, ugyanakkor barátok maradtak, ami szerencsés közös munkájukra nézve.

Miután az egyik legcukibb pár, Chris Evans és Jenny Slate szakítottak, összetörve számtalan rajongójuk szívét, adtak egy újabb esélyt a kapcsolatnak, de ez is csak az év első feléig tartott, amikor aztán másodszorra is szakított a színészpár. Tinilányok ezrei sikkanthattak fel a hírre, hogy Harry Styles újra szingli, miután nemrég szakított modell barátnőjével, Camille Rowe-val.

Hát ez volt 2018.

Kiemelt kép: JB Lacroix/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik